Szerb Antal Ex című darabját mutatja be az Újszínház

Szerb Antal Ex című darabját mutatja be az Újszínház, a zenés vígjáték Kerényi Imre rendezésében december 16-án lesz látható először.

Szerb Antal a VII. Olivér című regényéből írta a színdarabot, amely arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon mihez kezdhet egy ifjú király, akinek semmi kedve az uralkodáshoz és a reá váró érdekházassághoz. "Szerb Antal szerint a legokosabb, ha ilyenkor puccsot szervez önmaga ellen, és Monte Carlóban, szélhámosként kezd új életet" - olvasható az előadás MTI-hez eljuttatott ajánlójában.

A főhős rendkívüli helyzetbe kerül: azt kell eljátszania, hogy ő saját maga, azaz VII. Olivér exkirály. "Ez a legősibb vígjátéki forrás, a személycsere egy fejtetőre állított változata. Paradoxonok halmozása a kor divatja szerint. A személyiség körülhatárolása és kigúnyolása" - áll az ismertetőben.

Szerb Antal az 1940-es évek elején, A. H. Redcliff angol írói álnév mögé rejtőzve jelentette meg a VII. Olivér című regényt, és nem sokkal ezután Ex címmel vígjáték formájában is feldolgozta a történetet. Mint írják, az Ex Szerb Antal egyetlen színdarabja, amely nem szűkölködik fordulatokban, humorban, sikamlós helyzetekben. Bár könnyeden szórakoztat, nem hiányoznak belőle a mély gondolatok, a válaszkeresés az emberi lét nagy kérdéseire.

A zenés vígjáték főszerepét vendégművészként Fehérvári Péter alakítja, mellette a színház társulatának neves tagjait láthatja a közönség: mások mellett Dörner György, Tordai Teri, Szakács Tibor, Bátyai Éva és Szarvas Attila szerepel a darabban.

A zenei betéteket Borhi Miklós írta, aki gitárral a kezében meg is jelenik a színpadon. A díszlet és a jelmez Húros Annamária munkája.

A darabot szilveszterkor délután és este is játsszák, az ünnep alkalmával különleges meglepetéssel várják a nézőket.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

csik3.jpg

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

h i r d e t é s