„… a kifakult flamingót neked kell kiengedni…”

Wilhelm-dalok – a JEL Színház a Szkénében

Wilhelm-dalok – a JEL Színház a Szkénében
Tolnai Ottó, a Wilhelm-dalok költője földijének, Nagy József táncos-koreográfus rendezőjének ajánlotta versciklusa egyik darabját. Kettejük, eddig kizárólag mozdulatszínházi beállításokban kifejtett szellemi összetartozását, most Bicskei István szavakkal erősítette meg.

„– Az is premier, hogy megszólalnak a színpadon” – fordult a sepsiszentgyörgyi riporter az ősbemutatót beharangozó beszélgetésben Nagy Józsefhez, aki akkoriban hozta haza szülőföldjére, Magyarkanizsára Franciaországból az Európa-hírűvé lett JEL Színházát.
– Igen. Csíráiban itt-ott, egy-egy előadásomban megjelentek már szófoszlányok, mondattöredékek. Első ízben a kormányzó halálában, amikor Kobzos Kiss Tamás beénekelte szintén verses formában a szöveget, valójában a MAKUZ-zal, a Magyar Királyi Udvari Zenekarral együtt. Ez volt az egyet¬len alkalom, amikor megszólalt valaki az én színpadomon. (A kormányzó halálát 1989-ben mutatták be, Kodolányi Gyulával és Szabados Györggyel közösen létrehozott táncoperának is nevezett produkció volt – szerk. megj.) Ez is nyitás számomra, a közeljövőben szeretnék egy-két előadást, ahol szöveggel is dolgozom.”

img_4398_nagy_jozsef-wilhelm_dalok_fotohenningjanos_masolata.jpg

Bicskei István

„– Miről szólnak a Wilhelm-dalok?
– Nekem eleve nagyon fontos volt Tolnai Ottó költészete már a JEL Színház indításánál. 1992-ben kint, Franciaországban összeállítottunk egy darabot a Wilhelm-dalokból, de akkor nem szólaltak meg a versek, hanem abból inspirálódtunk. Sőt, Ottó a próbák ideje alatt Franciaországban fejezte be a ciklus egyik részletét. Ciklikusan visszatérek az otthoni ősmotívumaimhoz, ezek közé tartozik a Vili figurája. Vili, azaz Wilhelm Pechán József festőművész modellje volt a múlt század elején, a művész több munkafotót és néhány festményt is készített erről a falu bolondjáról. Ez a fotó és a kép indította be Ottónál ezt az áradatot, folyamatot, hogy megszólaljon a figurán keresztül. Ezen a vajdasági, azaz pontosítsunk, a bánáti – mert Vili a Tisza másik oldaláról jön – falu bolondján keresztül egy nagyon lényeges délvidéki figura rajzolódott ki. Ottó így szólaltatta meg a mi bácskai bolondjainkat, mindemellett egy nagyon komoly mélyfilozófiai réteg is a felszínre került. Most ebből a versciklusból készült válogatás, van egy-két hozzácsatolt vendégszöveg is. Bicskei már húsz évvel ezelőtt megfogalmazta vizuálisan Vili figuráját az Orfeusz létrájában, őt egyébként erre a szerepre hívtam ki a JEL Színházhoz, azóta dolgozunk együtt. Most, húsz év után pedig ismét megformálja Vilit, sőt, most el is hangzik a színpadon a versek egy része.”
Bicskei mondatai beavatnak a színházba, „megszólalásai önálló életet élnek, nincsenek közvetlenül alávetve a képalkotás, a színházzá terebélyesedés folyamatának – sőt talán egy lépéssel még előtte is járnak.”… „Nem szaval. Nem pakolja magát. Közöl, beszél, mesél. Minden hang, gondolat, érzésfoszlány árnyaltan, világosan, minden hivalkodást mellőző érzékeny tolmácsolásban jut el hozzánk, létélményként, titokként, felfedezésként, csak a legnagyobbakra jellemző jól kontrollált hanghordozással. Lassan, kimérten, el-elmélázva, pici distanciával jelezve csak, hogy „odabent” valami nem stimmel, difi van. Most egy ideig Bicskei hangján fogom hallani Tolnai Ottót.” (Králl Csaba)

img_4415_nagy_jozsef-wilhelm_dalok_fotohenningjanos_-_web.jpg

Nagy József

Az 56. Sterija Játékokon, a legrangosabb szerb színházi mustrán négy díjat nyert A kisinyovi rózsa, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Tolnai Ottó műve alapján készült előadása. A Sterija Játékok alkotói különdíját Urbán Andrásnak ítélte akkor a zsűri, az előadás komplex művészi megvalósításáért.
A kisinyovi rózsa elfekvője, egy nirvána-szint, amelyben az ábrándok, gerjedelmek, indulatok, eszmék/rögeszmék nyűgétől megszabaduló tudat állapota épül fel a színpadon. A lebomlás folyamata épül fel, s éppen ebben rejlik a dialektikája. A Wilhelm-dalok filozófus bolondjának alakjában ezt a dialektikát folytatja Tolnai. Ott felolvasószínházat sejtetően, fekete öltönyben/kosztümben, kottaállványokkal felszerelkezve vonul be a társulat. A performansz jellegű szekvenciák nem hajlanak egységre, nem szerveződnek kontextussá. A mozdulatsor esetleges, első benyomásra széttartó. Gobelin, esernyők, csipkék, szalma, agyag, evőeszköz, virágföld, testfestés, üszkös kukoricazabálás – esetleges rendben. Igazában akkor érezni, mennyire koherens Tolnai költői világa, amikor a finálé közeledtén egybeáll (kiépül) a csúcs-performance, a nagy puzzle: néhány flamingó csapattá szaporodik a nagy gonddal és méltósággal kirakott magyarkanizsai rámás tükrök által – nem homályosan, hanem ellenkezőleg, metsző/átható élességgel rajzolódik ki minden, mint amikor már árnyéka vész tárgynak-testnek. Merőlegesen a tükrökre egy sor állványos cin. Először eksztatikus cin-dobzene, utóbb a lezáró piano koncert: a színpadi mennyből a cinre porzik az élet sója. A cintányér teszi a dolgát: visszhanggal pereg a só. Az idő. Ugyanaz az idő, aminek a természetét – a mennyiségi időből (kronosz) a minőségi (kairosz) idővé hajlását – liturgikus keretbe foglalt szeszélyével Nagy József egyedül jeleníti meg.

img_4421_nagy_jozsef-wilhelm_dalok_fotohenningjanos_-_web.jpg

„A Nagy által alakított szikár, fekete öltönyös, halálmadár figurában (lásd Hollók) igazából semmi spirituális, túlvilági vagy isteni nincsen, mégis élet-halál uraként garázdálkodik a terepen. Tesz-vesz, sündörög, téblábol, épít és alkot, de mindig beüt valami gikszer, vagy szándékos rontás, mely óhatatlanul kaput nyit a halál, az elmúlás felé. Régimódi utazóbőröndjéből fehér kristályporként pereg az idő; sercegve, emberi kéz érintése nélkül kihuny a gyertyaláng; kalapács zúz apróra egy ártatlan porcelán elefántot; egy háborgó tengert ábrázoló reprón éles késpenge hasít át. És egyáltalán: minden cselekedete, minden teremtett képi valósága mögött sötét, alaktalan árnyékként sejlik föl valami kellemetlen, viszolyogtató érzés, amely végig nyugtalanságban tartja az embert.” (Králl Csaba) Nagy és Bicskei személyisége, szerepe Tolnai által tükröződik egymásban. Egészen pontosan, a bensőséges-gyöngéden konfrontatív szimbiózisuk közvetíti Tolnai költészetének bölcseleti rekvizitumait: az élet zsigeri abszurditás, a létezés abszurdum. Nincs objektív tér, nincs objektív idő, ám érkeznek mégis hozzánk a valóságukra utaló jelek. Élettartalommá szublimáljuk ezeket a jeleket, olyannyira eltökélten, hogy a keletkezett koordináták mentén emlékrendszerré vagyunk képesek szerkeszteni a tudatunk lomtárát (kelengyéjét, batyuját, ajándékait, emlékszerzeményét). Elmúlik számunkra az emlékrendszerünk (vagy sem), magunkkal visszük a konvencionális értelem világán túlra – vagy magától velünk tart?

img_4397_nagy_jozsef-wilhelm_dalok_fotohenningjanos_web.jpg

Nirvánánk lenne a Tisza?

de hát wilikém ismét kevered
sőt gyömöszölöd a síkokat
miféle síkokat
hányszor mondtam már az idősíkokat wilikém
azokat gyömöszölöd
a lábatlan még akkor nyerte meg a vermesék
palicsi táncversenyét
amikor megvoltak a lábai
a lábaival nyerte meg
épp az a vicc hogy nem a lábaival
nem a lábak a legfontosabbak a tánchoz
ezt nagy józsi is aláírja nekem
ó-
262
mama tanítja őket táncolni a földbe taposott
kölesen
és neked ott wilikém mi dolgod akad
netán te is táncolsz ezeken az égig érő fatalpakon
nekem kell kiengedni a harapós ártány mellől
az ólból a flamingót
mert vak vigh tibike épp ma szándékozik eljárni vele
a násztáncot
a fakó flamingóval
a szőke tiszából ezért nem érkezel a szőke
tiszába caplatva égig érő fatalpaidon
mert a kifakult flamingót neked kell kiengedni
a harapós ártány mellől az ólból
ezért áll a fakanál a dákó a söprűnyél
csak az égig érő asztagok szalmahúzó horga
nem áll soha

                                                                                                (Tolnai Ottó: mi a kő)

Fotó: Henning János

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

csik3.jpg

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

h i r d e t é s