Színpadon, üvegcipőben

Megrendítő eseménynek lehettek szemtanúi a szolnoki Üvegcipő bemutatójának nézői szeptember 24-én. Egy pályája hajnalán és egy pályája alkonyán álló színésznő játszott a deszkákon. Az ifjú papnő repkedett, idős kolleginája kerekesszékben ülve játszotta végig az előadást, komoly ápolói személyzet aggódó pillantásaitól kísérve.

Sebestyén Éva 1957 óta tagja a szolnoki Szigligeti Színháznak. 53 éve! Az utóbbi években több betegséggel is meg kellett küzdenie. A színház vezetése figyelemmel követte a művész harcait, segített, ha kellett, ám most valóban be kellett közvetlenül is szállnia a küzdelembe. Több műtét után lelassult a közönség által imádott Sebike lábadozása, a reménytelenség árnya sötétítette el az idős színésznő mindennapjait. Ám közeledett Az üvegcipő bemutatóját megelőző rövid próbaidőszak, Sebikére szerep várt. És megtörtént a csoda! Az elhomályosult szembe újra fény költözött, az ernyedt izmok megfeszültek, az emberi, művészi akarat és hit emberfeletti eseményeket indított el. Sebestyén Éva rohamos gyógyulásnak indult, s miután egy nagyszerű orvos, Gradzag Mária, valamint egy csodálatos ápolói stáb a színpadra varázsolta őt, ott, a deszkákon, szeretett, és nálánál jóval ifjabb kollégái körében napról-napra újabb és újabb poénokon kezdte törni a fejét, gyenge hangja megerősödött, arca kipirult, mókázott, minden előadáson nyíltszíni tapsot csalva elő régi és hálás közönségéből. És miért voltunk mi is mind hálásak? Mert mi is hitet kaptunk. Láttuk, hogy mire képes a szeretet. Az örök színészi erő. Az üvegcipő premierje után sok-sok szempár vált könnyessé. A színház összetartó erejében bizonyosodhattunk meg újból. Sebike megint köztünk van! Isten hozott köztünk, Éva! Adjon Neked hosszú életet az Úr!