Színen a nihil

Tadeusz Kantor kiállítás és kerekasztal-beszélgetés a Nemzeti Színházban
A „színész plusz tűz, mínusz ego¬izmus”, határozta meg a színészi létformát Edward Gordon Craig Übermarionett-elméletében, amely teóriának utóbb Tadeusz Kantor lett a gyakorlati beteljesítője. A lengyel származású színházi alkotó munkájával indította el, és zárta le a 20. századi színházi reformok sorát, a nagy végjátékos volt.

Tadeusz Kantor világrendje kész volt leszámolni a formák kötöttségével: a terek, a táj és látvány alá rendelte a színházi nyelvezetet. A háború utáni hangvétel átértelmezésével, hagyta kibontakozni az ideológiákon túli világban, az egzisztenciális ürességet. Az üresség hatalmas – az űr hatalom. A craigi és stanislawi szemléletet tükrözve, Tadeusz színházelmélete a monumentális irány (Teatr Ogromny) és az abszurd közötti megfoghatatlant formálta képekbe, amely vonal a mai napig óriási jelentőséggel bír a kortárs színházi életben. Ennek igézetében keletkezett a MITEM 2. napján megnyitott Tadeusz Kantor kiállítás a Nemzeti Színház terében, Justina Michalik lengyel színháztörténész közreműködésével, aki a Cricoteka Múzeum munkatársaként, Lengyelországban és külföldön is több kiállítást rendezett már.

Vidnyánszky Attila színházigazgató kifejtette, hogy kiállításuk úttörő, a gazdagsága és az átfogó jellege miatt. Továbbá köszönetét fejezte ki Király Nina, dramaturg, nemzetközi kapcsolatok felelősének, aki, mint elmondta, legnagyobb harcosa, lelke és mozgatórugója volt a kiállítás megvalósulásának. A nagy mesterek munkáinak továbbvivése alázatot követel, hiszen egyedülállóságában válik helyjelölővé a szakma keretei között. A nem tudás, felejtés bűnös dolog, fejezte be beszédét a Nemzeti Színház igazgatója; múltunk ismerete segíti a teremtett értékekre való támaszkodást, megmutatja a megélhető magaslatokat és mélységeket. A tadeuszi relikviák, amelyeknek a kőszínház épülete otthont adott, egyfajta felejtés elleni harcként is működnek, revelációt jelenthetnek a fiataloknak. A Tadeusz Kantor-kiállítások viszonylatában, a Nemzeti egyedülálló jelmezek, fényképmontázsok, és díszletek, tehát kuriózumok sorát bocsátotta megtekintésre a MITEM ideje alatt. Többek között látható volt, a Bajor Gizi teremben felállított „Halott osztály” díszlete is, amely nem csupán egy új stílus (a halál színház) megteremtésének mérföldköve, de egy olyan világba is belépőt kínál, ahol a semmibe merülés, a nihil tapasztalata első kézből érzékelhető.
A kiállítás folytatásaként, Metamorfózis elnevezéssel, kerekasztal-beszélgetést rendeztek több, avatott Kantor-kutató részvételével. A Metamorfózis nem csupán a kiállításon is látható korszakváltásra, hanem a kutatók több szempontú tematikai megközelítésére is utalt. A beszélgetés moderátora, Király Nina, Tadeusz Kantor egykori munkatársa volt, így számára a kantori hagyományok és a lengyel színház élőbbé, vonzóbbá tevése kulcspontjai voltak a beszélgetésnek. A szakmai klub további tagjai voltak: Béatrice Picon-Vallin (Tadeusz Kantor és az orosz avantgárd francia kutatója), Kataryzna Fazan (a krakkói Jagelló egyetem professzora és a Kantor monográfia szerzője), Katona Imre (rendező, a Milánói leckék magyar fordítója), Beke László (művészettörténész, a magyar nyelvű Halálszínház c. könyv társszerzője), Natalia Zarzecka (az új Cricoteca Múzeum igazgatója) és Justyna Michalik (a Kantor kiállítás kurátora).

A nézőpontok sokszínűségén keresztül, átfogó képet nyerhettünk Tadeusz Kantor ma is elevenen élő munkásságának fontosságáról. Illetve azokról a tényezőkről, hogy színháza mennyiben és milyen közönséghez szól, valamint saját színpadi jelenléte hogyan változtatta meg előadásai lefolyását. Ahogyan Beatrice Picon-Vallin is kiemelte, az élet és halál társítása esszenciális eleme volt Tadeusz színházának. Ezt az utat járta be, a szimbolizmustól a strukturalizmusig, Meyerholdhoz, hasonlóan, majd a marionett bábuk és vásári bódék egzisztenciális koncepcióvá formálásáig. Natalia Zarecka kiemelte, hogy kőszínházi tevékenységének befejezése, a saját irányultságának megkezdését eredményezte, hiszen ekkor hozta létre a Cricot 2 saját színházat, ahol a nagyban meghatározó „Halott osztály” című előadása is született. Ebből a szempontból, a továbbörökített alkotásain keresztül, nemcsak tapasztalatot és új szemléletet, de egy különleges művészetet is hagyományozott a lengyel színháznak: festményei, szobrai kollekciókban élnek tovább a mostani Cricoteka Múzeum berkeiben. Az elhangzó előadásokban Kantor életének több állomása is megmutatkozott, olyan, mint a képzeletét beindító krakkói tetőtéri magánlakása, a kőszínházi munkássága, valamint az egyetlen osztály Milánóban, amelynek tanítását vállalta. Művészete, élete mindig is átfolyó határvonalat képezett, amely átjárás darabjaiban észrevétlenül történt meg. Állandó színházi jelenléte, mint rendező és szereplő, abból származik, amiből saját színháza is, emelte ki Natalia Zarecka: előadásai saját történeteiből építkeztek, tehát jelenléte maga is az alkotás része volt. Halála után produkciói inkább egyfajta irányelvként éltek és élnek tovább a kortárs színházcsinálásban, kifejezve a legmagasabb és legalacsonyabb rendű realitás közti ingadozást, ez által válva kortárs színházi utópiává.

Művészete az emberi élet és halál irracionális dimenzióját fejlesztette ki, ezáltal munkássága mindenképpen testamentum értékű marad a jövő számára, illetve egy feladat, hogy próbálkozásait a kor irányainak megfelelve továbbfejlesszék.

Képek: Eöri Szabó Zsolt