Színjátszás betűkben megörökítve

Három könyv együttes bemutatóját tartotta a Nap Kiadó az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben. Nem csak az fűzi egybe őket, hogy sok érdekességet tartalmaznak a színészetet szerető ember számára, de a szerzők személye is, hisz mindhárman maradandót alkottak, mint színművészek is.

Zsúfolásig megtelt az OSZMI protokollterme a Nap Kiadó sajtótájékoztatóján. A három frissen kiadott könyv szerzői pályatársak, mindannyian a színészi szakma gyönyörű, de olykor rögös útját járták. Ketten közülük már többkönyvű szerzőnek is számítanak, míg Gera Zoltán nagyon érdekes visszaemlékezései most először jelentek meg nyomtatásban.

Dallos Szilvia színművésznő – akinek pályája egybeforrt a szinkronizálással, olyannyira, hogy könyvet is jelentetett meg róla, és tanítja is – immár két évtized után újra kiadott, bővített kötetében, a színészeket, rendezőket úgy láttatja, ahogy élték mindennapjaikat. Forgatások mosolya a kötet címe, és hetven év elsősorban mulatságos, de néha meghökkentő, vagy szinte hihetetlen történeteit fűzte egybe. A rövid történetek, anekdoták cselekményeiben ma már szinte elfeledett, de egykor nagy nevek bukkannak ismét fel, olyan színdarabok és filmek címei, amiket már rég elsodort a múló idő. Szerencsére azonban körültekintő munkával, gondos kutatással Dallos Szilvia megőrizte ezeket az utókornak, és olvasmányos stílusban immár második kiadásban kerülhetnek az olvasókhoz.

Image

Papp Zoltán színművész szintén termékeny a könyvek tekintetében, mint viccesen megfogalmazta magáról, nehéz eldönteni, hogy ő most írogató színész-e, vagy netalán színészkedő író. A sajátosan filozofikusra sikerült tűnődéseknek a címe is egyszerre morbid és tréfás, Saját halottam vagyok. Életének megtörtént mozzanatait fűzi egybe novellacsokorként, visszatekintve eddig eltelt 70 évére.

Image

Gera Zoltán Kossuth-díjas színészünk neve minden egykori színházlátogató, vagy a régebbi magyar filmek kedvelői előtt ismerősen cseng. A kilencvenedik életévét tavaly betöltő művész Galántai Csabával beszélgetve idézte vissza, – majd azt a riporter írott formában megszerkesztette – hosszú életének és változatos pályájának legfontosabb mozzanatait. Tán kevesen tudják, hogy Gera művész úr börtönviselt ember is, hisz kilenc hónapot rendszerellenes tevékenységért elzárva töltött a szocialista időkben. Volt tehát miről mesélnie, és visszaemlékezéseivel néhány egykor egyoldalúan megítélt nagyság képét is árnyaltabbá tennie.

Image

Dr. Galántai Csaba színháztörténész így emlékszik vissza A szabadság bennünk van című kötet megszületésére:

„Egy, Rév István bábművész faszobraiból nyílt kiállításon ismertem meg őt. Gera Zoltán bábszínészként a Rév István vezette bábszínháznak tagja volt. A bábszínházban eltöltött másfél éve mellett, életének egyéb, meghatározó élményeit is folyamatosan megosztotta velem, s ez által egy sokat tapasztalt, értékeket felmutató ember képe rajzolódott ki előttem. Másfél éven keresztül zajlott „mesélése” alapján született meg a most megjelent könyv – Dallos Szilvia közbenjárásával – a Nap Kiadó jóvoltából. Sok kiváló színész távozott úgy, hogy nem volt alkalma elmondani vagy leírni életének az utókor számára is érdekes és tanulságos élettörténetét. Véleményem szerint sajnos kevés, figyelemreméltó interjúkötet jelenik meg napjainkban.”

Sikeres és szívünkhöz közel álló színészszerzőket köszönthetett a sajtótájékoztatón megjelent szépszámú érdeklődő közönség, és mindenki örömmel nyugtázhatta, hogy az elmúlt időket most már nem csak az emlékezet, de a szép kiállítású könyvek lapjai is hosszú időre megőrzik.

Tölgyesi Tibor