Főoldal

Cserhalmi György, Tordai Teri, Márton András és Székely B. Miklós is fellép a Bethlen Téri Színház idei évadában, amelyet ebben az évben is a fiatal alkotók, valamint a táncos és családi programok határoznak meg a premierek mellett.

Két bemutatóra is készül szeptemberben a Békéscsabai Jókai Színház: 8-án Tamási Áron Ősvigasztalás című színművét, 15-én a Törvénytelen randevú című komédiát viszik színre.

Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait hétfőn. A legjobb előadás díját a Szabadkai Népszínház Béres Attila rendezte Amadeus című produkciója nyerte el, a legjobb rendezés díját Mohácsi János kapta A falu rossza című előadásért.

Ősszel írják ki az Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégiumának első pályázatait pályakezdő táncművészek, előadóművészek számára - közölte a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) hétfőn az MTI-vel.

A Beatrice zenekarról szóló musicalt, Kulcsár Lajos Zserbótangó című tragikomédiáját, Herczeg Ferenc Bizánc című színművét, valamint Esztergályos Cecília önálló estjét mutatja be az Újszínház a 2017/2018-as évadban.

A 2017/18-as évadban tizennégy bemutatót tervez a székesfehérvári Vörösmarty Színház.

A Kutyaharapás, a Jászai Mari Színház, a Népház, a Nézőművészeti Kft., a Szkéné Színház és a Vádli Alkalmi Társulás közös produkciója kapta a legjobb nagyszínpadi előadásnak járó díjat a szombaton befejeződött 16. Vidor Fesztiválon - közölte a rendezvénysorozatot szervező nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vasárnap az MTI-vel.

A Vígszínház társulata idén is számos meglepetéssel várja a közönséget a szeptember 10-i VígNapon, amikor a hagyományokhoz híven bárki bepillanthat a kulisszák mögé a színház művészeinek vezetésével, valamint beleshetnek Eszenyi Enikő legújabb rendezésébe, a Hamlet című előadás próbájába is.

A színház közszolgálat, egy vidéki teátrumnak népszínháznak kell lennie, a közösséget kell szolgálnia - mondta a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója pénteken a színház előtt tartott nyilvános évadnyitó társulati ülésen.

Visszapillantó

Két évvel ezelőtt, 2015 őszén azzal a gondolattal fogtam hozzá a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja programjának összeállításához, hogy a bevezetésre javasolt újításaim előremutatóak legyenek: tegyük emlékezetessé eleven, megifjodott dzsemborival a 2018-ban esedékes 30. jubileumot. Elsőre minifesztivált rendeztünk határon inneni és túli színinövendékeknek, diákzsűrivel, jelképes díjakkal, ezt követően pedig workshopot hirdettünk, Sardar Tagirovsky vezetésével. A hagyományok idézését sem akartuk csak az évfordulós fesztiválba belesűríteni. A kezdeti korszak jelesei közül 2016-ban Tompa Gábor és a Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2017-ben Vidnyánszky Attila és a társulata volt, míg 2017-ben Bocsárdi László lesz a díszvendég.