Kritika
Nyolcperces vastaps Révkomáromban: nagy sikerrel mutatták be Tarics Péter Mindszenty-színművét
Komoly szakmai- és közönségsikerrel mutatták be 2010. május 7-én Révkomáromban Tarics Péter Állok Istenért, egyházért, hazáért című egyfelvonásos monodrámáját, Mindszenty József, Magyarország néhai hercegprímása halálának 35. évfordulója tiszteletére.
Tovább »Költészetből színház
Költészetből színházat csinálni egy olyan társulat tagjainak, amelynek ideológusai előszeretettel tesznek hitet a költői színház mellett, mondhatni, testhezálló feladat. A költő Tóth Erzsébet régebbi és újabb versszövegei alapján „zenés színpadi játékot” létrehozni a debreceni Csokonai Színház művészei számára ezzel együtt sem lehetett könnyű. A Kőrózsa / Betonszív címmel április 9-én bemutatott produkció mindenesetre arról tanúskodik, hogy a befektetett munka nem hiábavaló (korábban a Borbély Szilárd: Halotti pompájából készült előadás is ezt bizonyította), az átjárás, az összetett minőség létrehozása nem reménytelen.
Tovább »Móriczra hangolva
Háztűznéző kritika Ukrajnából
A Békés Megyei Jókai Színház a Közép-európai színházi szomszédolás évadján belüli ukrán kultúra hónapjának fő produkciójaként szeptember 25-én mutatta be Gogol: Háztűznéző című darabját. Az idén kétszáz éve született ukrán író művét egy ukrán rendező: Sztanyiszlav Mojszejev, a Kijevszkij Maladoj Tyeatr művészeti vezetője állította színpadra. A bemutatón a magyar sajtó mellett két ukrajnai televízió és három ukrán lap képviseltette magát. Az alábbiakban a kijevi „Capital news” kritikájából idézünk. Tovább »
Szerelem a bűnöm - V. Shakespeare Fesztivál, Gyula
Idén az ötödik Shakespeare Fesztivált rendezték meg Gyulán, s én ötödször zarándokoltam napról-napra Szeged és Gyula között. Ez már a harmadik év, hogy ismerőseim kérdő tekintete kísért ezeken az utakon, mi újat tud még mondani nekem Shakespeare színháza. Pedig a válasz egyszerű. Tovább »

