Trónterem a cigánysoron

Bánk bán bemutató Békéscsabán
Kevés a magyar nyelvtanóra az iskolákban. Azért nem értjük matematikából a szöveges feladatokat – sem. Vagy a Bánk bánt. Most, Zalán Tibornak a szavak velejéig hatoló „átvezetését” hallva, újraéledt a régi ideám: dehogy nyelvmúzeum Katona József tragédiája: kifejezéstani kincstár, eleven anyag.

Csak a gyorsolvasáson nevelkedett magyartanárok kürtölik, hogy megérthetetlen a szövege. PISA-méréstől fenyegetett korunkban, nagyszerű megértéstani gyakorlat az iskolában: el lehet juttatni általa a diákot a tanári felfejtéstől, a rávezetésen, a ráérző képesség felszabadításán át, az önkéntelen belemélyedés fokáig. A Bánk bán nem Pisai ferdeszöveg. Abban a színházban pedig, ahol a fülünket megihletően ötvöződik az archaikus a teátrálissal, ahol a figyelőenergiánkhoz igazítják a tempót, a ritmust, a dinamikát, ott a szövegmegértés tovább mélyíthető: a színészek beszédkarakteréhez illesztett, a színészszemélyiségre szabott mondatok révén, valóságos csodákra képes az átdolgozó-rendező alkotópár. Békéscsabán csoda van. Csoda, az egyszerűség jegyében: nincs társadalmi parabola, nincs aktuálpolitikai üzenőest: helyette politikai szállal dúsított szerelem-lélektani krimit kapunk; divatos műfajnevén, pszicho-thrillert.

 
A tragédia az, ha valaki rosszkor, rossz helyen ragadtatja el magát. Magyarország nádora megöli királya asszonyát. Miért lehetett, hogy Gertrudis szerepét Jászai Mari húszévesen kapta meg, és az övé maradhatott életereje fogytáig? Túl a színész zsenijén, bizonnyal a magára hagyott nő örök problémája okán: gyötrődés a férfi hiánya miatt, és a helyette való kényszerű cselekvés, a férfiszerep kínja. Minél érettebb a királyné, annál kisebb hangsúly kerül a kéjvágyra, s nagyobb a politikára. Zalán szövege annyira igazodik a szerepet játszó Kovács Edit alkatához, hogy ki is hagyja az Előbeszédből (Prológus) az ösztöni mozzanatot:
GERTRUDIS (belép.)
        Ottó, velem jössz! Magam jöttem érted,
        Bár tudhatod, mi cél vezet, amikor
        Királyi gondjaim közt galléron
        Ragadlak, hogy esztelenségeidért
        Innen kipenderítselek. Holnap
        Elhagyod a palotát. Utazol.
        De előtte beszédem van veled.
Eredetiben ez így szól:
GERTRUDIS (belép).
        Ottó, no jőjj! látod, leereszkedek
        S magam jövök hozzád: de mondhatom
        Neked, hogy ez ma udvaromban az
        Ily esztelenkedések közt utolsó
        Fog lenni; mert azért, hogy a király
        Után való bánatjaimat kiverjem
        Fejemből, avagy téged hercegem
        Örvendezőbbé tégyelek – soha
        Jobbágyaim kedvéért nem áldozom fel! –
        Te holnap útazol! –
Itt több buli nem lesz, mondja Gertrudis, sem azon okból, hogy a király után való epedését kiverje fejéből, sem azért, hogy a királygyilkosságba keveredett öccse, Ottó, a külföldön bujkálása közepette jobb kedvre derüljön. Elég volt, ami volt, mert elveszíthetik kedvüket (hűségüket) az alattvalók. Katonánál mondat utal arra, hogy Gertrudis tisztán látja (vagy határozottan sejti) az udvarbeli helyzetet, ám ha értő a rendezés, akkor a színészi szerepformálás helyettesíti az elhagyott szöveget.

Szabó K. István a bizonyosság erejű sejtelmek felidézésére támaszkodik. Már a környezet, amelyben a jelenetek játszódnak, is precízen megkomponált talány. Mira János díszlete merő konstruktivista eklektika: durvára gyalult deszkapadló van ott, ahol márványpadlónak kell lennie, s az egész, mintha lebegne a sár felett. Trónterem a cigánysoron: ahová-ahonnan a Tiborcok panasza érkezik. Többes a szám, mert Tiborc kórus. Jancsik Ferenc a nagymonológba csak belekezd, hogy hamarosan karbeszéddé váljék a leleplező tiráda. A köztudat kap hangot, nem a mindenlátó (vagy gondosan betanított) szolga magánszáma a társadalmi kórrajz, amelyet szólóként gondolhatnánk akár a tetten ért besurranó tolvaj vádalkujának is.

A könnymegosztás tudatos dramaturgi-rendezői lelemény; valamennyi kiélezett helyzetben elkerülik a túlcsorduló érzelmeket. Petur bánként, Bartus Gyula nem bősz-bariton zendülő, hanem a békétlen társai heveny félszegségén, punyaságán ugyan háborgó, valójában azonban az észigazság magvát gyakorlott pátosszal hintő, megélhetési anarchista: olyan higgadt hévvel hőbörög és lázít, akár ha egy mai, csapatépítő projektmenedzsert hallgatnánk. Biberach valahol rokonlény. Tege Antal szerepformálásában, a jótékony ármány halk szavú bajnoka: akár egy kommunista úttörő, ahol tud, segít, hogy aztán a kelepcébe került Ottó herceg ledöfje hirtelen. Néhaivá léte előtt, szemében nem lobog sátáni tűz: a mérlegképes könyvelők hűvös pontosságával gyakorolja az ahol a pénz, ott a haszon elvét; szerezve altatót Gertrudisnak, ajzószert Melindának a búcsú buli sikere ügyét előre viendő, s szerezve bizonyságot Bánknak Ottó és Melinda légyottjának megtörténte felől: az ármány dialektikája meghozza a halált.

Demeter András életem első igazi Bánkja. A tevékeny ember. Nem a hajnaltól napestig egy helyben borozgató fajta. Tiszte az ellenőrző országjárás, de alighanem belepusztulna, ha egyetlen perccel is tovább kellene időznie ott, ahol a munkáját elvégzettnek hiszi. Ugyanakkor, az esze zömét az izmaiban hordja, pontosabban, nincs meg a magához való esze: bonyolultabb feladatokkal sújtja az élet, mint amekkorákkal az agya megbirkózni képes lehet. Lopakodva tájékozódó, ám rögtönítélő elme, statáriális férfi. Amint a személyisége felségterületét megsértik, leveti magáról az alattvalói engedelmesség birkabőrét, s az ősiség indulatával, az ősiség jogán cselekszik.

Taposs meg, Bánk! – könyörög a hitvesi hűségszegéssel vádolt Melinda. A megtaposás volna az egyetlen esély a testi kapcsolat helyreállítására: ebben a században az eltévelyedett asszonyt a férjnek nemhogy karjába vennie, de megérintenie sem volt szabad. Földesi Ágnes – mint valamennyi Melinda – függvényszerepben van. Játékra tere akkor jut a színpadon, amikor az Ottóval való találkozása idején a gyöngédség egyetlen szikráját kell magából előcsiholnia, s ezt teheti zártan, úgy, hogy gesztusa ne lássék többnek a honvágytól szenvedő migráns iránti részvétnél, s teheti a nőiség egy töredék másodpernyi sóhajfutamával, ami okkal indítja be a férfiképzeletet. A csabai Melinda szép színésznői karrier előtt áll – most azonban még külső segítséggel képezi meg maga körül a félreérthetőséget, a tragédia alapjául szolgáló, rosszkor–rossz helyen szituációt. Megzavarodásának értékelése nem a személyéhez, hanem a rendezői akarathoz kötődik: Szabó K. István következetesen lebegteti szereplőit a lehetséges lelkiállapotaik között: ez így történik Melinda Bánkkal, és Gertrudisszal való jelenetekor is.

A dráma legvitathatóbb lebegője Ottó. Kevés színházban kockáztatnak olyan szereposztást, hogy a merani herceg, Gertrudis testvéröccse macsó legyen. A vonzerő hangsúlyozása híján nehéz megértenünk Bendeleiben Izidóra, a thüringiai leány iránta érzett, csillapíthatatlan szerelmét. Czitor Attila a saját színpadi személysége bűvkörébe vonja a figurát, s az akarnok kamasz viselkedése irányába tolva, végül is hiteles Ottót teremt.  Az ilyen Ottónál Liszi Melinda érettebb nő: Izidóra vibráló magányát imponáló tehetséggel és dinamikával teszi színpadra.

Miként a Hamletben Fortinbras érkezése, a Bánk bánban II. Endre király hazatérése a csúcstalány: milyen halált hoz a nemzetre a jövevény? Presits Tamás hebrencs világhódítója telitalálat. Nagyszabású történelmi tragédiák szelleméhez méltóan, hullahalom fogadja a fináléra érkezőt. Számba vesznek szépen mindenkit, megneveztetnek az elkövetők, s az uralkodó konklúziója körülbelül ez: hát, igen, előfordul ilyesmi – hatalomüzemi baleset.

A tragédiát a cinizmus alig érzékelhetően árnyalja. Ennyi kitelhetett vélhetően a szerző észjárásától is. A szöveg épített-komponált szövete viszont teljes bizonyossággal Katona szelleméhez hűnek mondható. Romantikus talányvilágban pörögnek az események. A fényhatások és Rátkai Erzsébet jelmezei révén, mintha Zichy Mihály illusztrációi elevenednének meg. Ajtó-ablak nélküli, lényegében tehát egyterű színpadon, a hallgatózások és rejtőzködések a színészmozdulatokban mutatkoznak meg: a színpadtér kiszögellései legfeljebb ráutaló jelek, képzeletsegédek a számunkra. A konstruktivista eklektika jegyében kerül szemünk elé egyik oldalról a balladai ihletű, vízzel töltött zongora hangszekrény, s a kubikostalicska a másikon: a lélek és az érdek ellentétes pólusa. Erről szól a csabai Bánk bán. Szól, és zeng, mert Verebes Ernő zenéje szabatos hangkulisszát ad ehhez a nemesen modern, e századi ambíciójú vállalkozáshoz.

Képek: A-Team/Nyári Attila