István, a szeplő

Názáret – bemutató a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban
Ifjodik művészállományában, s azzal együtt világlátásában, Urbán András társulata. Az eredeti foglalkozását tekintve filmrendező és forgatókönyvíró, 1985-ös születésű Andrej Boka Szabadkán él és dolgozik. Helyi erő. A Názáret a második munkája a Kosztolányi Dezső Színházban. Egy légből csöppent spermiumból férfivá burjánzott teremtmény köznapi szenvedéstörténete. Paneltestamentum, szünet nélkül.

Mennyezetbeázás gyanánt csurran alá végzetesen, a zabigyerekhozó gerincvelő-váladék. Talán elkerülhető lett volna a leázás, ha a férj – Mikes Elek – nem a böjti asszonykerülés világrekordere. De az. Károly és Vera szeplőtelen házasságából (nem-közösüléséből) fiú születik. Az ivardonor a felsőemeleti szomszéd, István. Nevén szólítja az ágyában hasztalan vergődő asszonyt, aki kezdetben azt vallja, neki mindene megvan a férje mellett, éppen attól teljes számára az élet, hogy üres. Ám hamarosan gömbölyödni kezd. Károly visszalapozza kéjhalasztási naptárát, s nyilvánvaló lesz: az eredmény nem az ő eredménye. Vera megkísérli bevetni a szeplőtelenségi verziót, ám az megbukik hitvese materializmusán. Rövid ribancozás végén, győzedelmeskedik a közérdek – ne dőljön rá az asszonyra a templom, ha bemegy –: határozatlan időre titkosítják az apaságügyet.

Berta Csongor és Mikes Imre Elek

Tart ez addig, amíg Károly a székletét vissza tudja tartani. A serdülővé serdült Miska gyerek azonban megrögzött vécéfoglaló, mert az életkori sajátosságnak mondható önkielégítés gyakorlásában vannak gátlásai: a hímtagja minden külső neszre alaphelyzetbe rendeződik vissza. Súlyosbítja a családi helyzetet a lerészegedése. Szenteste közeledvén, nem engedik randira, hát bánatában belenyakal a családi sörbe, s attól hányó-részeggé válik: a nadrág után, odavan apuka egyetlen ünneplő inge is. Jézuska váró nyugtalansággal palástolva bosszúvágyát, a szennyezett apa Miskájuk józanná fürdetését kezdeményezi. A rítus az udvari kádban, jeges vízzel esedékes (előképe a finálé Golgotájábak).

Minden hatástalan. István, a váladékgazda, lázító patrónusként megjelenik Miskának is. „- Nem találkozhatom a jövendőbeli feleségemmel! Életem szerelmével! – Hogyhogy? – Úgy, hogy szenteste van, és itthon kell lennem. De bárcsak meghalhatnék inkább! – Nem mondj ilyet. Ne engedd, hogy korlátok közé szorítsanak. Te egy szabad ember vagy! Neked szárnyalnod kell! Táncolj! – Tessék? – Semmi, semmi! Szóval ki nem enged? – Az anyukám. – És apukádat is megkérdezted? – Felesleges, úgysem enged el! – Az igazi apukák mindig megértik a fiukat!” – mondja az igazi apuka: aki nem érti meg a fiát, az nem lehet az igazi. Károly nem tanúsít megértést, sőt. Ellenben, kétségbeesetten óvja a pletykálkodó népségtől, azok sorában Istvántól főképpen. Amikor azonban István fia Miska belenassol az asztalra odakészített ünnepi vacsorába, s rajtakapatván rémülten köpi vissza a tálra, ami a szájában van, majd a leleményes anyuka, hogy mentse a helyzetet, a férje kedvenc anyanyulát szervírozza helyettesítő éteknek; az apasági ügy harsány feloldást nyer a titkosítás alól: mintegy ajándékul a karácsonyfa alá, a zabi voltával szembesül a gyerek.

Nagyabonyi Emese, Berta Csongor és Mikes Elek Imre

Miska, István „táncolj” sugallatára diszkóba ered. Táncolni nem tud, beszélgetni akar a kurvával, és kurvának hiszi a belészerelmesedett Magdit. Kínszenvedés a szárnyalás egészen addig, míg – feltehetően szintúgy Istvántól – kap egy ablaktisztító spraynek álcázott varázsszert, amitől jóvá bódulnak a durvák és gonoszak, ha arcon fújják őket. Az új partidrog MEGVÁLTÁS néven kezd terjedni, s a közrebocsátójáért a diszkó népe rajongani kezd. „Mind: Kívánunk téged, kívánunk téged, érints meg minket, csókolj meg minket, szeress minket, tégy magadévá, spriccelj még, spriccelj csak, spriccelj még, spriccelj ránk. A vakok látnak, a bénák járnak, a madarak úsznak, a halak szállnak, többé nem árthat, nekünk a bánat, a közös tálba mindenki márthat, aki velünk van már. Ki vagy te válaszolj, melyik bolygóról származol, Fröcskölj ránk még varázsszert az asztalról. Tiéd vagyunk mi mindnyájan, te leszel a királyunk a diszkóban, Terelj minket, te legyél az alfa kan.” És a tudatmódosító behozójának kilétét – harminc nőért – elárulja leghűbb barátja, Jojo.

Székely Bea és Berta Csongor

Bő évtizede, szenvedélybetegségeket megelőző program keretében, tartottam Szatmárnémetiben egy drámapedagógiai alapú foglalkozást. Bánk Melindájával kapcsolatban, pedagógus közönségem előtt azt találtam taglalni, hogy vesztét a fűváltás okozta: mással kínálták a királyné buliján, mint amihez otthon szokva volt. Ha a foglalkozás második felét nem az autistáknak az alkoholfogyasztástól történő óvása okairól hirdetem, bizony otthagytak volna már az elején, vallották be utóbb a pedagógusok, szorongatva a kezemet, amiért olyan szépen összehoztam a szerfüggést, és a szervezet autonóm tetteit, a fellépő hiány okán. Emlékezetembe ötlött ez a kirándulásom, ami közben pergett előttem Andrej Boka burleszkszerű színi mozija.

Rengeteg újszövetségi utalással megtűzdelt, hétköznapi szenvedéstörténet, amely visszahat az eredeti szöveg értelmezésére, szellemi kamaszkorunk talányaira is. Miért nem maradt meg Krisztus a nem-édesapa József és az édesanyja mellett? Ki lehetett az életében Mária Magdolna? Mi rossz fát tett, kinek a tüzére Krisztus, amiért kínnal bűnhődve kellett elpusztulnia? Itt, Miska keresztbe tesz a drogmaffia érdekeinek. Hasonlóan profán magyarázatok születnek a darabban a serdülőkori érési zavarok következményeiről, a családi diszharmóniáról, s teljes felvonásnyi időtartamban arról, hogy miként lehet farizeus sztereotípiák sulykolásával golgotává tenni egy kamasz számára a karácsonyi ünnepet.

Mi volt előbb, a biblia, vagy az élet? Amikor a kikelt tyúk, a tojásban önmagát keresi. Kacagtató és megrendítő színház. Az első részben Nagyabonyi Emese és Berta Csongor átveszi azt a hangulatritmust, amit Mikes Imre Elek karaktere, játszó kedve diktál. A másodikban Kucsov Borisz, Székely Bea és Berta Csongor között az összetartó-tördelő erő inkább Miroslav Idić harmonikakíséretében van meg – zene: Milan Vejnović –, ami a drog hasogatta tudatvilágban így a természetes: a játéknak emberi centruma nem lehet. A hosszú életexpozíció mívesen kimunkált, a beteljesülés lendületből tör ránk, mint amilyen a rendes végzet, maga. Figyelemre érdemes előadás.

Képek: Molnár Edvárd