Látcső
Újvilág Passió Kecskeméten
Zarándokhellyé válhat a hírös város
Újszerű kezdeményezést indít útjára Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója, mellyel keresztény közösségeket és turistákat egyaránt vonzó, kultikus hellyé válhat Bács-Kiskun megye székhelye. Idén nyáron mutatják be elsőször az Újvilág Passió című nagyszabású, szabadtéri előadást, melyre ezentúl minden évben várják majd a közönséget. Tovább »
Lakásszínház, mesebalett és önálló estek
Zalaegerszegi tervek
Lakásszínházi előadásokkal, önálló estekkel, interaktív mesebalettel is várja még ebben az évadban a közönséget a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, mely készül már jubileumi 30. évadjára is. Tovább »
Fodor Zsóka szerepálma
Közönségtalálkozó a békéscsabai Öreg hölggyel
A találkozón részt vett Kovács Frigyes rendező is, aki vendégként érkezett a békéscsabai teátrumba, a szabadkai színház magyar társulatának éléről. Nehéz dolga volt, hiszen itt olyan színészekkel kellett dolgoznia, akikkel eddig nem. A rendező korábban többször látogatott el a Jókai Színházba, hogy megnézze majdani kollégáit a deszkákon, munka közben. Tovább »
A Turay Ida Színházban hajmeresztő dolgok történnek!
Az Óbudai Kulturális Központban (Budapest, San Marco u. 81) a Turay Ida Színház március 24-én bemutatja Paul Portner: Hajmeresztő című krimi vígjátékát Mikó István rendezésében. A darab 1963-ban Pohl Pörtner német drámaíró tollából született, amit később Bruce Jordan amerikai színész-rendező és Marilyn Abrams színésznő alaposan átdolgozott. Az ő révükön indult el a darab világhódító útjára 1978-tól Shear Madness, magyarul Hajmeresztő címmel. Tovább »
GyőrBe-Ugró Győrben
– Minden a nyílt napi programmal kezdődött – fogalmaz titokzatosan Forgács Péter igazgató. A Győri Nemzeti Színház társulata a szeptemberi közönségnapon egy új produkcióval várta a kíváncsiskodókat. A Beugró című tévéműsorra alapozott játék egyszeri, és megismételhetetlennek induló összeállásból, havi rendszerességgel jelentkező előadás lett a színház Kisfaludy termében, mely az évad repertoárját színesíti. A hirtelen ötletből színházi műsorrá vált sikeres programról Forgács Pétert beszélt. Tovább »
Gazdát cserélt a színház kulcsa Veszprémben
Veszprém Megye Közgyűlése átadta a Petőfi Színház fenntartói jogát Veszprém megyei jogú város önkormányzatának kedden egy ünnepség keretében; a színház kulcsát és a jelenlegi társulatról készült bekeretezett fényképet Lasztovicza Jenő, a megyegyűlés elnöke, országgyűlési képviselő és Oberfrank Pál színidirektor nyújtotta át Porga Gyulának, Veszprém polgármesterének. Tovább »
Városiasodó megyei színházak
A megyei önkormányzatok feladatainak átalakulása miatt intézményeik január elsejétől jórészt a megyei kormányhivatalok fenntartásába kerültek. Kivétel ez alól az ország tizenegy előadó-művészeti szervezete – köztük színházak is –, amelyek fenntartását a székhelyük szerinti megyei jogú városok önkormányzatai veszik át. Ezen színházak közé tartozik többek között a Békés Megyei Jókai Színház, a Gárdonyi Géza Színház Eger, a Móricz Zsigmond Színház Nyíregyháza, a Veszprémi Petőfi Színház, és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Eger. Tovább »
Mentőöv a Budapesti Kamaraszínháznak és a Játékszínnek
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium az évad végéig biztosítja a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín működését. A NEFMI a két teátrum esetleges átadásáról tárgyal a fővárossal. Tovább »
Újabb megyei színház került városi fenntartásba – Zászlót kapott a Békéscsabai Jókai Színház
Nagyszabású gálaműsorral ünnepelte Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Kölcsey Ferenc írta Nemzeti Himnuszunk születésének évfordulóját, A magyar Kultúra Napját a Jókai Színházban. A rendezvényen a város fenntartásába került eddigi megyei színház, mint a kultúra zászlóshajója, városi zászlót kapott. Az műsoros estet a teátrum sikerprodukcióiból válogatott részletek tették emlékezetessé. Tovább »
"Csak közös szabadság van"
Október 23. Veszprémben
Az 1956-os forradalmárok, a névtelen tömegek és a neves személyiségek a kivívott szabadságban ébredtek rá, hogy nincs egyéni, privát szabadság, csak közös, mindenkit megillető, egybefogó szabadság van – hangoztatta Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára október 23-án Veszprémben, a Petőfi Színházat megtöltő ünneplő közönség előtt. Tovább »


































Támogatónk: 