Mostanában sok színész panaszkodik, hogy kihúzták alóla a színházát, nem kap szerepeket, és a többi. Mikó István nem panaszkodik. Szinte minden este játszik, délelőttönként rendez, próbál és járja az országot. Jelenlegi munkáiról, terveiről kérdeztem meg a Jászai Mari-díjas színművészt.

 

– Nem volt olyan szándékom, hogy mostantól keveset legyek tv-ben és sokat legyek színpadon. Én mindig színésznek tartottam magam, a színház volt és most is az, az én első számú láthatósági helyem. Bár azért még mindig előfordulok a televíziókban, pedig mostanában inkább más jellegű műsorok vannak előtérben, mint amilyenekben én például akár jó is lehetek. Régen is sokat jártam, jártuk az országot, különböző előadásokkal, most nagyon szoros a kapcsolatom a Turay Ida Színházzal és ők viszik a produkciókat mindenhová, ahol igény van a nívós szórakozásra, ezért sok helyen játszom, szerte az országban. A Soproni Petőfi Színház és a Turay Ida Színház az otthonom jelenleg.

 

 

 

– Hogy bírom energiával? Van egy titkom. Szeretem, amit csinálok. Szinte minden időmet a színház tölti ki, és ha marad egy kis szabadidőm, akkor színházba megyek és nézem a kollégák játékát. Amúgy ez a „sok” munka engem nem fáraszt. Szeretek játszani. Mindig más ember lehetek. Egyszer bakter, egyszer Gruber Menyus, mindig más. Szerintem a színészet erről szól. Persze nem csupán erről, de mondjuk dióhéjban ez a lényege. Zenét nagyon régóta szerzek. Írtam én már zenét talán az opera kivételével mindenféle műfajban. Rajzfilmhez kísérőzenét, popzenét, 1986-ban például írtam zenét a „Kutya testamentuma” című Ariano Suassuna komédiához, amelyet nem régen a Turay Ida Színház és a Magyarországi Szerb Színház közös produkciójaként újítottunk fel.