Angyalföldön a minőség a meghatározó

Nemcsák Károly félidőben

2011. augusztus elsejétől 2016. január elsejéig szól Nemcsák Károly igazgatói megbízatása a József Attila Színház élén. Közeledve a félidőhöz, érdemes visszatekinteni az elmúlt időszakra, megismerni az igazgató úr nézeteit színházról, színészetről, gondolatait a jelen állapotairól.

– Két és fél évvel ezelőtt milyen állapotok fogadták?

– Ehhez ismerni kell a megelőző két év eseményeit. Húsz évig Léner Péter vezette a színházat 2010-ig. 2010-ben Méhes László lett a színház igazgatója, majd őt leváltották a színház gazdasági helyzete miatt. A nehézségekre jellemző, hogy 2011 tavaszán az is felmerült a fővárosnál, hogy az épület hasznosítására írják ki a pályázatot, ami jó eséllyel azt is jelentette volna, hogy nem színházként működik tovább ez a nagyhírű épület. 2011. április elsejétől Koltai Gábor lett az ügyvezető igazgató. Az ő idejében íródott ki végül a színházigazgatói állásra a pályázat, de június elsejétől őt is menesztette a főváros. Két hónapra, amíg a döntés megszületik és az új igazgató kineveződik, ideiglenes jelleggel a gazdasági igazgató vette át a vezetést. A sikeres pályázat után gyakorlatilag augusztus elsejétől irányítom a színházat. Fentiekből is látszik, hogy nem könnyű helyzetben, hisz csak 2011-ben négy igazgatója is volt az intézménynek.

– Mivel kezdte, amikor idekerült?

– Az elsődleges cél volt a stabilitás megteremtése. Én arra vállalkoztam a munkatársaimmal együtt, hogy mind gazdaságilag mind művészileg rendbe teszem a dolgokat. Az, hogy ma is színházként működünk a legfontosabb sikerünk. Természetesen előttünk álló feladat még több jó produkciót létrehozni, az anyagi helyzetünket még inkább megerősíteni. Kialakítani egy olyan művészi programot, ami a közönségen túl, a mi igényeinket is mutatja. Olyan színházat csinálunk, ami a közönség számára fogyasztható, de emellett vannak más feladataink is, például a fiatalokat megszólítva, minél inkább megismertetni és megszerettetni velük a színházat, hogy ki tudjuk nevelni a következő színházba járó generációt. Egy jó értelemben vett vidéki színház vagyunk, ahol nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a közönségrétegünk nagyon széles skálán mozog. Valószínűleg nem egy művészszínházat kell utánoznunk, nem azt kell elsődlegesen célként kitűzni, hanem a közönségünk – akik ide jártak és ide járnak – igényét kielégítenünk. Emellett a színház nevelő hatását is érvényesíteni kell. Többrétegű a mostani programunk is. A 12-20 év közötti korosztálynak szeretnénk utat mutatni, ők már kinőttek a gyerekprogramokból. A nagyszínházi előadásokból vannak olyanok, amik még a tanulmányaikkal is egybevágnak, Jókai, Moliere művei, vagy Munkácsy életét bemutató darabunk. A középiskolásoknak létrehoztunk egy interaktív beavató színházi programot, ami szintén a színház, mint művészet megismertetését és megszerettetését szolgálja.

Az aranyember – Bodrogi Gyula és Molnár Zsuzsa

– Kiket látunk a színpadon?

– Sajnos a gazdasági helyzet még nem teszi lehetővé, hogy alkalmazottként foglalkoztassuk a nálunk folyamatosan fellépőket, de nagyon sokan kötődnek a színházhoz. Van itt körülöttünk olyan 20-25 ember, aki rendszeresen kap nálunk munkát, rájuk tekinthetünk úgy, mint társulatra. Azok a színészek, akik egy-egy darabra jönnek hozzánk játszani, mint Blaskó Péter, Béres Ilona, vagy Tahi-Tóth László nem csak a közönségünknek jelentenek különleges élményt, de a mi színészeink is megismerhetnek ezektől a ragyogó színészektől új munkamódszereket, szakmai hozzáállást. Szinte továbbképzésnek tekinthetők ezek a vendégjátékok a fiatal színészeinknek, emberileg is sokat jelent együtt játszani ilyen nagyságokkal. Vendégrendezésben a nagyszerű Csiszár Imrének a próbái olyanok, mint egy kurzus, Verebes István színházi lénye, létezése egy nagyszerű dolog és vele együtt dolgozni kiemelten jó. Kerényi Imre jelenléte szakmailag is nagyon sokat jelent, azok az előadások pedig, amit velük együtt létrehozunk a közönségünk számára is különleges élményt jelent.

Hattyúdal – Rékasi Károly, Jakus Szilvia, Ömböli Pál, Magyar Bálint és Tahi-Tóth László

– S kiket nem láthatunk?

– Meggyőződésem, hogy nagyon sok dilettánssal van tele a pálya, olyanokkal, akiknek nincs jogosítványuk, hogy színpadon szerepeljenek, mégis ott vannak. Ezeket az embereket nem nagyon szeretném látni nálunk fellépni, akkor sem ha a szakma kicsit felhígult. Azért nem mutatunk be egy darabot, hogy egy tehetségkutató nyertesének lehetőséget adjak a fellépésre. Azt gondolom, mi egy nagyon komoly szakmát művelünk, tehát azokkal az emberekkel szeretnék együtt dolgozni, akik ezt a szakmát hivatásszerűen és életvitelszerűen akarják csinálni és erre jogosítványuk is van. Ebbe nem férnek bele azok a tiszavirág életű celebek, akik kétszer benne voltak a televízióban.

Úrhatnám polgár – Ömböli Pál, Blaskó Péter és Fila Balázs

– Az Ön gondolatvilága átjön a színház szellemiségén.

– Én egy kis vidéki faluban születtem, ahol olyan alap emberi értékek működtettek bennünket, amik ma már halványulnak. Nálunk az adott szó többet jelentett, mint ma egy szerződés, noha ma már a szerződéseknek sincs megkérdőjelezhetetlensége. Azon kívül emberségük alapján ítélték meg egymást az én környezetemben, és nem a faji, vagy politikai hovatartozása szerint. Nagyon sok minden felbolydult és nagyon szabados lett a mai világban, és hiszem, hogy, a színháznak egyik feladata visszatéríteni az embereket a helyes útra. Látszik a nevekből, hogy különböző nézetű művészek is megbízást kapnak nálunk, mert én hihetetlen butaságnak tartom, ha az olyanokat, akik mást gondolnak a világról mint mi, kirekesztjük. Az én kritériumom az együtt dolgozásra pusztán az, hogy szakmailag, emberileg kifogástalan legyen. A nézeteinket lehet ütköztetni, de a mi szakmánkban is sajnos sokszor veszekszünk, és nem vitatkozunk, ami szintén nagy baj. Talán elindul egy olyan folyamat ahol az emberség, a szakmaiság lesz a meghatározó és nem az, hogy ki hová tette le a voksát. Azt gondolom, látszódik, hogy én vagyok ennek a színháznak az igazgatója, a nézőink érzékelik, hogy egyfajta értékrend mentén működünk. Lehet ezt szeretni, vagy nem szeretni, de az alapértékeknek, amik az embert működtetik, azoknak folyamatosan jelen kell legyenek a munkánkban, előadásainkban. A nézőink szórakozzanak nagyon jól nálunk, de amikor elmennek tőlünk, vigyenek magukkal néhány olyan alapgondolatot, amivel építeni tudják saját magukat. Tele vagyunk bulvár, értéktelen információkkal, nem akarunk szembesülni saját magunk életével sem, pedig csak úgy lehet minőségi életet élnünk, ha az ember saját magáért is felelősséget vállal. A darabok, amiket mi bemutatunk, példát mutatnak arra, hogy az életünket lehet másképpen, értékesebben is élni.

Tölgyesi Tibor