Zeusz akaratából

Wyspianski: Novemberi éj – bemutató Debrecenben

1575-ben Báthory István erdélyi fejedelmet választották meg lengyel királynak, aki kiváló uralkodónak bizonyult. Talán a történelmi kapocs, a közös múlt kellemes emléke adott bátorítást a Csokonai Nemzeti Színház vezetőinek ahhoz, hogy műsorra tűzzék Stanislaw Wyspianski költői képekben bővelkedő allegóriáját. Szerepet játszhatott a választásban az is, hogy a játék részben mitológiai alapú, és jól illeszthető a görög dráma jegyében meghirdetett évadkoncepcióba.

Vidnyánszky Attila debreceni öröksége súlyos. Kihívás, de egyben tehertétel is az a látványos eredmény, amelyet bemutatóival a színházi formanyelv megújítása terén elért. Az intuitív valóságközvetítés, a kivételesen magas szervezettségű és elrendezettségű víziózuhatag személyhez kötött esztétikai formáció – az ilyen művészi utat sem folytatni, sem utánozni nem lehet. Ráckevei Anna és Gemza Péter helyzetét részben megkönnyítette, részben nehézzé teszi, hogy Vidnyánszky a beregszászi színészeket magával vitte a Nemzeti Színházhoz. A helyükre érkezetteket kell a nehezen barátkozó debreceni közönséggel megkedveltetni, ugyanakkor az újonnan érkezők stílusban nem beidegzettek, tiszta stíluslappal lehet őket indítani, ha tehetségesek és fogékonyak.

A Novemberi éj volt az arculatteremtés útján az első állomás. Mezei Kinga újvidéki színész-rendező vállalkozott Wyspianski szövevényes darabjának színrevitelére. A szerzőről tudnunk érdemes, hogy harmincnyolc éves korában halt meg. Rövid életében nem foglalkozott behatóan sem az ókortudománnyal, sem a lengyel történelemmel. Hibáznánk tehát, ha filológiai elmélyültséget, megalapozottságot keresnénk részéről abban az írói megoldásban, amellyel az 1830. november 29-i lengyel felkelés eseményeit párhuzamba állítja Pallasz Athéné zendülésével, az olimposziak ellen. Nem. A szerző tömörít, évek/évtizedek eseményeit sűríti egyetlen szimbolikus napba – a forradalmi remény virradata és veszte –, s ezt az ívet illeszti az ókori kultúrtörténet tanulsághátterébe. Az osztrák, a porosz, az orosz hódítók elleni lengyel szabadságharcokat bátorítják a franciák, amíg a véráldozatokkal a nagyhatalmi vetélytársaikat gyengülni látják, rögtön visszakoznak azonban, amint megbomlani érzik a világpolitikai egyensúlyt. Pallasz Athéné tüzelheti a láncaitól megszabadított Arészt, míg el nem unja a pankrációjukat Zeusz. Számára az alant nyüzsgő balga rajongók öldöklés- és szerelemkoreográfiája révén, tetszetős a világ.

Szakács Hajnalka e. h. és Mészáros Tibor

Nyomasztó szépség. A díszletet maga a rendező tervezte (kivitelezője Orbázi Zoltán).A kezdésig lebocsátott körfüggöny porondszerű színpadot sejtet. A vásznon lombtalan és avartalan erdő. Mintha csonkoltak lennének a csupasz ágak, telet és éjt idéző november végi nappal van. A felvont függöny mögött folytatódik a táj. Az ágak helyett földbe döfött lándzsák látszanak, közöttük katonákká elevenednek az addig bukszusnak mutatkozó, kéregszínű labdacsok. A zsigeri szabadságvágytól tüzelt harcosokat Fegyverbe! – kiáltással Vaszkó Bence (Wysocki) mozgósítja. Párhuzamos jelenetként – nőstény sas vijjogással – Szalma Noémi (Pallasz Athéné) harcba hívja Nikéit:

 

„Szolgáit Zeusz hívja,

szolgája mind és minden!

Ő,

ki a felhős-kék birodalmat uralja,

honnét dörögve, villanva szól,

általam ő parancsol!

A téboly arészi legyen!

 

KÓRUS

Arész!! nagy úr! nagy isten!!

 

PALLASZ

Ím Arész, bilincsét lerázva,

vágtat, száguld lován,

és bújtogat, lázít, rivall!

Nyomába szálljatok!!!

 

KÓRUS

Hej, szárnyunkat kibontjuk,

a város fölé feszítjük égnek,

a harcosokat, míg ki nem égnek,

hajtjuk, űzzük előre;

a föld a népek temetője

lesz majd: győzelme a vérnek!!!”

 

Haláltánc-balladát látunk, két fő tétellel. Az első tétel – a szabadságharc előzményeként – a Nagyherceg dilemmája. Lengyelországnak a cár által kinevezett királya orosz, aki feleségül lengyel nőt választott. Mészáros Tibor látványos belső kézitusát vív a szerep szerinti önmagával, és a saját rendkívül gazdag színészi eszköztárával. Érzelmi fűtöttsége kettős: az orosz hazaszeretet és a lengyel szerelem. Vonzódása és menekülése állandó, de nem kizárólag értelmi-érzelmi alapú: természetétől fogva is labilis alkat, a viselkedését meredek fordulatok, átmenet nélküli váltások jellemzik. Katonásan sarkos civil, ami közben politikusként döntésképtelen. Fokozza a szerepformálás nehézségét, hogy az író cári trónörökösi reményekkel is súlyosbítja a lelkiismereti küzdelmét, holott a felkelés idején – a házassága miatt – Oroszország trónjáról nem álmodhatott, ekkor már csak azért kellett önmagának számot adnia, hogy a hazája ellen forduló, kitűnő sereget maga képezte ki. További nehézségfokozó tényező a felesége kevert depressziója; a csüggedésének, szorongásának, szerelmi és honleányi vágykitöréseinek szeszélyes ütemű megnyilatkozása. (A kaposvári egyetemi hallgató, Szakács Hajnalka odaadással vesz részt a feladat megoldásában, de számára ez még korai lecke.)

Mészáros Tibor és Mercs János

A második tétel a szabadságharc. Van közünk hozzá a reformkorunk időbeli közelsége, a Bánk bánunk révén. A nemzeti önérzet felhorgadása, a franciaországi változásokba vetett hiú reményünk, vagy akár a nemzeti széthúzás. A tragikus kifejletű hősiesség, helytállás, véráldozat egy eszméért, amely felülírja az ésszerűséget, hiába tudjuk, a prédaállamokban a szabadságambíciók kiélése korlátozott: Zeusz egyszer csak majd nyugalmat vezényel. Történelmi embertípusok megformálásában jeles az előadás: engem Mercs János, Bakota Árpád, Vranyecz Artúr és Kiss Gergely Máté alakítása ragadott meg; utóbbiba beleéreztem olykor egy Hamlet-szerep ígéretét, ami talán azért lehetett, mert Mezei Kinga rendezte nemrégiben a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban Shakespeare tragédiáját (innen adódhatott Keresztes Sándor Polonius-formája is).

A Zeusz kegyelméből történendőket Szalma Noémi és Olt Tamás (Arész) vezényli: benne laknak mindenki agyában, vágyában, szándékában és cselekedetében. Okosság és szenvedély, hiúság és engedelmesség, fölény és alázat egyformán a jellemzőjük: e tulajdonságok markánsan férfi és markánsan női viselői.

Szalma Noémi

A szerző szerteágazó érdeklődésének tükre a színrevitel. Erőteljes vizualitás, mozdulatgazdagság, zenei aláfestés, célratörő díszletkonstrukció. Stilizált öltözékek, amelyek Lőrincz Melinda tehetségét dicsérik: az alsó világ földszín-árnyalatai és a felső fehérei keverednek, balsejtelemmel telítve a teret. A magyarországi ősbemutató elsődleges értékének a táncmondó színház megteremtésének irányába tett lépést tartom. Gemza Péter koreográfiája a szöveg és a mozdulat szimbiózisát valósítja meg, reményt adva arra, hogy az ínyenc színházbarátok találhatnak majd kedvükre való, fesztiválszintű előadást a Vidnyánszky-korszak utáni Csokonai Színházban is.

Balogh Tibor

Fotók: Máthé András