Öt premierrel készül az új évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Öt premierrel és két új bérletsorozattal készül a 2016/17-es évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház. Egyik új kezdeményezésükkel a Nemzet Színészei előtt akarnak tisztelegni, akiket egy-egy előadói estre hívnak meg a Zenthe Szalonba – hangzott el az évadnyitó társulati ülésen hétfőn.

Simon Lajos, a színházat működtető Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a Black Comedy című bohózatot októberben, A kör négyszögesítése című vígjátékot novemberben, a Fazekas Mihály művén alapuló, Schwajda György által átdolgozott Ludas Matyit januárban mutatják be. Heltai Jenő darabját, A tündérlaki lányokat márciusban, míg az Augusztus Oklahomában című fekete komédiát májusban viszik színre.

Az ötödik évadát kezdő színház az eddigi hét mellett két új bérletsorozatot indít: az 1933-ban Salgótarjánban született Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő, Komlóssy Erzsébet nevét viselő bérlet az operettet, operát és rockoperát tartalmaz majd, a Nemzet Színészei bérletsorozat keretében pedig Almási Éva, Andorai Péter, Bodrogi Gyula, Cserhalmi György, Haumann Péter, Molnár Piroska, Szacsvay László, Tordy Géza és Törőcsik Mari szerepel előadói esten.

Az igazgató arról is beszámolt, hogy partnerkapcsolatot építettek ki az egri Gárdonyi Géza Színházzal, a budapesti József Attila Színházzal, a komáromi Jókai Színházzal, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházzal és a Nemzeti Színházzal, ezek társulatait is láthatja majd a salgótarjáni közönség.

Az új szezont a Nemzeti Színház előadásával nyitják meg Salgótarjánban szeptember 7-én, amikor Tamási Áron: Vitéz lélek című példázatát mutatják be Vidnyánszky Attila rendezésében.

2017 áprilisában, ötödik születésnapján, vendégjátékkal szerepel a Nemzeti Színházban a Zenthe Ferenc Színház. A Vidéki Színházak Fesztiválján Harold Pinter: Hazatérés című tragikomédiájával mutatkozik be a salgótarjáni társulat.

Susán Ferenc főrendező az ülésen elmondta, hogy új tagként csatlakozik a színházhoz többek között Vándor Éva Jászai Mari-díjas színésznő, Rácz János, aki jelenleg az egri Gárdonyi Géza Színház művésze és Csizmadia Tibor Jászai Mari-díjas rendező.

Simon Lajos kitért arra is, hogy augusztus 31-ig benyújtják a színház kiemeltté minősítési kérelmét, ennek pozitív elbírálása esetén 2017-től állami normatív támogatással dolgozhatnának.