Kecskeméti Udvarszínház
Kecskemét méltán viseli a fesztiválváros címet, hiszen a „puszták metropoliszában” számos rendezvény közül válogathatnak a helyi lakosok és a turisták egész évben. Különösen nyáron sok a látnivaló, a magas művészi színvonalú és ugyanakkor szórakoztató kulturális program. Ezek egyike az Udvarszínház. A szecessziós Városháza hangulatos díszudvarán kialakított színpadon évről évre neves társulatok játszanak. Az önkormányzat idén először a kecskeméti Katona József Színház vezetését, Cseke Péter igazgatót és Réczei Tamás művészeti vezetőt bízta meg az Udvarszínház programtervének összeállításával.
– Mi volt a vezérelv a műsorterv összeállításánál?
– Egy nyári színházi programnak felüdítőnek kell lennie. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy tartalmatlannak is: az igényes szórakoztatás volt a cél. Emellett arra törekedtünk, hogy többféle műfaj kapjon helyet az Udvarszínházban. Így július 16-a és augusztus 14-e között vígjátékot, kabarét, zenés estet is láthatnak majd az érdeklődők – nyilatkozta a Magyar Teátrumnak Réczei Tamás. – Összesen nyolc előadással várjuk a közönséget.
– Két olyan előadás elő-premierje is szerepel a programban, amely a következő kecskeméti évad bérletes kínálatának része. Melyek lesznek ezek?
– Az egyik Somerset Maugham Színház című regényének színpadi változata, a filmvászonról is ismert Csodás vagy Júlia. A korosodó, ámde nagyszerű színésznőről és fiatal szerelméről szóló darabot a Karinthy Színházzal közös produkcióban mutatjuk be, Sára Bernadette főszereplésével. Az előadásban olyan nagyszerű színészek játszanak még, mint Pásztor Erzsi, Márton András és Kiss Jenő. A Csodás vagy Júliát július 16-án és 17-én játsszuk. Augusztus 6-án pedig a római irodalom kiemelkedő alakjának, Plautusnak az egyik legismertebb komédiája lesz műsoron: A hetvenkedő. Erre az előadásra a Békés Megyei Jókai Színházzal közösen készülünk, az 1920-as, 1930-as évekbe helyezve a történetet, némafilmszerű elemekkel gazdagítva a játékot. A főbb szerepekben Nemcsák Károlyt és Márton Andrást láthatják. Mindkét darabot különlegességként kínáljuk – akárcsak a premier előtti vetítések során a filmeket – kivételezett helyzetbe hozva az odalátogatókat.
– Mi az oka annak, hogy egy másik színházzal összefogva, közös produkcióban készülnek ezekre a bemutatókra?
– Ennek egyik legnagyobb előnye, hogy az előadásokat nem csak Kecskeméten, hanem Budapesten, illetve Békéscsabán is játszhatjuk. A Hetvenkedőt elsősorban Békéscsabán, hiszen abban a produkcióban nem a színészek a találkozási pontok, hanem a jelmezek kivitelezése és a rendezés, jómagam. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy koprodukciók esetén megoszlanak a költségek is – tette hozzá a művészeti vezető.
– Visszatérve az Udvarszínház kínálatára, milyen érdekességek lesznek még?
– Július 24-én a Budapesti Kamaraszínház Sóska, sültkrumpli című édes-kesernyés vígjátéka várja a nézőket. Igazi csemege lesz Verebes István 6 celeb keres 1 szorzót című kabaréja a Mikroszkóp Színpad előadásában, többek közt Fésűs Nellivel és Balázsovits Edittel. Ez egyfajta gúnyrajz a bulvárvilágról, sok zenével. Július utolsó napján a Száguldó Orfeum mutatkozik be a Nők búra alatt című produkciójával. A nagysikerű film színpadi változatában Ivancsics Ilonát, Farkasházi Rékát és Hűvösvölgyi Ildikót is láthatjuk. Augusztus 7-én A bermuda háromszög botrány címet viselő, fergeteges komédia következik a Karinthy Színház előadásában Esztergályos Cecíliával, Koltai Róberttel, Voith Ágival és Kézdy Györggyel. A soproni Petőfi Színház és a Turay Ida Színház közös produkcióját, a Komámasszony, hol a stukker című darabot augusztus 13-án adjuk Koncz Gáborral, Mikó Istvánnal és Viczián Ottóval. Végül augusztus 14-én a Szívemben bomba van című zenés esttel zárjuk az Udvarszínházat, ez a kecskeméti társulat zenés játéka.
– Milyen dallamok csendülnek majd fel ezen a záró esten?
– Az 1920-as évektől a hatvanas évekig jutunk el a kor népszerű slágereinek segítségével, Eisemann Mihálytól egészen az Illés együttesig, a Haccacárétól a Még fáj minden csókig. A dalok közötti kapocs a társkeresés lesz – hiszen ez nem 21. századi vívmány, több mint száz éves múltra tekint vissza. Miféle hirdetéseket adtak fel a társra, „életpartnere” vágyók? Korabeli apróhirdetéseket felidézve hallhatjuk majd, ki mennyire merész vagy éppen szemérmes, kacér vagy elkeseredett, miközben párt keres. Egyfajta élet-látkép lesz ez a zene tükrében. Szereplői: Csombor Teréz, Magyar Éva, Horváth Erika, Károly Kati, Pál Attila, Sirkó László, Szokolai Péter és Aradi Imre. Mindenkit várunk tehát az Udvarszínházba július 16-a és augusztus 14-e között!
Bera Linda





























Támogatónk: 