Get Adobe Flash player

Kőrösi Csaba, a rock and roll színész

Kőrösi Csaba, a Veszprémi Petőfi Színház művésze igazi rock and roll színész. A szabadság erejével van jelen a színpadon és úgy tud hatni a nézőkre, akár egy zenei forradalom. Mindent elsöprő erővel és időtállóan.

A közönség embere. Olyan képességekkel bír, ami ma már nagyon kevés vidékre szerződött színészre jellemző. Együtt tud élni, létezni, lélegezni a vidékkel, az ottani emberekkel. Nem csak a közönség, hanem egy közösség embere lett hosszú évek alatt Veszprémben. Megdolgozott a veszprémiségért nagyon. Játékával, tehetségével, emberi tartásával vívta ki azt, hogy ő lett egy település Kőrösi Csabija. Ennél pedig többet nem is kívánhat egy színész. Egy olyan színész, akivel lehet találkozni boltban, főtéren, piacon, aki mindenhová elmegy fellépni, ahová hívják, segíti a helyi tehetségeket, nyáron pedig a nagyvázsonyi várban az általa szerkesztett, rendezett műsorban szórakoztatja a kirándulókat. Olyan természetességgel van jelen egy város életében, mint a vár vagy a Tűztorony. Mindenki úgy érzi, ő mindig is itt volt Veszprémben, hiába született Erdélyben.

 Színpadi jelenléte, kisugárzása, szakmai tudása, mestersége iránti alázata garancia mindig a sikerre. Sokszor mondják a színházban a nézők, „a Kőrösi Csabi mindenben jó”. És tényleg úgy tűnik, Kőrösi mindent tud. Legyen dráma, vígjáték, musical, tragédia, komédia, operett vagy színmű ő, ha benne van, akkor mindig emlékeznek rá a nézők. Még akkor is, ha csak kis szerepben láthatják.

Kőrösi Csaba a Kakukkfészekben

Kőrösi Csaba tényleg tud valamit. Tudja, hogy fontos az embereknek a színház, a kultúra, tud örömet, katarzist adni játékával. Nem küzd, hanem rengeteg energiát megmozgatva dolgozik a szerepeivel. Jól rögtönöz, kapcsolatteremtő képessége remek, ezt számtalanszor bizonyította már különböző helyzetekben és a veszprémi Versbusz alapító tagjaként.  

Varga Róbert

A cikk folytatását keresse a májusi Magyar Teátrumban

Értékelje a cikket: Nincs (2 szavazat )

Megjelent a Magyar Teátrum áprilisi száma

Magyar Teátrum

















 

 

 

Színházaink

   

  

   

   

   

   

   

Image    Image