Öt nagyszínházi bemutató lesz a Veszprémi Petőfi Színházban a jövő évadban

Öt nagyszínházi bemutatóra készül a jövő évadban a Veszprémi Petőfi Színház, köztük a Holt költők társasága című dráma magyarországi bemutatójára – közölte a teátrum igazgatója szerdai, veszprémi sajtótájékoztatóján.

Oberfrank Pál elmondta, hogy elsőként a Bob herceg című operettet mutatják be, Bozsó József rendezésében. Bozsó József a sajtótájékoztatón felidézte, hogy a Bob herceget 1902-ben mutatták be magyar nyelven. Hozzátette: a darab zeneszerzője Huszka Jenő, a főszerepet Dósa Mátyás alakítja majd.

Ezt követi majd a Holt költők társasága című dráma Funtek Frigyes rendezésében, majd az Isten pénze című musical kerül színpadra Hargitai Iván rendezésében.

Az évad második felében Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című drámát láthatja a közönség, Funtek Frigyes rendezésében, végül a budapesti Játékszín Életrevalók című vendégjátéka kerül színre, melyet Horgas Ádám rendez.

A színházigazgató közölte: jelenleg folynak a tárgyalások a Holt költők társasága című mű jogtulajdonosával és tart a szereplőválogatás az előadáshoz.

Az Isten pénze című musical a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal koprodukcióban készül, a Kurázsi mama főszereplője a Vígszínház színművésze, Börcsök Enikő lesz. Az évadot záró nagyszínházi előadás, az Életrevalók című darab főszerepét Hirtling István alakítja – fejtette ki Oberfrank Pál.

Hozzátette: a Latinovits-Bujtor Játékszínben öt előadást láthatnak a nézők, Dienes Eszter Mosolymaradék című darabját, Meszléry Judit előadásában, a Jövőre veled ugyanitt című vígjátékot, az Elűzött álom című önálló estet Lukács Sándor szereplésével, Anna Gavalda Szerettem őt című regényéből készült színművet és Szabó Magda Az őz című könyvéből készült színművet.

A színházigazgató elmondta azt is, hogy jövő nyáron egy operafesztivált hívnak életre Veszprémben.

Oberfrank Pál szólt arról is, hogy a színház rekonstrukciója a tervek szerint egy esztendő múlva elkezdődik.

Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház igazgatóhelyettese elmondta, hogy gyermekszínházi előadásokra is készülnek a jövő évadban. Láthatják a nézők a Rigócsőr királyfi című mesemusicalt, a Hamupipőke című táncjátékot és a Bonbon matiné beavató színházi produkcióját, melyet Lukácsházi Győző neve fémjelez.

Hozzátette: a fiatal korosztálynak szól Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című előadása és Az ördögbe című zenés magyar népmese.

Az igazgatóhelyettes közölte: a tavalyi 16 ezerről idén csaknem 19 ezer főre emelkedett a bérletesek száma.

Az idei gyermeknapra játékbörzével készül a színház, melynek keretében a háromévesnél idősebb gyerekek elcserélhetik megunt játékaikat – fűzte hozzá.