Megtört emlékek
Marosvásárhelyi Spectrum Színház a POSzT-on
Egy kultusszá merevedett darab továbbgondolását viszi színre a marosvásárhelyi Spectrum alternatív színházi társulat, Török Viola rendezésében. Matei Vișniec Nyinája menekül. A jelen megalázottsága a régmúltban megélt érzéseihez tapad, az idő nem enged és a tört emlékek újraforrasztása nem hoz feloldozást.
Vișniec öntörvényű döntése, hogy nem fogadja el Csehov Sirályának igazságtalanságát: a továbbvitt, átfordított történetben szerelmi örvény kritikai lázadásává válik. Ebben az értelmezésben megjelenik az elveszettség állapota utáni vágyakozás, a várás gyötrelmes bénítása, és végül az emberek közötti megértés, mint egyetlen támasz az életben maradáshoz. A történet Nyina visszatérését követi végig, ahogy tizenöt Trigorin mellett eltöltött év után, kétségbeesve megérkezik Kosztyához, hogy az ő szerelme által emelje fel a saját, megtiport énjét. Visszatérése mágnesként vonzza Trigorint is a múltat idéző helyszínre, és rögtön újraelevenedik közöttük az elfeledettnek hitt szerelmi háromszög viszony. A Spectrum Színház előadásában ez az érzéskomplexum materializálódik – nem mindig csúszás nélkül – a díszlet és jelmezek egyszerűségében, valamint a színészi játék lekövethetőségében.
A díszlet fő elemei, egy falusi környezetbe beillő egyszemélyes vaságy, a színpad közepén álló, a nézőkkel szembemeredő tükör – helyenként reflektáló, múltidéző szereppel, – amelyből látszik a színpadot és tűzhelyet egyaránt mintázó, körkörösen elhelyezett kőrakás. A rendezői jobbot az ürességében otthonos konyhai bútorzat (asztal meg székek) foglalja el, helyszínül szolgálva az előadás legtöbb interakciójának. A díszlet, elhelyezésében és egyszerűségében alkalmazkodik a történet világának légköréhez, habár a rendezői képzelet kibontatlanságában, némely jelenet elveszti koncepcióváltását. Érthető, amint a tükörbe meredő Nyina emlékeinek visszaidézésén fáradozik, ami közben azonban az átjárás a szó szerinti és átvitt értelmezés között, elhanyagolódik. A jelmezek szépen kivitelezett kompozíciója, ugyanakkor világos vonalat teremt a férfi és női domén, a szociális hovatartozás, illetve a hangulati váltások között. Míg Kosztya jelmezének nyűttsége a zord természetben való életre utal, addig Trigorin a nagyvárosi ember benyomását kelti. Nyina ruhái elméje (lelke) patyolatszerűségét tükrözik: először a hópehely mintázat fehérségével sejteti próbálkozásainak tisztaságát a tervező, hogy aztán a megtört lány égővörös köpenyege sejtesse előbb volt szándékait. Továbbá, a színészek jellemformálásukon keresztül térbe helyezik a megfogalmazódó gondolatokat, ellenben a jelenetek hangulati kitöltésében két sík válik dominánssá: a végletekig visszafogott, érzelmektől mentes halk megszólalásmód, valamint a melodráma nagyításába belefutó, felajzott hangszín. Kinda Szilárd Kosztyáján érződik az öngyilkosság gondolatát fontolgatók rezignált magatartása, viszont ez a visszafogottság olyan esetekben is megmarad, amikor a jelenet energikusabb, erőteljesebb reakciót kívánna. A Trigorin karakter formálásában, Sebestyén Hunor a mindent feláldozni kész szerető vágyódását viszi színre. Az előadás címszereplőjét Márton Katinka játssza. Tény, hogy Nyina jelleme erős formálást igényel, az élénk hangulati váltásokat követelő játékmód, esetében, csupán néhol merül a simulékony átjátszás észrevétlenségébe. Fiatalos lendülete túljátszott érzelmességbe hajlik, amelyet aztán a váltás visszahangolásainál sikerül újra a hitelesség medrébe terelnie.
Ilyen módon, az előadás alapgondolata koncepció vázlatként tükröződik a karakter- a díszlet- és a jelmezvilág hófödte horizontján. A végére minden színre vitt összetevőt eltompít a kíméletlen vihar, és nem marad más, mint a belátás: ahol bukott a szerelem, ott a közelség vet egymástól, a legtávolabb.