Nemzetközi színházi kurzus kezdődött Kaposváron

Nemzetközi Színházi Műhely nyílt Kaposváron, a tíznapos kurzuson három országból mintegy nyolcvan színész szakos felsőoktatási hallgató és rendező gyakornok vesz részt – mondta az esemény főszervezője a somogyi megyeszékhelyen pénteken tartott sajtótájékoztatón.

Kozma András beszámolt arról, hogy a hétfőn kezdődött színházi műhelynek hatodik alkalommal ad otthont a Kaposvári Egyetem, ahol a helyi Rippl-Rónai művészeti kar tanulói mellett Oroszországból a Moszkvai Művész Színház és a Mejerhold Központ, Spanyolországból a valladolidi Művészeti Főiskola diákjai bővíthetik tudásukat.

Szaktanárok délelőttönként fizikai, mentális, koncentrációs tréningeket, mesterségórákat tartanak a fiataloknak, akik délután vegyes, nemzetközi csoportokban dolgoznak, hogy a tábor végén, július 11-én előadják Csehov Cseresznyéskert című műve alapján készült 20-25 perces produkciójukat – tette hozzá.

A Nemzeti Színház dramaturgjaként és nemzetközi referenseként is dolgozó főszervező megjegyezte, hogy a kurzuson az izgalmas szakmai együttműködés mellett értékes barátságok is szövődnek a résztvevők között

Vidnyánszky Attila, a műhely vezetője, a Nemzeti Színház igazgatója, a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese fontosnak nevezte a mostani és ehhez hasonló nemzetközi színházi együttműködéseket, hogy a diákok meg tudják mérettetni magukat, lássák, hol tartanak, mit tudnak a legjobb iskolákhoz képest.

Szólt arról, hogy a diákok számára fontos az eszmecsere, a tanulás, de különösen annak a közös nyelvnek, a színház nyelvének a megtalálása, amellyel a tervezett közös munka elvégezhető.

Juan José Villanueva spanyol rendező azt hangsúlyozta, hogy a különböző országok színész- és rendezőképző intézményei nagyon sokat tanulhatnak egymástól. Megítélése szerint a magyar az orosz és a spanyol művészhallgatók kaposvári együttműködése nem ütközik komoly nehézségekbe, tekintettel a résztvevők felkészültségére.

Viktor Rizsakov, az orosz Mejerhold Központ igazgatója különlegesnek nevezte, hogy amíg a világban erősödik a szétválásra törekvés, Kaposváron egy színházi integrációban vehetnek részt.

Fontos, hogy a pályájukat most kezdő színművészek megértsék: ők az egész világ polgárai. A színházban nincs nemzetiség, de lényeges a kultúra, amit a színpadon képviselnek – fogalmazott.

A színház jelentőségére utalva azt mondta, a kommunikáció ma már főként különböző eszközökön keresztül történik, a színház egyedülálló abban, hogy lehetősége van valamit szemtől szemben átadni az embereknek.

A magyar, a spanyol és az orosz színháznak komoly tradíciója van, a művészeten keresztül sokat tehetnek azért, hogy jobb legyen a világ – jegyezte meg Viktor Rizsakov.