Cirkusz és operett
Kálmán Imre-bemutatóra készülnek Egyszerre lesz klasszikus és korszerű – ígéri a Budapesti Operettszínház, amely a hétvégén mutatja be Kálmán Imre Cirkuszhercegnő című operettjét. A szövegkönyvet Verebes István írta át...
Kálmán Imre-bemutatóra készülnek Egyszerre lesz klasszikus és korszerű – ígéri a Budapesti Operettszínház, amely a hétvégén mutatja be Kálmán Imre Cirkuszhercegnő című operettjét. A szövegkönyvet Verebes István írta át...
Szabó Magda: Kígyómarás – bemutató a Soproni Petőfi Színházban Debrecen szülötteként külön örömet és megtiszteltetést éreztem, amiért POSZT versenyprogram-válogatói küldetésemben első utam Szabó Magda Kígyómarásának bemutatójára, Sopronba vezetett. Gali...
Újabb musical comedy a Madách Színházban Retró filmből, Gyárfás Miklós klasszikusából a Madách Színház készít zenés vígjátékot, sok-sok nosztalgia slágerrel, Szente Vajk rendezésében. A bemutatót április 19-én tartják. A...
Bóbiták serege népesítette be a Békéscsabai Jókai Színházat február 27-én délután: a megyéből nyolc iskola kétszáz diákja fogadta el a teátrum meghívását, hogy saját produkciókkal ünnepelje a Weöres Sándor-centenáriumot....
Sikerét elősegítette, hogy botránnyal kezdődött. Párbajban megölt egy embert, ezért néhány hónapra államfogházba zárták (az államfogház tiszteletre méltó szabadságvesztés, amely nem járt becsületvesztéssel; a párbajvétséget büntették, de úriembertől elvárták,...
A Rózsavölgyi Szalon gyakran belenyúl a jóba. A mostani darabválasztással is, hisz a színészek, és a rendezés tapintható feszültséget teremt a kis kávézóasztalok környezetében. S persze már volt valaki,...
Idén is átadják a Talentum-díjat Gubik Petra színésznő, Benedek Tibor vízilabda szövetségi kapitány és Horváth Gyula, az első magyar műhold projektmenedzsere az idei arcai a Nemzeti Tehetség Programnak. A...
Wyspianski: Novemberi éj – bemutató Debrecenben 1575-ben Báthory István erdélyi fejedelmet választották meg lengyel királynak, aki kiváló uralkodónak bizonyult. Talán a történelmi kapocs, a közös múlt kellemes emléke adott...
Csillagok szárnyáncímmel a Soproni Fotóklub kiállítása nyílt meg január 11-én a soproni Petőfi Színházban. A tárlatot Demcsák Ottó a teátrum tánctagozatának a vezetője, koreográfusa ajánlja a látogatók figyelmébe. A...

