A Magyar Teátrumi Társaság közleménye
Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. tv.-ről, közismert nevén a színházi törvényről alig fél évvel hatályba lépését követően bebizonyosodott, hogy koncepciójában elhibázott, a gyakorlatban nem alkalmazható.
Bebizonyosodott, hogy a sematikus, kidolgozatlan fogalmakat alkalmazó támogatási rendszer aránytalan, igazságtalan és az alapvető szakmai szempontokkal, gyakorlattal ellentétes helyzetet teremt, illetve jogbizonytalanságot szül.
Bebizonyosodott, hogy valótlan volt az a kormányzati ígéret, mely szerint a törvény elfogadásával a színházi terület tartósan többletforrásokhoz jut.
Bebizonyosodott, hogy az elkapkodott, sietve áterőltetett ágazati szabályozás nem ad megfelelő válaszokat a színházművészeti terület problémáira, inkább szaporítja azokat.
Bebizonyosodott sajnos az is, hogy a Magyar Teátrumi Társaság előzetes – és a kormányzat által teljességgel figyelmen kívül hagyott – fenntartásai valósak és helytállóak voltak.
Felhívjuk a kultúráért felelős minisztert, hogy a fentieket belátva haladéktalanul kezdje meg a színházi törvény átfogó – a koncepcionális és támogatási rendszerét egyaránt érintő – felülvizsgálatához és módosításához szükséges teljeskörű szakmai egyeztetéseket.
Budapest, 2009. október 15.
Vidnyánszky Attila
elnök





























Támogatónk: 