Szemfényvesztés és kiábrándulás: varázslat a POSzT-on

A Mario és a varázsló mai átiratával mutatta meg magát Pécsen a Békéscsabai Jókai Színház.

Zalán Tibor átdolgozásában állította színpadra a csabai társulat és Kovács Frigyes rendező Thomas Mann darabját, az előadás nyomokban tartalmazta az eredeti szöveget is, ám jelentős mértékben a mai korra hangolták. A produkció a napokban az országos színházi találkozóra is eljutott Pécsre, a fesztiválprogram részeként tekinthette meg a közönség a Zsolnay negyedben, a Janus Egyetemi Színházban.

Nehéz megmndani az előadás szereplőinek a számát. Nem azért, mert olyan sokan voltak, hanem mert a közönség közé épített szereplők részesei is voltak az előadásnak, meg nem is. Egyszerre voltak szereplők és nézők, ami szokatlan, de figyelemre érdemes megoldás is egyben. Különösen szimpatikus attitűdje volt ennek a szituációnak az, hogy bár a közönséghez szólt, a választ nem tőlük várta – illetve a szereplők, mint közönség aktív részesei voltak a produkciónak.

Kadelka László ügyelő a közönséggel az előadás elején, az előjátékban

A varázslót alakító Gulyás Attila egyszerre formálja meg a kiégett, csalódott bűvészt és a megkeseredett embert. Kiegyensúlyozottan vezeti végig a karaktert a darabon, a varázsló testi hibáját is hitelesen abszolválja. Az előadást Brestyánszki Bernadett csellójátéka színesíti. Az ő és Cipolla kapcsolata régre nyúlhat vissza, összeszokott párost alkothatnak, ezt bizonyítják azok az egészen apró gesztusok, intések, amelyet mindketten értenek. A zenei betétek nem csupán aláfestésként jelennek meg a darabban, hanem funkcióval is bírnak: fokoznak, kihangsúlyoznak, vagy éppen elterelik a figyelmet. Ez utóbbi momentum ténylegesen is jelen van: Cipollától látunk néhány bűvésztrükköt, köztük az eredeti darabban szereplőt, amelyben véletlenszerűen mondott számokat kell összeadni; ennek végeredményét a bűvész előre borítékolta.

A kérdés, miszerint ki kit manipulál és miért, nemcsak a darab témája, hanem korunk problémája is egyben. A mindenki mindenkit talán túl egyszerű válasz lenne, az viszont mindenképpen igaz – és erre a darab is rámutat –, hogy csak azt lehet manipulálni, aki hagyja magát, illetve a szabad akarat mindannyiunk számára adott. Cipolla nem instruálja Máriót, nem is parancsol neki, inkább provokálja, amire Márió reakciója a cselekvés. A „közönség” (ti. a szereplők) ezt többször felrója a varázslónak, aki kérdéssel válaszol: „Én mondtam neki, hogy…?” Ez az attitűd nem csupán a színpadon létezik, ez a viselkedés köztünk élő emberekre is igaz.

A darab a színházba (nem) járó közönségnek is fricskát ad: a hozzáértő, a sznob, a hozzá nem értő, de érteni akaró, az elégedetlen vendég mind jelen van. Ez is felfogható egyfajta provokációnak, kérdés, hogy ki mennyire ismer magára és főleg bevallja-e magának, ha találat érte. A színészek is és a Színitanház hallgatói is egyaránt hitelesen alakítják szerepeiket és látszik rajtuk, hogy élvezik a játékot, tetszik nekik. A nézőközönség reakciója viszont megosztó: van, aki nyitott az új koncepcióra, van, aki idegenkedve fogadja és akadtak olyanok is, akik megijedtek az eleőadás keretjátékában felbukkanó kommandósoktól. Általában véve viszont érdeklődve figyelték és bekapcsolódtak az előadásba. Szünet nélkül zajlott le a 80 perc, nem is igényelt megszakítást. Kettő az egyben előadást láthattunk tehát, ami nem csupán egy színdarab mai korra jellemző átirata, hanem egy figyelmeztetés is: a varázslók, manipulátorok köztünk járnak, akik nem minden esetben akarnak ártani nekünk, hanem a szemünket akarják felnyitni. Ha emiatt olyat látunk, ami nem tetszik nekünk, az semmiképpen sem a varázsló hibája.

 

Szerző: Lezó Nóra

Fotók: Csicsely Zoltán

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

csik3.jpg

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

h i r d e t é s