Cseh Tamás 1943 -2009.

Az alábbiakban Cseh Tamásra emlékezünk Bereményi Géza gyászbeszédének részleteivel.

Szervusz Tamás!

Úgy köszönök neked, ahogy az ezelőtti időkben: „szervusz Tamás”. Kicsit megemelve a név végét, az utolsó szótagot, Te ugyanígy szoktál visszaköszönni nekem: „szervusz Géza”.

Azért emeltük meg mindig így az utolsó szótagot, mert ezzel a várakozásunkat akartuk kifejezni a másik felé, hogy vajon mit tud a másik, “mivel jössz, mivel érkeztél?”

Hát akkor most is azt mondom, hogy szervusz Tamás, és már hallom is, hogy Te azt kérdezed, hogy na akkor mit fogsz mondani, mivel érkeztél? Hát elkezdem Tamás.

 

Szervusz Tamás!

Először is értesítenélek a legfrissebb fejleményekről, amikről Te már nem tudhatsz. Vagy ki tudja, talán minden eljutott hozzád, mit tudom én, mindenesetre mondom. Képzeld, e hét hétfőn felmentem a feleségedhez, Évához megtudni bizonyos részleteket ehhez a beszédhez, amit, most itt mondok. Mikor beszálltam a liftbe és megnyomtam a második emeleti gombot, elfogott a szokott harctéri idegesség, mintha Te fent várnál a gitároddal, egy vagy két elkészült dallammal, hogy írjak rá szöveget. Aztán rájöttem: dehát erre most nem lesz szükség, erre a jótékony izgalomra. El is múlt még a liftben. Akkor helyette mi van? Ez a súlyos sivárság? Igen Tamás, Te elvitted magaddal az eljövendő dalszövegeket, mert tenélküled, azok már sohasem fognak előbújni belőlem, mert hozzájuk a Te fizikai jelenléted feltétlen szükséges. Hogy ott ülj a gitároddal, és nézz rám várakozóan. Pedig borzasztóan kíváncsi lennék a meg nem született dalainkra. Mostantól azok elvetélt gyerekek; rengetegen vannak ismeretlenül. […]

Cseh Tamás

Tehát most itt állok ebben a nélküled- jövőben, és elmondom neked, Tamás, hogy három hét óta minden nap egyfolytában rád gondolok, és kénytelen vagyok másokkal is Terólad beszélni. Valóságos munkavégzés volt ez a három hét nekem. De határozottan és csodálkozva állíthatom, csak rövid ideig, talán ha három napig voltál nehéz. Mert jó nyomot hagytál magad után, Tamás. Végül is nem komor, nem fekete, nem fenyegető példázat a te gyászod, még az is jó valahogy, ami fájdalmas benne. És közlöm veled, hogy egyáltalán nem rossz most itt beszélnem rólad, hozzád. Pedig két héttel ezelőtt még tartottam ettől a beszédtől, sőt nyomasztó feladatnak éreztem, de most már jó. Rendben van. És Te intézted így, hogy rendben legyen. Végtisztesség. Hogy csináltad, hogy jó hozzád beszélni a temetéseden, Tamás?[…]

Image

Még az jut eszembe, hogy egyszer, meglehet az már néhány évtizede is, azt mondtad nekem, csak úgy kicsúszott a szádon, talán már te sem emlékszel rá, azt mondtad, megismerni semmit sem lehet, csak megszokni. Jó, dehát megszoktunk téged, hogy itt vagy!

Aztán még azt akarom mondani, Tamás, de feltétlenül, hogy az is ritka benned, hogy te meglelted a hazádat. Közülünk hányan mondhatják el ezt, ebben a majdhogynem ellenségesen rideg, kicsi hazában. Emlékszem rád, még huszonévesen, amikor összeismerkedtünk, mikor még te is számkivetve érezted magad itt, sármos ifjonc, akinek felkínálkozó mosolyát durva visszautasításokkal viszonozták. Érzékenykedtél, megsértődtél, sokat beszéltél nekem a sértődéseidről. Első nyugati utadon, majdnem Franciaországban maradtál, csak azért jöttél haza, hogy nálunk énekelni közönség elé állhass. S egyszer csak megszerettek itt téged. Az egyik magyar költő azt írta: „Szertenézett s nem lelé honját a hazában.”, s a másik a legnagyobb sóvárgók egyike: „Íme hát megleltem hazámat”, de ezt gúnyos keserűséggel írta, mint az köztudott. Én viszont, aki láttam, hány remek ember hal meg hiábavalón, végre állíthatom valakiről, Tamás, hogy téged itt befogadtak, szeretnek és szeretni fognak. Erdélytől Kanadáig és az Egyesült Államokig, ahol csak magyar szórványok élnek, mindenhol boldog örömmel fogadtak téged. Erdélyben például, – te mesélted nekem – egy zsúfolásig telt völgykatlanban ezzel állított mikrofon elé egy idős férfi: „Itt van Cseh Tamás, az igazmondó énekes”. Jól van Tamás, és jó lesz. Kinek mondhatok másnak még ilyen szavakat? Senki másnak. […]

Egy kultúra katonája vagy Te, aki maradéktalanul végrehajtotta, amit kellett. Életem szerencséje volt, hogy találkoztam veled. Testvérkém! Nem mondom azt, hogy Isten veled, mert, ahogy én ismerlek, a legváratlanabb pillanatokban fogok találkozni még veled.

Sohasem foglak elfelejteni.