Jéghegy és jégmadár

Sütő András: Advent a Hargitán – Békéscsabai Jókai Színház
Balogh Tibor kritikája

Sütő András drámája, az Advent a Hargitán az első gyertyagyújtás napjához igazítottan került Békéscsaba közönsége elé. Az 1986-os ősbemutató rendezője, Sík Ferenc emlékének ajánlotta előadását a Jókai Színház. A város szülötte – a Nemzeti Színház főrendezője és a Gyulai Várszínház művészeti vezetője – érdeme, hogy akkor nem omolhatott rá a darabra az elnémító akarat jéghegye.

Még csak 82 éves lenne Sík Ferenc, s már tizenkilenc esztendeje eltávozott. Az Advent premierjével életre szóló emlékkel ajándékozta meg azokat a szerencséseket, akiknek sikerült az épületbe bejutniuk. A hatszázötven fős nézőtéren ezren szorongtak, a kívül rekedteknek gyertyával világítva olvasták fel a darabot a Tiszatáj folyóiratból, hóesésben. Odabenn a legméltóbb szereposztásban adta elő a társulat a Nagy Romlás nevű képzeletbeli magaslat lábánál, két szenteste idején játszódó történetet. Bódi Vencel, a boronaház gazdája Sinkovits Imre, a két férfi közt tipegő-szárnyaló, bajhozó leány (Árvai Réka, Kisréka) Kubik Anna, a gyermekkori szerelmes (Zetelaki Gábor) Funtek Frigyes, az édesapja (Zetelaki Dániel) Agárdy Gábor, míg Bódi leánya (Mária) Götz Anna volt.

Tragikus kifejletű szerelmi dráma. Egy leány elmegy hazulról a kedvesével, s az apja pofonja miatt nem fog visszatérni soha. Egy másik leány, engedelmeskedve szülője akaratának, nem ahhoz a legényhez megy férjül, akit a szíve kamaszkorában választott. Az apát a várakozás fogja elemészteni, a szerelmes legény a halálba rohan. Korunk fiatal nézője nehezen érti, miért keltett ez a mese államközi hisztériát. Sütő András ekkor már Romániában nem publikálhatott; műveit – alkalmasint a Várszínház igazgatója, Havasi István segédletével – a határon átcsempészve, Magyarországon jelentették meg. A Nemzetiben harminc percig szólt a taps, a színészek nem hajoltak meg, így tiltakoztak, amiért a szerző nem lehetett jelen a bemutatón. Kubik Anna lement a nézőtérre, mintha őt keresné, a hárászkendőjét leterítette, az jelentette Sütőt. Bátor dolog volt, s nagy események előjele: fél évre rá Magyarországon újratemették Nagy Imrét, négy év múlva Romániában kivégezték a diktátort.

Az Advent nem tartozik Sütő direkt politikai/történelmi példázatai közé. Konkrétan a Nagy Romlás egy ideges hegycsúcs, amely könnyen jéglavinát ereszthet az alatta hangoskodókra. Ez a szólásszabadságról vall. Ilyen nevű hegy nincs a térképen (csak a Kis Romlás a Nagy Küküllő mellett), a Nagy Romlás az a bennünk bujkáló félelem: a kiáltás jogától megfosztott emberé, aki fennhangon nem mondhat ki semmit sem. A csúcs neve szójáték: Nagy Rom(ánia) R(omlás)a. Zetelaki Dániel farkascsordától megtámadott kutyájának elveszített ugatása, pedig a néma rettegés. Tágabb értelemben az adventi készülődés, a karácsony jelentősége a székelység körében, fejeződik ki szépséges nyelven, poétikusan: az összetartozás a szeretetben, s ellentéteként a gyűlölség, az egymástól való eltávolodás, az idegen kultúrába keveredés.

Szélyes Imre

A békéscsabai előadás létrehozói ráéreztek arra, hogy ez a darab sokkal több tartalmat hordoz annál, mint ami miatt be akarták tiltatni a románok, s vonakodtak a bemutatót engedélyezni Magyarországon a bigott internacionalista politikusok. A boronaház gazdáját erdélyi színész, Szélyes Imre játssza. Archaikus mondattagolásra való képessége eleve arra hívatja el, hogy tőle hallgassuk a képes beszéd fontos tételeit. „Elviszed, Uram, rendre az élőket, és nagy haragodban megtetézed a büntetésünket. Nem lehetünk immár együtt halottainkkal sem… Az élőket messzire veszed, halottainkat ismeretlenségben tartod, hogy ezzel is növeld a mi magányunkat… Miért éppen a mi gyermekeinket juttatod szélfútta bogáncsok sorsára?…És ha már így jársz el mivelünk, miért nem hagyod meg nekünk a kiáltás jogát legalább? A kiáltás hangján kellene szólnunk az elveszettekhez, Te pedig a hallgatás parancsával sújtasz bennünket. Fölibénk emelted a Nagy Romlás hótornyait, hogy alattok a suttogásunk is félelmet keltsen a szívünkben… A te hatalmad, Uram, a hallgatás. Miért téveszted azt össze a mi kényszerűségünkkel? Szelídítsd meg, Istenünk a hótornyaidat és add vissza nekünk a kiáltás, a segélykiáltás jogát, hogy felemelt hangon szólhassunk a mi gyermekeinkhez!…A némaság maga is hangosabb és vidámabb nálunknál a mi hegyeink között, ám annál sajogóbb idebent a szívben, amit nincs akihez fölemelni… Ámen.” Szélyes Bódijának azonban nem csak a család szétforgácsolódása, a kivándorlás, az idegen kultúrától való megfertőződés veszélyét érezve emelkedik pofonra a tenyere, hanem kiérződik mozdulatából a férfiféltékenység és az, hogy az özvegy férfi a magány előrevetülő árnyékában, fél a leánya elvesztésétől. A pofon ugyanakkor lelkiismereti válság előidézője, innentől kettős meghatározottságú lesz a személyisége: meglett, hagyományokban nevelkedett és hagyománytartó ember léte dacára felismeri: a sivár környezetben nem lehet megmaradni, tenni kell azért, hogy a fiatalok ne szökjenek ki a hegyek közül. Rékának, a jégmadárkának tett szerelmi szállásadói szolgálatával igyekszik jóvátenni a leányával szemben elkövetett bűnét, azt, hogy nem visszaváróan – jó szóval, hamuban sült pogácsával – eresztette útnak.

Babócsai Réka

Máriát – Babócsai Réka megformálásában – a pofon avatja felnőtté. Diszkósan pörgő lelkű modern fiatalnak tetszik, az ütés azonban hirtelen felnőtté teszi, s a feltörő indulata megmutatja az ősei természetét: sértődésében engesztelhetetlen, konok: hiába farag ki a fenyőfára minden évben egy-egy gyertyát az apja, a huszonhatodik, a magától fellobbanó kettős lángja sem a visszatérését jelzi, legfeljebb annyit, hogy unokája született.

Szőke Pál

A magától kigyúló gyertyafény nem az első csoda, van a darabnak két feltámadója is: apa és fia, a Zetelakiak. A Rékába szerelmes Gábor apja, Dániel kétnapi halottságból ébredve kikelt koporsójából hajdan, s nagyon megszidta a ravatalánál állókat, amiért nem siratják őt kellően. A feltámadást harmadnapra történtnek tódító apa meséjét akkor halljuk, amikor számon kérni érkezik, miért fogadta be a házába Bódi Rékát a kommendált udvarlóval. Szőke Pál, Szélyes autentikus székely tempójához igazodó, a humorforrásokat fegyelmezetten kimerítő alakításával járul hozzá az előadás stílusegységéhez. Tragikomikusra hangoltan visszafogott a második eljövetelekor is, amikor a jégomlásban odaveszett fia életéért elégtételt követel.

Kara Tünde

A Szélyes Imre szövegeihez köthető sűrű balladai hang jótékonyan ötvöződik a szerelmesek mókás-kegyetlen szerepjátékával. A Kara Tündéé lényegében négyes szerep: önmagán túl, eljátssza a leánykérőbe érkezett Gábort fogadó édesanyját, majd húsz évet öregedetten a maga leányát, és a leánya anyját, amint a feltámadott vőlegény hozzá fordul Kisréka kezéért. Dicséret Kiss Zsuzsanna jelmeztervezői leleményéért! (Kubik Anna alakítását látva sokan úgy vélték, le is írták akkor, hogy Kossuth-díjra érdemes. Mivel az előadást a rendszer kritikájaként is értelmezték, a legmagasabb művészeti kitüntetést mégsem ítélhették oda érte, ám kárpótlásként – egyetlen Jászai Mari-díjasként – meghívták a Kossuth-díjasok számára adott fogadásra, a nemzeti ünnepen.)

Kara Tünde és Czitor Attila

A békéscsabai feldolgozásban a Réka nem szólójáték, hanem Czitor Attila Gáborjáéval, a legapróbb részletekig összecsiszolt duett. Amikor egymásnak feszülnek, eltűnnek a szemünk elől Lenkefi Réka egyébként körültekintően stilizált díszletének helyi színei: a külsőségek irányából, a fiatal lelkek birodalmába érkezünk. Réka az alakoskodásban kedvét lelő érettebb leány. Jégmadár, aki karomnyomokat hagyva topog a hóban, amikor tessék-lássék igyekszik valahová, de szárnyal, ha röpíti a hangulata. Nincs ínyére, viszont kíváncsisága ellenére sem, hogy kipróbálja az anyja kommendálta legényt, Stég Antalt, ugyanakkor van bátorsága bevallani a megesettségét Gábornak, majd kikaparni őt a jég alól és feltámasztani. Gábort szorongató, zsigeri féltékenység gyötri, mielőtt tudná is, hogy erre oka/alapja van. A játszópajtási szerelmet vágyja vissza, az emlékei börtönében él, a nagykorúak erotikus varázstevő képességéhez nem növekszik fel soha. Infantilis, és bujkál benne az anya nélkül nevelkedett férfiak önkéntelen kívánsága a nőből sugárzó anyaszeretet iránt. Réka erre nem vevő. A kamaszszerelem emlékeit feltámasztva hódítani akaró Gábor minduntalan lepattan a pajzsáról, amelyet – paradox módon – a hajlékonyságából vont maga köré: belelovalja a leánykérő szerepjátékokba az önmagához mint édesanyjához leánykérőbe küldött legényt, hogy megleckéztesse, ám abban a pillanatban, amint riposzt érkeznék, hirtelen visszavonulva a szerepből, játékon kívülre, a valóságba helyezi magát.

Kara Tünde és Czitor Attila

Modern játék, mintha egy mai feldolgozású Peer Gyntöt látnánk, amelyben a cselekmény több pontján kiléphetünk a valóságból, s mondhatjuk, hogy a főhős álma mindaz, ami onnan következik. A békéscsabai Adventben minden bennünk van – a táj gyönyörű ürügy. Színészpárok egymást támogató/építő és ösztönző munkájának eredménye a siker. Rendezőként Rubold Ödön jegyzi, aki Zeteleki Gáborként (Funtek Frigyes és Bubik István után) maga is játszott a Nemzeti egykori előadásában.

Fotó: A-Team