BOTH GRÉTA írása
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház A nép ellensége című előadása kegyetlenül rámutat nemcsak a dráma, de a mi életünk szempontjából is fontos társadalmi problémákra, vitára pedig csak látszólagosan ad lehetőséget. Aligha van olyan a közönségben, aki Henrik Ibsen 1882-ben írt darabja közben nem érez zsigeri undort az igazságtalanság láttán. A Gyulai Várszínház Erdélyi Hetén Keresztes Attila rendezése kiegészül azzal az adalékkal, hogy egy fürdővárosban elevenedik meg a Stockmann testvérek rivalizálása, és a víz mérgezésének története.
A nézői szerepet már a beültetésnél meghatározzák. Mindenki kap egy kék-fehér, kétoldalú kártyát – az egyik oldalon „A NÉP BARÁTJA” a másikon „A NÉP ELLENSÉGE” felirat olvasható – és azzal az információval ülünk le, miszerint tartsuk meg, később szükség lesz rá. A közönség a színpad két oldalán foglal helyet, a hangszórókból a Son Lux Easy című száma szól, mely később többször is megjelenik az előadásban.
A fehér vászonnal körbevett térben fehér asztal és székek vannak, valamint négy mikrofon. Az első kép: a boldogságban és békességben vacsorázó család. Sebestyén Aba, a gyerekeivel biciklisruhában hazatérő Thomas Stockmann, és a bőrkabátos polgármestert, Peter Stockmannt megformáló Tollas Gábor, ekkor még csak ártalmatlanul beszélgetnek, bár az enyhe kötözködés már itt is megfigyelhető. A fő konfliktus már az előadás elején is jelen van: egyikük a tudomány, másikuk a politika felől közelít az élet dolgaihoz. A gyógyfürdő problémája ebbe a „nyugalomba” kúszik be. A fürdőorvos végezte vizsgálatok kimutatják, a víz mérgezi a benne mártózókat, „trágyadombnak” és „hatalmas mérgező pöcegödörnek” nevezett problémát azonnal orvosolni kell, így a vízvezetékrendszer átépítését szorgalmazza.
Peter és Thomas közé a titokban tett felfedezés ver éket. A polgármester a közeledő választások előtt veszélyeztetve érzi tekintélyét és pozícióját, így mindent elkövet, hogy megakadályozza az eredmények publikálását. Az orvost először támogató Népújságnál dolgozó Hovstad (Galló Ernő), Billing (Bartha László Zsolt) és a nyomdász, Aslaksen (Henn János) egyből elbizonytalanodnak, mikor a polgármester feltárja nekik az átépítés anyagi vonzatait, kicsinyíti a fürdő valós hibáit. A jól megalapozott kutatást légből kapott fantazmagóriának titulálja, és ez tulajdonképpen elég is ahhoz, hogy a korábbi támogatók megtagadjanak mindennemű segítséget, ezzel ellehetetlenítve az igazság napvilágra kerülését. A népgyűlés marad Thomas utolsó lehetősége.
Tollas Gábor polgármesterként éppen olyan mézes-mázosan antipatikus, ahogy az egy ilyen karaktertől elvárható. A szünetben látjuk kivetítőn a kampányvideóját, amiben ő is egy az emberek közül, reggel kocog (bár hoverboard-os testőrök kísérik), medvét lát, vagy éppen megszomjazik és iszik, illetve természetesen a hatalmas „Remény” felirat sem maradhat el alakja mellől. Sebestyén Aba kicsit talán túlságosan is élvezi az áldozatszerepet, miközben darabokra esik az élete, az igazságtalanságot és a családját tudom csak sajnálni. Érdekes dramaturgiai változtatás, hogy Morten Kill (Kilyén László) a fürdő részvényeit már az előadás elején megveszi (ez eredetileg a darab végén történik), ezzel próbálva rávenni vejét, hogy gondolja meg magát, hiszen Katrine (Moldován Orsolya), Petra (Bíró Sára) és Ejlif (Robert Szilárd) öröksége a tét.
Az előadásnak – bár sok értékelhető alakítást láthattunk– a legemlékezetesebb karaktere a közönség soraiból felálló Aslaksen. Az antialkoholista liga elnöke a népgyűlés során kerül igazán a reflektorfénybe. Henn János – aki ekkor már a népgyűlést is vezeti – a két álláspont után hozzánk, a nézőkhöz fordul. Egy rövid időre kilépünk a Stockmann fivérek történetéből és demokráciáról, szólásszabadságról és esélyegyenlőségről folytatott valódi, abban a helyzetben megszülető vitának lehetünk a tanúi, vagy akár résztvevői. A folyamatos odafigyelést és koncentrációt igénylő kommunikációnak természetesen abba az irányba kell haladnia, hogy a végső konklúzió a polgármester oldalának legyen kedvező, a szócsavarás és a mindent megmagyarázás egyszerre tud szórakoztató és végtelenül aggasztó lenni.
Végül a nép kezébe adják a döntés jogát. Mindenki szavazhat a korábban kapott cetli valamilyen irányba hajtogatásával, a kék oldal barátot, a fehér ellenséget jelent. A nézőtér fényben van, így látható, hogy a többség kékre hajtja, de már előre azon gondolkozom, hogy fogják majd manipulálni a szavazás eredményét. A dobozok összeszedése után egyszerűen kifordulnak a takarásba és az asztalra szórt kártyák már mind fehéren potyognak. Megszületik az ítélet: Thomas Stockmann a nép ellensége. Állásából azonnali hatállyal elbocsájtják, Katrine-t szintén kirúgják, gyerekeiket másnap megverik az iskolában. Utolsó lehetőségük, hogy távoznak a városból a „szabad, nyugati világba”.
A marosvásárhelyi előadás bántóan a XIX. században játszódik. A gyerekek és Billing is többször nyomkodnak telefont, a kutatást tartalmazó mappa rózsaszín: „Örülj, hogy nem csillámporos” – hangzik az előadásban. A probléma a szőnyeg alá söprés, az igazság elhallgattatása, és az, hogy Thomas az egyetlen, aki nem érti, hogy miért törődik mindenki csak saját magával és hogy miért zárkóznak el különböző önző, kicsinyes érdekeik miatt a cselekvés lehetőségétől. Ezeken pedig egy ember nem tud változtatni, pláne nem úgy, hogy a hatalom a nép ellenségének nyilvánítja.
Az írás szerzője a PIM-OSZMI – PKÜ Szakírói kurzus résztvevője, egyetemi hallgató.
A képeket Kiss Zoltán készítette.
