Maradjunk kapcsolatban!

Női ágyak – háború alatt

Készült

on

Karinthy Ferenc: NŐK című színdarabját mutatta nemrég a Karinthy Színház, az író fia, Karinthy Márton rendezésében. A történet azt meséli el, hogyan éli túl egy zsidó fiú a háborút a csáberejének köszönhetően és a nők jóvoltából a világháború alatt.

Karinthy Ferenc darabját saját fia rendezte meg

A 60-70-es évtized fordulóján sokáig nem jelenhetett meg Karinthy Ferenc Aranyidő című kisregénye. Témáját tabuk övezték, elhallgatása különös izgalmat és várakozást okozott. Beregi Józsi, bujkáló, zsidó polgár, a történet főhőse különös módon éli túl a vészkorszakot és Budapest ostromát. Végigjárja a romos belvárosi ház pincéjébe költözött hölgyeket. Először szépeket mond nekik, tiszteli őket és odafigyel rájuk. Aztán az ágyukba bújik és
boldoggá teszi őket. Egyiket a másik után. Így menti meg a saját életét.

Image

Dányi Krisztián és Murányi Tünde

Az írás megjelenését botrány övezte. A zsidó és a holokausztkérdés kényes és nemkívánatos témának számított. Mára megint azzá vált. Sokan blaszfémiával vádolták a szerzőt, mások egyenesen az áldozatok meggyalázását rótták fel neki. Vajon lehet-e megrendültség és pátosz nélkül beszélni e bűnökkel és áldozatokkal terhes korról. Szabad-e akár nevetni is a gyilkosain és kirekesztettjein? Megfér-e a tragédia árnyékában a szexualitás, a buja vágy és az életöröm? Lehetett-e kacagni 1944 karácsonyán és a
felszabadulás napjain? Vagy még sokáig csak a megrendültség és a pátosz hangján szabad beszélni mindezekről?

Image

Bencze Ilona, Gáspár Kata, Dányi Krisztián

Fábry Zoltán évekig készült filmet forgatni a különös hangú, vásott történetből. Végül Szőnyi G. István TV játékot készített belőle. Karinthy Ferenc azonban színdarabnak szánta. Vágya csaknem félévszázad múltán valóra válik. A Karinthy Színház új előadása ősbemutató. A darab rendezője, elmondása szerint kíváncsian várja, lázba hozza-e még a közvéleményt a hangvétel frivolsága, újszerűsége. Vagy mára már nyitott kapukat, túlhaladott tabukat döngetünk?

Image

Dányi Krisztián és Kerekes Viktória

Az ügyeskedő fiút Dányi Krisztián, a meghódított hölgyeket Murányi Tünde, Bencze Ilona, Gáspár Kata és Kerekes Viktória alakítja.

Fotók: Csicsely Zoltán

Hirdetés

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű