Dér András Indexe


A szivárgó pályázat

 

Ámulatba ejtő tényt közölt az Index Junior Príma díjas színházpolitikai hírlapírója. Szombathely város közgyűlése, Dér András nem kívánatosan kiszivárgó pályázata miatt, olvasatlanul vetette el a jelenlegi igazgató, Jordán Tamás dolgozatát, és új pályázatot ír ki a Weöres Sándor Színház megüresedő vezetői posztjára.

 

vitez_mihaly.jpg

Székely Csaba: Vitéz Mihály - rendező: Béres Attila (2015)

 

A korán kelő, de lassan ébredő emberek reggeli naivitásával azt hittem először, hogy a „kiszivárgó” pályázatról beszélő tudósító vírusos hörghuruttal nyomta az ágyat otthon, amikor az iskolában a műveltető szerkezetet tanították, s vétlen tudatlanságból alkalmazza a visszaható-cselekvő formulát az itt szükséges, kiszivárogtatás helyett. (Hacsak nem trehányul ledugaszolt palackpályázatról van szó, amit ráadásul sziklához is csaptak párszor a háborgó óceán hullámai.) Aztán, némi frissen szippantott, pollenszegény levegőtől fényre szökkent az elmém. Rájöttem, nincs itt hörghurut-szövődményes analfabétaság a juniori részről: príma csintalanság van, a vakbizalmú lapszerkesztő mókás megvezetése. Abból ugyanis, ha nem öntevékenyen szivárog a pályázat, hanem szivárogtatják, kriminalisztikai oknyomozásnak kellene következnie. Ki a kiszivárogtató? Történt-e feljelentés? Mi lehetett az indíték? Magányos szivárogtatóval van-e dolgunk, vagy állhatott esetleg mögötte valaki? Klikkérdekű a motiváció, vagy politikai?

 

der_andras.jpg

Dér András filmrendező


A birodalmi múltú Németország és a szovjet proletárdiktatúra demokráciaképének hagyományából sarjadt közfelfogásunkban, mi helye volna az olyan politikai következtetésnek, amely az oknyomozói kérdéseken alapszik, és esetleg szövevényesebb, sokrétűbb annál a gyümölcspiaci kofafilozófiánál, miszerint a bőséges almatermésről is a politika tehet, mert Orbán Viktor rendelte meg a meteorológiát. Az Index Jordán-oldalán, a riporteri kérdések ebbe az irányba terelték a Nemzet Színészeit. Sajnos, nem nehéz elhitetni velük, hogy ők nem egyszerűen a legidősebbek legképességesebbjei, az Isten kegyelméből épnek megmaradt szép korúak, hanem egy különleges státusú, hatóságerejű köztestület, amely kulturális-közigazgatási ügyekben akceptálandó állásfoglalásokra hivatott. És történik az izzításuk pusztán azért, hogy legyen alkalom világgá kürtölni a duzzogásukat.

 

hangyaboly2_kmet.jpg

Kaffka Margit: Hangyaboly - rendező: Dér András (Kecskeméti Katona József Színház, 2012)


A duzzogásra való hajlam olyan arányban növekszik, amilyenben opálosodik az emlékezet. Mintha elfelejtették volna, hogy a szakirányú felsőfokú végzettséggel nem, csak középiskolai érettségivel rendelkező Jordán csuklóból kiütötte hajdan, a Nemzeti Színház vezetői posztjáért együtt pályázó Vidnyánszky Attilát és Horváth Csabát. Aztán, valamiért úgy tűnhet sokaknak, mintha Szombathelyen Jordán Tamással kezdődnék a színházi időszámítás. Hivatkozhatunk Kereszturiné Pintér Mária: A Szombathelyi Nemzeti Színház története - műsorának repertóriuma bibliográfiával 1880-1907. c. munkájára, de hagyjuk a régmúltat: nem kristálytiszta a teremtésképlet a legfrissebb fejezetre vonatkozóan sem. Jordán ugyanis nem rögtön teremtett: kezdetben kitúrt. A Weöres Sándor Színház létrehozását megelőzően két intézmény is folytatott befogadó-színházi tevékenységet a városban, a lakosság és a szocialista városvezetés elégedettségére. A szocialista (kulturális) kormányzat azonban nem szándékozott Jordán Nemzeti-igazgatói kinevezését (2003-tól 2008. június 30-ig) újabb öt éves ciklusra meghosszabbítani. Az elvtársias hangnemű lelépés feltétele az volt, hogy a távozó direktor társulatos színházat alapíthasson a kedvenc városában. Ehhez, a kormányzattól százhúszmillió forint stafírung érkezett Szombathelyre. A befogadó színházat pártolók vesztettek, a Weöres Színház létrehozását ellenszavazat és tartózkodás nélkül szavazta meg a közgyűlés. Radnóti Zsuzsa dramaturg (Csurka István és mások „felfedezője”) találó szavával: Einstand.

 

jordan_tamas.jpg

Jordán Tamás 

 

Társulatos színházi pályám kezdetén, valamikor 1981-82 magasságában, rendezett Kecskeméten Anatolij Vasziljevics Novikov, a Szimferopoli Akadémiai Orosz Színház igazgatója. Szigorú tekintetű, vodkahagyott ember volt, tehetséggel és hatalmas összpontosítással dolgozott, a próbaszünetekben azonban interurbán vonalat kért, hogy hazatelefonálhasson. A színháza új, második termének felszerelését vezényelte. Később építtetett további ötöt, így – nyolcvankilenc évesen – egy hét termes gigaszínház direktora volt, 1972-től 2017. januárjáig, amíg meg nem halt. Novikov példájával azt akarom jelezni, hogy Jordán Tamás Szombathelyen, vagy Balázs Péter Szolnokon, a maguk hetvennégy évével, szinte tacskók a pályán. Nem az életkor számít, hanem az egészség, a lendület, a kreativitás, és a készség a megújulásra. Az ön-erőállapot perspektivikus felmérése személyes képesség dolga. Marton László a Vígszínházban egyszer csak elkezdte Eszenyi Enikőt tanítgatni az irányítás fortélyaira, nemrégiben pedig Bálint András cselekedett hasonlóképpen Kováts Adéllal, a Radnótiban. Jordán nem nevezte meg az önkormányzatnak (vagy a környezetének) a munkája lehetséges folytatóját – nyilván kirobbanó erőben lévőnek érzi magát. Ezt más, érezheti másként is, viszont az ellenvéleményt idejében ki kellene mondani. Az Előadó-művészeti törvény nem írja elő, de a pályáztatást jóval megelőzően, illenék elvégezni a színház teljes körű átvilágítását, és a város közvélemény-formáló személyeinek állást foglalniuk arról, hogy van-e szükség valamilyen (strukturális, tartalmi, formanyelvi vagy személyi) változtatásra. Az eddigiek folytatása lehetőségének eleve kizárása tiszta helyzet elé állítaná a társulat tagjait, kereshetnének maguknak új helyet, vagy felkészülhetnének az alkalmazkodásra egy jövőbeni, más koncepcióhoz. Tiszta helyzet esetén, Dér Andrásnak sem kellett volna a pályázata tartalmát titkosítania. A megkéső tájékoztatás súlyos konfliktusok eredője. (Kérdés persze, hogy a négyévente átalakuló önkormányzatoknak honnan lenne rutinjuk az egyetlen színházuk öt évadonként esedékes tisztújításának lebonyolításában: nem hangulatjeleket kellene küldözgetni vidékre, hanem elfogulatlan szakmai tanácsokat.)


Emlékeztetek, Jordán ciklushosszabbításáról már nem a szocialista, hanem a fideszes többségű testület határozott annak idején. Nem kizárt, hogy nekivághatott volna most a harmadiknak is, ha végbemennek szabályszerűen a meghallgatások, s a szakmai érvek döntenek. Valaki azonban nem bízott a becsületben, ezért becstelen trükkhöz folyamodott. Azt gondolom, az önkormányzat elemi kötelessége, hogy ismeretlen tettes ellen – hivatalból – feljelentést tegyen!

 

 

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

csik3.jpg

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

h i r d e t é s