Get Adobe Flash player

Kvártélyház 2010 Zalaegerszeg

Immár negyedik szezonját kezdte meg a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A belváros kis udvarán 2007-ben csendültek fel először az Anconai szerelmesek olasz slágerei. A sikert jelzi, hogy ebben az évben is műsoron kell tartani az előadást.

A Csehov évforduló kapcsán Csehov, vagy amit akartok, három komédia Szabados Mihály és Schlanger András rendezésében. Ezt követi Besenczi Árpád, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatójának egyszemélyes előadása, A helység kalapácsa Sztarenki Pál rendezésében.

Image

A Kvártélyház új bemutatója ebben az évben a Charley nénje az eddigi sikercsapattal: Hertelendy Attilával, Szakály Auréllal, Lőrincz Nikolettel, Csávás Dórával, H. Horváth Gyulával, Nádházy Péterrel, Máriás Zsolttal. A társulatot erősíti az előadásban Farkas Erzsébet énekművész, György János, Benkő Zsuzsa és Spisák István. Az előadást Stefán Gábor koreografálja, a díszletet Mészáros Tibor, a jelmezeket Szőke Júlianna jegyzi és Tompagábor Kornél rendezi. A zenés játékot tizenegy alkalommal láthatja az egerszegi közönség júliusban és augusztusban.

A nyári évad zárásaként a tavalyi évben a Hotel Menthol kerül színre a Kvártélyházban kilenc estén egészen augusztus 28-áig.

– A siker furcsa jószág. Hajkurásszuk, aztán amikor elérjük, nem mindig tudjuk a helyén kezelni. Kis költségvetésből, sikerre éhes csapattal állunk neki ennek a szezonnak is. Önfeledt, szellemes játékokra várjuk nézőinket. Remélem idén is kicsi lesz a nézőtér. A nyári színházcsinálás néha olyan, mintha egy vándortársulat tagjai lennénk. A csillagos ég változása napról-napra új helyre repít minket a nézőkkel és az előadásokkal. – nyilatkozta lapunknak Tompagábor Kornél, a színház igazgatója.

Ferencz András

 

Ezt a cikket még nem értékelték

Megjelent a Magyar Teátrum januári száma

Magyar Teátrum

















 

 

 

Színházaink

   

  

   

   

   

   

   

Image    Image