Kitekintő: Trükkös tükör és mozdulatfestmények

A Tünet Együttes Alibi című előadása ismét Budapesten, a Nincs ott semmi pedig a dunaParton látható


A Tünet Együttes Alibi című zenés-táncos kihallgatása 2010 novemberében nagy sikerrel szerepelt helsinkiben a Savoy Teatteriben, a helsinki magyar intézet harminc éves fennállását ünneplő rendezvénysorozat keretében. A 2007-ben bemutatott, többek között az Alternatív Színházi Szemle fődíjával, valamint a debreceni Deszka Fesztivál „Leghumorosabb pillanatért” elismerésével díjazott Alibi több alkalommal szerepelt sikerrel külföldön, a 2010/2011-es évadtól a Katona József Színház repertoárján szerepel.  

A humoros, groteszk önvizsgálat-revüben a különleges technikai megoldásokat kedvelő Tünet Együttes egy speciális tükörfal segítségével teremti meg azt a vívódásokkal teli belső világot, amelynek elfojtására, titkolására folyamatosan „alibit” gyártunk. Hogyan nem pukkasztom ki a lufit? Miért nem lettem Miss Sziget? Mit tettem le az asztalra? Miközben a saját nevükön szereplő előadók a zenés-táncos kihallgatás során magukról is vallanak, a néző a saját tükörképével is farkasszemet nézhet. Az előadás 2011. január 20-án 19 órakor lesz látható a Kamrában.

 

 

 A Tünet Együttes Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok című produkciója 2011. január 21-én 20 órakor tekinthető meg a Trafóban, a dunaPart Kortárs Előadóművészeti Platform keretében. Az előadásban használt különleges real-time videó technika reagál a mozgó test térbeli elhelyezkedésére, alakjára, mozgásának irányára és dinamikájára. Így alakítja a hat táncos mozdulatait szorongásaik és fantáziáik kivetített képévé, kapcsolataik rendszerét mozgékony absztrakt festménnyé. Ennek a tudósok közreműködésével kidolgozott interaktív videó technológiának a segítségével az előadók mozdulataikkal például festhetnek, fényrobbanást idézhetnek elő, a táncosok és árnyaik egyformán élő szereplőként lehetnek jelen a színpadon, akár táncolhatnak is egymással. Érdekesség, hogy a társulat Árnyékfilm című fekete-fehér kísérleti filmje éppen ennek a 2008-ban bemutatott előadásnak a látványvilágából fejlődött ki.

 

 

***

 

Alibi zenés-táncos kihallgatás másfél órában

Időpont | 2011. január 20. 19h – Katona József Színház Kamra

Cím: V. ker. Budapest, Ferenciek tere 4.

 

Rendező: Szabó Réka

Szereplők: Gőz István, Kövesdi László, Nagy Andrea, Szabó Márta, Szandtner Anna, Szász Dániel

Fény és díszlet: Szirtes Attila

Dramaturg: Peer Krisztián

Zene: Barna Balázs, Márkos Albert

Kosztüm: Bodnár Enikő

Koprodukciós partner: Thália Színház

 

Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok

Időpont | 2011. január 21. 20h – Trafó Kortárs Művészetek Háza, a dunaPart Kortárs Előadóművészeti Platform keretében

Cím: IX. ker. Budapest, Liliom u. 41.

 

Rendező: Szabó Réka
Táncosok: Dózsa Ákos, Góbi Rita, Nagy Andrea, Szász Dániel, Vadas Zsófia Tamara, Varga Csaba

Fény és díszlet: Szirtes Attila

Dramaturg: Peer Krisztián

Interaktív technológia: MTA SZTAKI Médiatechnológia Csoport (Papp Gábor, Sárosi Anita, Vicsek Viktor)

Zeneszerző: Márkos Albert

Hang: Németh Márton

Szoprán: Kozma Orsolya

Mezzoszoprán: Harcsa Veronika

Gordonka Márkos: Albert

Zongora: Puskás Péter

Nagybőgő: Hock Ernő

Dob: G. Szabó Hunor
Kosztüm: Nagy Fruzsina

Produkciós vezető: Paizs Dóra