Országos évadnyitó Pécsett – tanácskoztak a vidéki színházak igazgatói

– A színház valamennyi ágát, irányzatát, megjelenési formáját fontosnak nevezte kormányzati szempontból L. Simon László kultúráért felelős államtitkár kedden Pécsett. A magyar színházi történelemben először rendeztek az országos tanévnyitóhoz hasonlóan országos színházi évadnyitót augusztus 21-én délután a Pécsi Nemzeti Színházban. Az ünnepi eseményt megelőzően, délelőtt 11 órától a Vidéki Színházak Igazgatóinak Egyesülete tartott közgyűlést a színház N. Szabó Sándor Teremében.

 

Image
A vidéki színházak igazgatóinak egy csoportja
Fotó: J. M.

A vidéki színházigazgatók közgyűlését Fekete Péter elnök, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója hívta össze. Napirenden szerepelt az új tagok, új igazgatók bemutatkozása; a feltétlenül szükséges színpadi dohányzás, a kellékcigaretta használata, a nemdohányzók védelméről szóló jogszabállyal összehangolt engedélyeztetése; az egyetemi, főiskolai végzettséggel nem rendelkező színészek (színész I.) továbbtanulási, diplomaszerzési lehetőségének megteremtése, valamint a színházfenntartókkal, önkormányzatokkal kötendő fenntartói szerződések kérdésköre.

Image
Balázs Péter (Szolnok), Fekete Péter (Békéscsaba),
Pataki András (Sopron) és Vidnyánszky Attila (Debrecen)
Fotó: J. M.

Image
Gyülekező a színház előtti téren
Fotó: J. M.

Délután a Pécsi Nemzeti Színház előtti téren gyülekezett a magyar színházi szakma színe-java. Igazgatók, rendezők, vezető színészek érkeztek, üdvözölték egymást, beszélgettek, az ország minden pontjáról, bevonultak a színházterembe, helyet foglaltak a nézőtéren, majd Gulyás Dénes operaénekes, Érdemes és Kiváló művész, a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatójavezetésével közösen, szépen, ünnepélyesen, nagy összhangban elénekelték a Himnuszt.

Image
Igazgatók, rendezők, színészek a nézőtéren
Fotó: Körtvélyesi László

Image
Gulyás Dénes, Rázga Miklós és Vincze Balázs
MTI Fotó Kálmándy Ferenc

A felemelő hangulatú közös éneklés után Gulyás Dénes az operatársulatok jelenlévő képviselőit köszöntötte külön, majd átadta a szót Vincze Balázsnak, a Pécsi Balett Harangozó-díjasigazgatójának, aki külön köszöntötte a táncművészeket. A házigazda: Rázga Miklós színházigazgató, köszöntője után a színpadra szólította Wunderlich Józsefet, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóját, a Pécsi Nemzeti Színház gyakornokát, aki két színházi témájú megzenésített verssel emelte az ünnepélyes hangulatot.

Image
L. Simon László
MTI Fotó Kálmándy Ferenc

L. Simon László, kultúráért felelős államtitkár az első alkalommal megszervezett országos színházi évadnyitón mondott beszédében hangoztatta: „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy e rendkívül színes, változatos, tagolt színházi világot valamiféle egyirányú csatornába tereljük”.

Színházigazgatók, szakmai szervezetek vezetői, neves színművészek előtt az államtitkár szólt arról is, hogy a gazdasági válság ellenére a színházi rendszer finanszírozása nem került látványosan olyan rossz helyzetbe Magyarországon, mint Európa több országában. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy bár a teátrumok állami támogatása nem csökken, sőt, a szándék az, hogy lehetőség szerint emelkedjen, egyes intézmények a fenntartó önkormányzatok szűkös anyagi lehetőségei miatt kevesebb pénzből gazdálkodhatnak. Ezért fel kell készülni arra, hogy a jelenleginél nagyobb mértékben vonjanak be magántámogatókat, magánfenntartókat a színházi rendszerbe.

L. Simon László elfogadhatatlannak nevezte azt, hogy egyes vállalkozások visszaélnek a társasági adókedvezmény nyújtotta lehetőségekkel, és megcsapolják azokat az összegeket, amelyekről az állam azért mond le, hogy e források a cégektől közvetlenül a színházakhoz kerülhessenek. „Ez ellen, ha kell, a jogszabály megváltoztatásával is fel fogunk lépni, mert nem engedhető meg, hogy ezeket a pénzeket kalandorok elvigyék az államtól és a művészettől” – mondta.

Az államtitkár kitért arra, hogy ősszel változás várható a művészeti kitüntetések rendszerében, hogy több, a Kossuth-díj alatti elismerés értéke, presztízse nagyobb legyen. Az előadóművészet öt, bruttó 200 ezer forint pénzjutalommal járó díj tekintetében érintett a várhatóan szeptember végén megjelenő rendeletben.

A tervek szerint Jászai Mari-díjat évente tizenhárom helyett heten, Harangozó Gyula-díjat hét helyett ketten kapnának, Nádasdy Kálmán-díjat kettő helyett egy művész vehetne át. A Blattner Géza- és a Hortobágyi Károly-díjat kétévente egy művésznek ítélnék oda. A kitüntetettek száma csökken, a díjjal járó pénz azonban nő: a Jászai- és a Harangozó-díjasok 1,395 millió forintot, a Nádasdy-díjasok 930 ezret, a Blattner- és Hortobágyi-díjasok 697,5 ezret kapnának.

Image
A színházi alkotók, művészek figyelemmel hallgatták az államtitkárt
Fotó Körtvélyesi László

L. Simon László a művészeti szabadságról szólva annak a véleményének adott hangot, hogy az alaptörvényben rögzített jog, e területen nincs keresnivalója az államnak és a politikának. Arra kérte a fenntartók képviselőit, ne akarjanak beleszólni, hogy a teátrumok milyen darabokat, milyen szereposztásban tűznek műsorra. A színházak vezetőinek figyelmét ugyanakkor arra hívta fel, hogy a fenntartók szóvá tehetik, ha az intézmények több bemutatót vállalnak, mint amennyit a színház anyagi lehetőségei megengednek.

Az államtitkár elmondta: készült egy kimutatás a hazai színházak vezetőinek fizetéséről, a teátrumok prémiumrendszeréről, fenntartásáról, amelyet összehasonlítottak több ország hasonló adataival. „Amit eddig látunk az azt jelzi, hogy a társadalom átlagfizetéséhez képest igen jól keresnek a színházi vezetőink” – mutatott rá. Mint hozzáfűzte, a rendelkezésre álló pénzügyi mutatók a rendszer átgondolására ösztönöznek, amely nem azt jelenti, hogy pénzt akarnak elvenni tőlük, csak azt, hogy a jelenlegi helyzetben mindenkinek felelősen, a korábbinál szigorúbban kell gazdálkodnia.

L. Simon László sajnálatosnak nevezte a szolidaritás hiányát a színházi szférában. Úgy vélte: nem szerencsés aláírást gyűjteni egy darab bemutatása ellen színházi dolgozóknak, és ugyanezért a kormányhoz fordulni a művészet szabadságát hangoztató kritikusoknak. Döntse el a közönség, hogy meg akarja-e nézni az előadást, vagy sem.

L. Simon László beszédében szólt a közművelődés, a kulturális és művészeti szféra előtt álló kihívásokról is. Megítélése szerint kiemelten fontos feladat, hogy az általa Facebook-generációnak nevezett nemzedéket a virtuális közösségi terekből sikerüljön behozni a valós közösségi terekbe. Úgy vélte: ebben a színháznak óriási szerepe lehet. „Mindannyian érdekeltek vagyunk abban, hogy a következő években, évtizedekben is legyen értő közönsége az irodalomnak a múzeumoknak, a teátrumoknak. Ezt a hihetetlen nagy feladatot csak átgondoltan, az oktatással együtt stratégiát alkotva, finom munkával lehet megoldani” – hangsúlyozta.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere, aki Rázga Miklóssal, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójával együtt megnyitotta az idei pécsi színházi évadot, örömének adott hangot, hogy a közelmúltban nemzeti előadóművészeti szervezet státuszt kapott pécsi színház elmúlt évada kiemelkedő sikert hozott: a teátrum látogatóinak száma és jegybevételei egyaránt nőttek.

Image
Páva Zsolt
Fotó: J. M.

A köszöntők után Molnár Piroska, a Nemzet Színésze, Kossuth- és Jászai-díjas színművész mondta el Petőfi Sándor: Színészdal című versét.

Image
Wunderlich József és Molnár Piroska
Fotó: J. M.

 

Az első országos színházi évadnyitó a Szózat közös eléneklésével zárult.

 

Az MTI híreinek felhasználásával:
Józsa Mihály