Öt új darabot mutat be a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a jövő évadban

Dinamikusan fejlődik a Zenthe Ferenc Színház, a vége felé közeledő 2015-16-os évadban már legalább nyolcezerrel többen – mintegy 38 ezren – látták előadásait, mint egy évvel korábban. A 2016-17-es évadban öt új darabot mutatnak be – mondta hétfői sajtótájékoztatóján a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Simon Lajos hozzátette: a fiatal, működésének ötödik évadát megkezdő Zenthe Ferenc Színház 2016-17-ben nemcsak az ország több városában tervez fellépést, hanem felvidéki településeken is. A társulat tagjainak mintegy fele salgótarjáni, még többen Nógrád megyei kötődésűek. A 2015-16-os évadban már 118 előadást tartottak, ebben a nyári fellépések még nincsenek benne. Salgótarján mellett a környező városokban, Pásztón, Bátonyterenyén és Szécsényben is rendszeresek a fellépések.

A 2016-17-es évad terveiről elmondta, hogy a tervek szerint Salgótarjánban rendez majd Halasi Imre és Csizmadia Tibor, Vándor Éva művésznő pedig főszerepben lép fel. Októberben bemutatják Peter Shaffertől a Black Comedy című darabot, novemberben Valentyin Katajevnek A kör négyszögesítése című művét, 2017 januárjában a Lúdas Matyit, márciusban Heltai Jenőtől A Tündérlaki lányokat, májusban pedig Tracy Letts nagysikerű drámáját, az Augusztus Oklahomában címűt.

Simon Lajos emlékeztetett arra, hogy együttműködnek a budapesti József Attila és a Nemzeti Színházzal, valamint az egri, a dunaújvárosi és a komáromi színházzal is. Nemcsak ezen intézmények mutatják be darabjaikat Salgótarjánban, hanem a Zenthe Ferenc Színház művészei is fellépnek ezen társulatok vendégeként.

A bérletek struktúrájában nem terveznek változást, a premier előadásokra vonatkozó Székfoglaló bérlet mellett szokás szerint az ifjúsági és gyermek korosztályt is megcélozzák.

Sándor Zoltán művészeti vezető szerint a darabválasztásban a jövőben a népszínház jelleget kívánják megőrizni, de azért komolyabb műveket is színre állítanak. Elsősorban magyar szerzők műveit adják elő, a mesedarabok pedig különösen népszerűek. Susán Ferenc rendező hozzátette, hogy a jövőben a kamaraelőadások szerepe is erősödni fog. A hosszú távú tervek között szerepel egyetemisták részvételével országos színházi fesztivál rendezése is.

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház 2016-17-es évadjára 2016. május 24-től vásárolható bérlet.