Új műfaj születik: Lúdas Matyi a Cirkuszban

Fazekas Mihály jól ismert Lúdas Matyi című költeményének műsorra tűzésével eddig még soha nem látott összművészeti produkcióval szeretné lenyűgözni közönségét a Fővárosi Nagycirkusz. 

Mitől lenyűgöző? A nyilvános olvasópróbán kiderült, hogy Fekete Péter cirkuszigazgatói – rendezői koncepciója a művészetek olyan ágaira támaszkodik, amelyre eddig még nem volt példa a manézs világában. Az elbeszélő költemény cirkuszi megjelenítésében káprázatos eleggyé válik az artistaművészet, a költészet és a zene, a díszlettervező kreatív, időtlenséget sugárzó világában és a stilizált jelmezek keretében pedig észrevehetetlenül felbukkan az új műfaj: a történetmesélő cirkusz.

Idén, 2016. január 6-án ünnepeltük Fazekas Mihály magyar költő és botanikus születésének 250. évfordulóját. Részben ezért is esett választásunk méltán leghíresebb és szűnni nem akaró hatású Lúdas Matyi, egy eredeti magyar rege négy levonásban című elbeszélő költeményének feldolgozására.

Ebben a sorban nem mi vagyunk az elsők, Balogh István színész, színigazgató, drámaíró, a 19. századi magyar színjátszás úttörője 1838-ban énekes bohózattá dolgozta át, művének bemutatója december 27-én volt a Nemzeti Színházban. Őt követte egyik legnagyobb prózaírónk, Móricz Zsigmond, aki 1911-ben jelentette meg vásári komédiává átalakított Ludas Matyiját. Számon tartjuk még Deésy Alfréd 1922-ben készült némafilmjét, illetve az évtizedekig sikerrel vetített 1949-es Nádasdy Kálmán és Ranódy László rendezte klasszikust is, melyben Soós Imre játszotta a címszerepet. Ám ha eddig mindez ismeretlenül cseng, akkor már csak egy címet említenénk: Dargay Attila 1977-ben bemutatott egész estés rajzfilmje ma is friss, szórakoztató és talán meghatározó alkotása minden gyereknek és felnőttnek egyaránt.

uad_7915.jpg

Az elődök munkáját tiszteletben tartva és azok cirkuszi környezetben is működő elemeit felhasználva alkottuk meg a Fővárosi Nagycirkusz Lúdas Matyi a cirkuszban című produkcióját. Cirkuszi porondon, a cirkuszművészet eszköztárát maximálisan felhasználva mi dolgozzuk fel először ezt a művet, mely terveink szerint méltó folytatása lesz a márciustól augusztusig játszott, évtizedek óta nem tapasztalt sikert és nézőszámot eredményező, orosz és ukrán cirkuszművészek közreműködésével készült Atlantisz gyermekei című előadásunknak.

A Lúdas Matyi a cirkuszban egy újszerű, műfajteremtő cirkuszi előadás lesz, melyben kísérletet teszünk a hagyományos, gravitációt kinevető, emberfeletti teljesítményekkel lenyűgöző cirkuszművészeti produkciók társművészetekkel történő vegyítésére. Így kap szerepet előadásunkban az artistamutatványok és állatszámok mellett a színház, a zene, a báb- és táncművészet, valamint a költészet. Segítségükkel egy olyan történetet szeretnénk elmesélni, mely ott van minden nézőben, legyen kicsi vagy nagy, gyerek vagy felnőtt, naiv vagy tapasztalt. Egy történetet az ember álmairól, a hit fontosságáról, az erények szerepéről, a bosszúról és megbocsátásról, az egyszerre bennünk és a világban egymással örök idők óta harcoló rosszról és jóról.

A Lúdas Matyi a cirkuszban színház lesz? Musical? Cirkusz? Egyszerre egyik sem és mindhárom egyszerre: egy olyan összművészeti produkció, mellyel tovább megyünk a cirkuszművészet megújításának útján, hogy pár év múlva kellő tudással, és még több fantáziával, valamint az új cirkuszi nyelvet kereső kísérleteinket korszerű csúcstechnikával segítve nyithassuk meg a közönség előtt a Közép-európai Cirkuszművészeti Központ kapuit.

uad_7654.jpg

A népmesei motívumokra épülő Lúdas Matyi a cirkuszban című összművészeti produkciót 2016. október 1-jétől láthatja a közönség a Fővárosi Nagycirkusz porondján.

LÚDAS MATYI A CIRKUSZBAN

BEMUTATÓ: 2016. október 1.

 

SZEREPOSZTÁS

 

Matyi anyja                                        Felföldi Anikó – Jászai Mari-díjas érdemes művész

Matyi                                                  Endrédy Gábor, Kabai Alex

Döbrögi                                               Konter László – Jászai Mari-díjas

Lúd 1 Alázat                                       Lukácsa Petra Dorka

Lúd 2 Szelídség                                   Tamás Patrícia

Lúd 3 Szorgalom                                 Markó Fruzsina                                                               

Lúd 4 Tisztaság                                  Svébis Dóra

Lúd 5 Hűség                                        Rieberger – Kiss Borbála

Lúd 6 Megbocsátás                             Mátyás Mirtill

Lúd 7 Egyensúly                                 Szoó Regina

Lúd 8                                                   Gábor Anita

Matyi barátja 1 / Disznópásztor        Rieberger Norbert

Matyi barátja 2 / Hentes Fiú              Bényei Marcell

Matyi barátja 3 / Csizmadia               Kardos Levente

Matyi barátja 4/ Tojás árus                Terebesi Tamás Dominik

Matyi barátja 5 / Kacat árus               Fülemen Tamás Attila

Matyi barátja 6 / Női kellék árus        Szlavkovszki Zsolt

Harlekin                                              Méhes Csaba

Ispán                                                   Gajdos József

Kisbíró                                                Maka Gyuszi

Gólyalábas mutatványos                    Balogh Ibolya

Kardegyensúlyozó                              Fábri Pál

Hajdúk (zöld, kék, barna, sárga, bordó)         Szabó Lajos, Gyarmathy Attila, Molnár Gyula, Zahalka László,

Kecskepásztor  Zsonglőr                    Sárközi Tamás           

Faluszolga                                           Csicsely Zoltán

Mutatványos                                      Liviu Tudor

Galambidomárok                                 2 Hölgy

Kígyóbűvölő                                       Rezván Nikolett

Dzsigit szám                                       Lezsák Levente

Elefánt báb működtető           

Istállómester                                       Szabó Lajos

Állatidomár                                         Schneller László Perinyó

Smink, haj, öltöztetők                         Szlávik Ági

A rendező munkatársa                        Fellegi Réka

Ügyelő           

Világítás tervező                                 Szilárdi Csaba

Elefántbáb tervező                              Székely Andrea, Bodnár Enikő

Díszlet- jelmeztervező                        Howard Lloyd

A díszlettervező munkatársa              Safranek Zita

Koreográfus                                        Gajdos József

Felkészítő tanárok                              Hajagos László, Ott Olivér, Kőműves Tibor

Levegő számok                                   Vincze Tünde

Cirkusz szakmai vezető                      Graeser József Dodi

Zeneszerző, zenei vezető                   Szakál László

Dramaturg, versek                               Pál Dániel Levente

Fazekas Mihály műve alapján

írta és rendezte:                               Fekete Péter – Jászai Mari-díjas

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

csik3.jpg

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

h i r d e t é s