Nimfománia – az RS9-ben az Anyaszínház

Az érzékek show-barlangja

Még gyűlölni sem bírsz! – veti oda férjének az asszony a párterápián. Mi kell a nőnek, ha mindjárt negyven? Része-e a szerelemnek az ölelkezés, vagy a fogantatás? Kell-e a gyönyörhöz szerelem? Van-e szerelemtelen fogantatás?

Momentán nincs. Kovács Olga vehemens Adélja a nap minden szakában kész kicentrifugázni párja gerincvelejét – mindhiába: a harminc nap bizakodásra könyörtelenül rákövetkezik a véres havi esemény. Meg-megbicsakló időmértékkel, kínrímes verselésben kefélnek, s ez a rémlíra leképezi a kettejük közt gerjedt érzelmi valóságot. „Csak arra vágyom, hogy célba érjen! Belém találjon!  Hajszálon függ az életem, te vagy az értelmem, létem igazolása, oka és mása. Az ölemben parányi szikra lobban. És lángokban áll körülöttünk az idő… Te vagy bennem a rész, te vagy bennem az egész. Te vagy az origó!” – szavalja metronómra, miközben gyertyaállásban igyekszik beljebb tessékelni a szeméremüregébe csöpögött spermát.

Mint a méhbe vágyott ivarsejtek, úgy zötykölődünk be mi, nézők is abba a kettősen meghatározott álom-való világba, amelyet Menszátor Héresz Attila rendezése kínál. A konyhai húsdarabolásból a férfihúsra vetődő asszony viselkedése annyira bizarr, hogy fejcsóválva mondjuk: ekkora ivarsejtéhség nincs – pedig van. Vagy annak álcázzák a nimfomániát. Látómező-választásunk támpontja a középponti lóca, ahol kitakaratlan arccal várnak első jelenetükre a játszó személyek, a Bohócot kivéve, aki csuklyát visel. Maday Gábor csuklyás marad akkor is, amikor arcot ölt. A reálszituációk lényegét előhívó provokátor, vagy színvalló cselekedetre késztető aprósátán. „Közvágóhíd–Magánklinika, végállomás.” – rikoltja gigafonos idegenvezetőként, a várandós asszonyt, a nőgyógyászt és a meddőségtől rettegő Adélt szállító helyijáratú autóbuszon. Konferanszával megrajzolja a nődefektus társadalom-környezeti hátterét. Utóbb, egy üveg uborkával a fején meddőcsúfolót rop, majd kisgyermeknek tetteti magát, s a szexuális odaadásra váltható anyaösztönt fellobbantva, huncut csábítóként vigyorogja be magát a nő ruhája alá. És alá is éneki a párterápia-jelenetnek a „mama kérlek, meséld el nekem…” kezdetű dalt.

 

 

Miként a hangos útikalauz-buszsofőrnek létezett valóságbeli példánya (a BKK elbocsátotta kötelékéből a tevékenység szabályzatszerű voltának hiányában), úgy a Doktort játszó Dióssi Gábor is, egy néhai, népszerű orvos-genetikus remek paródiáját adja. A közoltalmazott sarlatán párterápiája „eredményeként” a férj kasztrálja önmagát, s ennek következtében a feleség szexuális szabadlistára kerül. Első próbálkozóként mindjárt a Doktor jelentkezik, mintegy hat egészséges gyermek létrejöttében való közreműködését említve referenciaként. Nem maradhat ki a VIP próbálkozók köréből a gyóntató atya sem. Ő kezdetben férjbarát tanácsadó: „Ne akarja ilyen görcsösen! Ez tényleg istenkáromlás. (csönd) Azt beszélik, hogy minden velőt kiszippant az emberéből. Hogy elszállt az életereje. Az utcára se megy már ki. Hogy lehet ilyen követelőző? Ha az Úristen akarja, érintetlenül is teherbe eshet!”: erre a megoldásra azonban utóbb, anakronisztikus opcióként tekint. A pályatévesztőnek mutatkozó papot maga a rendező hozza színre, rengeteg kételytől és becsapottságtól rezgően, csehovias kiábrándultsággal meghintve.

A férj munkanélküli – az nem jó, táptalaja a szomorúságnak és a terméketlenségnek. – adja a diagnózist a doktor, s ehhez a lelkiállapothoz Timkó János fegyelmezetten tartja magát az első szerepében. Rusznák Adrienn Terhes nőként hasonló trendszerűséggel viselkedik. Kettejük ideje az én-váltások alkalmával jön el. Másod- harmad-arcukkal kilépnek a társadalmi elvárási rendszer formálta önmagukból, s az érzékek show-barlangjává varázsolják a színpadot. A lineáris cselekményvonulat tetőpontján, Adél többekkel, térítésmentesen megerőszakoltatja magát. Brutális szürrealizmus: az erőszak áldozatát meghozók nem éreznek azonnal fajfenntartási küldetéstudatot, de később sem azt. Innen, végleg a meddő asszony autonóm ösztönvilágát látjuk érvényre jutni: elkezdjük áldozatszerep-álmokra visszavezetni a cselekedeteit: mintha testével akart volna bűnhődni blicceléséért a buszsofőrnél; nem spermát, hanem penitenciát remélt a pap hímtagjától, s egyáltalában, valószínű nála a termékenységvággyal kendőzött nimfománia.

 

 

A rendezőt utolérte az interaktív elidegenítés divatja. Szóba elegyedik Adél a publikummal. Mit várhatna? Lehetne oda nyilatkozni nézőként, hogy az egyik motívumvonulat sületlen, a másik ízetlen; lehetne azért ízetlen a másik, mert sületlen az egyik, de nem így van: csak az fanyalogna, aki a bélszínt sem szereti fél-angolosan, vagy angolosan pláne nem. A társaságomban lévők rögzített keresetlenséggel előadott, összművészeti slam poetry részesei voltak. Jól bírtuk.

    
Fotók: Juhász Éva