A bőgőtok titkai
A világ rendje kusza logikán alapszik: gyanús az, ami pofonegyszerű. A szülőföldtől messzire vetődve vagy a honvágy öl meg, vagy a hazatéréstől való rettegés. Ami a két halálesély között lebeg, az a költészet. Kortársunk, a szülőföldjétől elszakadt költő, Domonkos István életműve alapján komponált poémajátékot Mezei Kinga.
Figyelemre méltó mostanában a kitűnő színész-rendezőnő vonzalma a tetteink talányai iránt. Néhány éve Debrecenben Stanisław Wyspiański, a krakkói születésű dramaturg, költő, festő, rendező, építész, a XX. század elejének egyik legsokoldalúbb lengyel művésze darabjával kísérletezett. A Novemberi éj meséje szövevényes párhuzam az Olümposz ellen Pallasz Athéné vezetésével lázadó istenek és egy lengyelországi forradalom között. Újabb emlékem munkáiról, sepsiszentgyörgyi: Mezei Szilárd Anna c. zeneművének felhasználásával, Gyarmati Kata dramaturggal alkottak színpadi művet. Az Anna legenda nem összefüggő cselekményként idézi fel a nők önfeláldozó lázadását a zsarnokság ellen, hanem forrpontról forrpontra haladva jelzi a dacgerjedést, az önfegyelem elvesztésének folyamatát. Az irodalmi alap itt is támaszt jelent: Benedek Elek meséjét, illetve Tamás Menyhérttől a Szent Anna-tó regéjét alakítják mondandójukhoz az alkotók.
A mondandóra nehéz megfelelő szót találnunk. Azok a pillanatok vonzzák Mezei Kingát, amelyekben odavész az ember jámborsága, leveti magáról a türelmét, s történik vele valami hirtelen; például elsül s fegyvere. A keze húzza meg a ravaszt, mégsem elsüti, hanem elsül, ő csak a szemtanúja a saját cselekedetének, ámulhat az akaratlan akarata diadalán. A skizofrén pillanat, persze nem egyszemélyi élmény, átterjedhet kocsmanépre vagy kormányokra is. Kedvenc szerzői szövevényes ön- és világábrázolása rendre megfekszi a közönség gyomrát. Mondják, Wyspiański darabjai roppant sokrétűek, így nehéz más nyelvre átültetni őket, s ez meggátolta, hogy nemzetközi hírnévre tehessen szert. Elkerülte a Nobel-díj Weöres Sándort, Juhász Ferencet, de a délvidéki Új Symposion köréhez tartozó Tolnai Ottót és a Szedjetek szét versszövegeinek szerzőjét, Domonkos Istvánt is, nem feltétlenül azért, mert a szóképeik lefordíthatatlanok, hanem azért inkább, mert a javaslattevők számára felfoghatatlanok. (A javaslattevők sekélyen barázdált szürkeállománya kihat arra, hogy mit gondoljunk a Nobel-díjak felől.)
A Kosztolányi Dezső Színház tett már azért, hogy földijei kárpótolva legyenek némiképp az elmaradó díjakért. Urbán András Tolnait A kisinyovi rózsa emlékezetes megrendezésével hozta méltó helyzetbe, most pedig igazgatóként adott lehetőséget egy alkotóközösségnek a Domonkos-játékuk megvalósítására.
Az absztraktan szürrealista atmoszférateremtésben Mezei Szilárd és Ondraschek Péter díszlettervező régi partnere a rendezőnek. Új társ a dramaturg Oláh Tamás, aki részben a szövegszerkesztés, részben a megfejtési kulcsot adó elő-irat révén, a tiszta ész ajándékát hozza. Közreműködése jóvoltából kirajzolódik egy logikával követhető, kétfókuszú cselekményhálózat. Az egyik szál az isztriai nyaralóhelyen szolgáló zenekar szezonvégi hazakészülődése, a másik egy drogszállítmány rejtegetése. A szálak értelemszerűen a színpadra tett író (a költő) agyából erednek, s azt indázzák körül.
„Az előadás világának megalkotásakor A kitömött madár isztriai tengerpartjának mikrokozmoszát vettük kölcsön, mivel az már önmagában is erősen metaforikus – tudatja az elő-irat –, de a regényből átemelt olyan motívumok, mint a szezonvég, az átmenetiség, a tenger, az idénymunka vagy az idegenség is túlmutatnak önmagukon, allegorikussá válnak. Az előadás tere is egy olyan többjelentésű, absztrakt tér lesz, mely vizuálisan felerősíti a fenti motívumokat, ám sokkal több teret enged a játéknak és a nézői képzeletnek is, mint egy realista díszletkonstrukció. E térben engedjük majd egymásnak szereplőinket. Itt keresik majd a nézők szeme láttára saját igazságaikat.”
„Énünk parányi szatyrát igen korán telegyömöszölik a véletlenek.” – szónokolja kitüntetések erdejével mellén az Elnöknő. Kőműves Noémi játssza. Az összes nőszerep az övé (Lujza, Teréz, V, Radmila, Ilonka), árasztja lénye – az idomai, a lejtése, az érettsége, a vágya és undora – mindazt, ami az Író énje szatyrában az asszonynépről összegyűlt. Az Író (és Lajcsó Imre) Hajdú Tamás „Az egész életed ilyen tanácstalan pillanatok sorozatából áll, és te mindig a következőtől várod a feloldozást. Ki vagy te, hogy ekkora teret engedhetsz a képzeleted számára az időben?” – olvassa a fejére Lujza az elszalasztott gyönyörük okán, amely reményében elkötötték a partról a Feri meg az Ilonka motoros Kharón ladikját.
A ladik a cselekményi metszéspont (tarthatjuk origónak is). Ilonka: „Éppen arról beszélgettünk a Ferimmel, hogy egy levelet kellene írnunk egyenesen a marsallnak.” (Tito korában vagyunk.) Feri: Megírnánk azt, ami igaz is, hogy vadonatúj csónakunkat bizonyos személyek minden este eloldják, annak ellenére, hogy mi is éppúgy fizetünk a helyért, mint a többiek. Megírnám, hogy már hónapok óta nincs egy nyugodt éjszakánk a feleségemmel. Hogy most már kénytelenek vagyunk a csónakban aludni, annak ellenére, hogy én nem bírom a hullámokat, mert én nem itt születtem. De neveket, azt nem írnánk, én nem akarok senkinek sem rosszat. A Momčilóhoz megyek! És megmondom neki, hogy ne azzal az istenverte kokainnal foglalkozzon, hanem ezzel a kurva csónakkal!”
„Tudod, hogy mi a különbség a hegedű és a nagybőgő között, Norvo? Az, hogy a nagybőgő tovább ég!” – kérdezi Skatulya a hangszer nélküli, titkot rejtő tokot cipelve. Norvo a kokainfutár és Momčiló a rendőr Kucsov Borisz, bűnbe rángatott társa, Skatulya (Feri) Pálfi Ervin. Szokatlan a Kosztolányiban, hogy a színészek, odahagyva brechtiességüket, egymás mondataiból konvencionálisan építkezve, szerepeket játsszanak. A brechti élc azonban adott: a körözött és a köröző azonos személy, aminthogy a csónakbitorlás kárvallottját és a csempész helyett elfogott segítőt is ugyanaz alakítja: a kiscsavargó a pitiáner fogdmegek nagyhala. Skatulya balladája pedig Domonkos Istvántól a Majd-nem-vers, ennek refrénje a darabcím: Szedjetek szét!
Deda – Mészáros Gábor – a darab csendes hőse. Tisztességes foglalkozása szerint hullarabló, az eltemetetteken lévő ékszerrel kereskedik. Évtizedek óta készül emigrálni, áthajózni a partról Olaszországba, de nem akadt még társra. Mint Rejtőnél Piszkos Fred: a bűn útján jár, mégsem tud ellenállni a jótettnek, ha rászoruló emberbe botlik. Előbb a szerelemválságba sodródott Írót vigasztalja meg, a nagy belebotlás azonban az emigráns Fiú öngyilkosságának megakadályozása. „meglehet, hogy a mi földünk csupán egy nagyobb bolygó büntetőtelepe… meglehet, hogy mi élők valahányan fegyencek vagyunk csupán ötven, hatvan, hetven évre ítélve. (…) Hiába minden könyörgés, hiába minden zsoltár, az ég hófehér arcú, drága, kék szemű gyermekei többé, sohasem szállnak szerető karodba. (…) Menekülnöd kell. Vissza a világba, vissza a sárba, a föld sarába. Gyere le onnan.”
A Fiú Búbos Dávid. Domonkos kulcspoémája, a Kormányeltörésben a szövege. Színészbravúr. Bársonyon futó és töredezett, önvádló és világmegvető, szentimentális és rideg tudósítás önmagáról – a téves csatatéren. Ebben a színi poémában (sokszereplős monodrámában) mindenki az Író, s minden öröktől fogva, örökkétig való: amitől a humán mindenség perpetuum mobile, az a felszínén az epizódlények szüntelen haláltánca.
Képek: Molnár Edvárd
Önnek ajánljuk
