15 év után újra Győrben
De mi lett a nővel?
A Győri Nemzeti Színház Padlásszínházában mutatták be 1997 májusában Kiss Csaba rendezésében Csehov: De mi lett a nővel? című darabját. A három szereplő Gyabronka József, Horváth Lajos Ottó és Honti György bejárta az országot a „férfimesével”, közel háromszáz alkalommal játszották a mai napig. Horváth Lajos Ottóval beszélgettünk a magyar színházi életben különlegesen hosszú ideje sikeres prózai előadásról.
– Hogyan formálódik a mű és a benne játszó színészek tizenöt év alatt?
– Most, hogy belenéztem a sok évvel ezelőtti tv-felvételbe, azt látom, hogy érettebb emberek, színjátszók lettünk. Bár a mai napig ölre megyünk egymással egy előadás után, hogy mit hol éreztünk hibásnak, mégis azt kell mondanom, ezt egyrészt jól tesszük, másrészt ha megnézem, ahhoz képest, hogy játszottunk akkor, szerintem most az egész sokkal jobb.
– A mondanivaló változott?
– A szerelem mondanivalója örök téma. A darab a férfi lélek vágyakozásáról szól, a női lélek megérthetetlenségéről, a nő iránti vonzalomról, a szerelem erejéről, ez nem változik soha.
– A játszók lelkében sincs változás?
– A benső viszonyok változnak. Ha magánemberként válaszolnék, hogy mit jelent nekem ma a szerelem, akkor más lenne a véleményem, mint tizenöt évvel ezelőtt. Magánemberként gondolhatunk, amit akarunk, és nyilván ez a nem verbális kommunikációnkban látszik is. Történnek változások bennünk, de az előadás egy feladat, amit szolgálnunk kell. Ehhez viszonyulhatunk érzékenyebben, vagy mélyebben, ahogy telik az idő.
– Milyen helyszínekre jutottatok el az előadással?
– Magyarországon Zsámbéktól Debrecenig, de jártunk vele Erdélyben Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszetgyörgyön, Moszkvában a Művész Színházban, megtanultuk oroszul, tartottunk két előadást. Az orosz kollégák nagy csodálatára, mert azt hitték, hogy orosz anyanyelvű rokonságunk van. Először kicsit meg is sértődtek, mert kérdeztek tőlünk, és mi csak tolmács segítségével tudtunk válaszolni. Végül a sikeres orosz nyelvű előadás után bevallottuk, hogy nem tudunk oroszul.
– Megtanultátok Csehovot eredetiben?
– Nem egészen. Azt a szövegkönyvet, amit Kiss Csaba létre hozott, aki a darabot rendezte, dramatizálta, visszafordíttattuk oroszra és így megtanulva adtuk elő Moszkvában. Nekiálltunk megtanulni olaszul is, ez két kollégámnak sikerült, nekem nem, persze megtanultam volna, csak végül valami szervezési problémán elúszott az olaszországi vendégszereplés. A darabot Budapesten is sokfelé játszottuk már, a Bárka Színházban, a Thália Színházban és a Budapesti Kamara Színházban is.
– Mi kell ahhoz, hogy három színész játssza ezt a történetet sok éven keresztül, és te még mindig ilyen csillogó szemmel beszélsz róla?
– Ez a szerencsének köszönhető, és hogy a hármunk alkatából adódóan nem tudunk elereszteni bizonyos szinten alul egy problémát, nagyon szeretjük az előadást, nagy érzelemmel ragaszkodunk hozzá. Ez tartja szakmailag és emberileg életben. Ez egy jó darab, jó előadás, jó játszani. Az eltelt idő alatt felnőtt egy generáció, lesznek, akik emlékeznek ránk tizenöt évvel korábbról, másoknak teljesen újat ad majd az előadás. Nekünk nagy öröm, hogy újra játszhatjuk itthon, ahol a darab megszületett. A 293. előadásnál tartunk vele, ilyennel nem mindenki büszkélkedhet ebben az országban.
Pottyondy Nóra
Fotó: GYNSZ archívum