Móriczra hangolva
Tasnádi Csaba direktor úrnak az az ötlete támadt, hogy az idei Móricz évfordulót úgy ünnepelhetnék meg a legméltóbban, ha ez egyszer nem tőle visznek színre egy siker biztos művet, hanem az utókor, vagyis kortárs szerzők állítanak neki „kanonizálatlan” írói emléket. Így született meg Nyíregyházán Tasnádi István, Forgách András és Pozsgai Zsolt tollából három új egyfelvonásos és egyben egy rendkívül sokrétű, lényeges gondolatokat ébresztő, impozáns előadás.
A leghagyományosabb Móricz-képpel Tasnádi István él. Annuska című darabja egy generációkon keresztül öröklődő paraszti hagyományt mesél el: a könnyebb megélhetés reményében férjhez adják a szinte még gyermekkorban lévő lányokat, így a címszereplő Annuskát is. A történet maga Móricz azonos című novellájára épül. Az író által kiemelendő lényeg az új műben még fajsúlyosabbá válik, mivel nemcsak Móricz többi novellája szolgáltat alapanyagot a modern Annuskához, hanem Lorca műveinek világképe, motívumai is. Hargitai Iván ívelő rendezése igazodik ahhoz a körforgáshoz, amit a történet megkövetel.
Színészileg a legnehezebb feladata a címszereplőt játszó Széles Zitának van. Több generáció képviselőjét kell megjelenítenie közel egy óra leforgása alatt. A szerző eredendően neki szánta mondatait és egyértelműen jó döntés volt bízni benne. Az orvos szerepét kifinomultan játszó Petneházy Attila, a paraszti világ valóságához illeszkedő család: Antal Olga és Tóth Károly kettőse, az érzelmi vibrálást pontosan kifejező falusi asszonyságok: Gosztola Adél és Molnár Mariann és a kifejezőeszközeinek arányaira ideálisan figyelő Pregitzer Fruzsina mind emlékezetes alakítást nyújtanak. A sorsismétlődés a darab végén azt igazolja, hogy a népi életmód hagyományai nagyon régre nyúló mechanizmusokra épülnek.
Sokak által ismert Móricz novella a Tragédia: Kis János története, aki belehal az evésbe. Azt már kevesebben tudják, hogy az író később hollywoodi filmnovellát is készített belőle, Egyszer jóllakni címmel. Belesző egy szerelmi szálat az eredeti történetbe, a gróf ugyanis elszereti Kiss János feleségét. Forgách András Tragédia című művében megvan mindkét novella. Az a kiindulópont a darabban, hogy hollywoodi feldolgozás készül a Tragédiából. A szereplők ide-oda ugrálnak a novella ideje és a valóság között, a nézőnek meg nagyon kell figyelnie, hogy mindig tudja, melyik szereplő éppen kit alakít, honnan jön be és mi okból. Mindeközben Móricz rendezőként instruálja novellája szereplőit. Az érzékeltetés nemcsak íróilag nehéz, a rendezőnek Koltai M. Gábornak is nagyon résen kell lennie, figyelnie az arányokra.
A Kis János feleségét próbáló Simonyi Mária szerepében Szalma Noémi, az újságíró, de az amerikai történetben már grófot játszó Puskás Tivadar, valamint Gyuris Tibor könnyedén megoldják a kettős játékból fakadó színészi feladatokat az idősíkok kavalkádjában. Avass Attila is magáénak érzi Kis János szerepét, kifejezőeszközei leginkább az éhség fokozatainak megjelenítésére korlátozódnak.
Lelkileg különösen megindítóak a szerelmi háromszöget láttató jelenetek. Móricz maga mellé képzeli a halott Jankát és a jelenbeli feleségét Máriát. Érzelmes dialógusok bontakoznak ki a három szereplő megjelenítésében. Horváth László Attila Móricza kiforrott, ügyesen váltogatja a pozitív és negatív érzelmeket, Horváth Réka is emlékezetes alakítást nyújt. Az író bajszának levétele utáni csókjelenet kimondottan jól kitalált, s központi elemévé válik az előadásnak. Mindketten remekül illeszkednek ahhoz a rendezői koncepcióhoz, amely a rögzült Móricz Zsiga-kép lerombolásának lehetőségeit valósítja meg. Ezt erősíti a főszereplők (író és hőse) hollywoodi díszletelemmé történő minősítése az előadás végén.
Pozsgai Zsolt Naplópók-ja egy fiktív történet, ahogy az alcím is mondja, „játék az irodalommal”. Szereplői a Négyesy-szeminárium kezdésére várakoznak, közben a naplójukat írják. Ezeket a magánbeszédeket, – amik főleg az életrajzra vonatkoznak – csak előzetes tudás alapján lehet igazán érteni, ezért azt gondolom, a fiatal generáció mindenképpen előnyben van. Úgy tűnik nekem, mintha az „értő” befogadók körét is inkább ők alkotnák, hiszen ők vannak jobban képben, hogy kinek milyen nevű múzsája volt, hogy Ady hol és kitől kapott szifiliszt stb. S talán a megjelenítés is nekik tetszhet jobban. A rendező, Bodolay Géza ugyanis abszurd vázat teremt az előadásnak, amely hatásosan egészíti ki a fiktív jegyeket és igazolja a köztudatban élő sztereotip írói alakok érvényét.
Így kerül Babits a szobabiciklire és lesz belőle Illyés Ákos alkotáshű értelmezésében egy kelletlen figura, Tóth Árpád egyszerűen csak tüdőbeteg, Fellinger Domonkos így igazodik az írói képhez és a többiek játékához, Pásztor Pál Juhász Gyula szerepében is megfelelően hozza az öngyilkosságot vágyó költőt, Tóth Zoltán László Kosztolányija szintén irracionális anyagból van összegyúrva, ezért lesz egy fennhéjázó alak, aki még a szájára sem venné soha Ady nevét. Jól jön ki a kettejük közötti feszültség. A darab végén elhangzik Ady egyik legszebb szerelemes verse, Az én menyasszonyom. Azt várná a néző, hogy az előadásban kulcs szerepet játszó Elefánt Olga, az örök nő, minden költő múzsájának megtestesítője – Jenei Judit játssza érzékletesen mindőjüket – kerül a vers mozgásterébe, de a befejezés, mégis másképp alakul. Mivel Ady és Móricz olvassák egymásnak, új értelmezést kap, az ismert záró sora –„Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.” – is kettejük híres barátságának kezdetévé idomul. Balogh Gábor (Ady) és Nagyidai Gergő (Móricz) a zárlatban remekül érzik szerepük fontosságát és értékeit, egészen odáig pedig az abszurd „köntös” helyénvalóságának igazolóivá lesznek.
Mindhárom alkotás, megszabadítva a korábbi (a 90-es évekig élő) kizárólagos értelmezéstől, mai szemmel nézve hozza közénk Móricz világát. Már csak ezért is, fontos előadás születetett a nyíregyházi színpadon.
Hanti Krisztina