Lenkefi Zoltán marad a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója

Lenkefi Zoltán töltheti be további öt évig a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatói posztját, erről döntött csütörtöki ülésén a város közgyűlése.

A posztra a pályázatot márciusban írták ki, az eddigi vezető, Lenkefi Zoltán egyedüliként jelentkezett. A közgyűlés egyhangúlag, 16 igen szavazattal fogadta el az előterjesztést. A kinevezés október 22-től öt évre szól.

Kiss Tibor (Fidesz) kultúráért is felelős alpolgármester elmondta: véleménye szerint az igazgató kreatív munkát folytatott eddig is, amely igen népszerűvé tette a bábszínházat az elmúlt években. Hozzátette: ha sikerül új épületbe költöznie a teátrumnak, az "új szárnyakat" ad majd a munkához.

Bíró Csaba (Fidesz), az önkormányzat közművelődési, ifjúsági, oktatási és sportbizottságának elnöke megjegyezte: országos és nemzetközi hírnévre is szert tett az intézmény, amelyre az egész város büszke lehet.

Lenkefi Zoltán az ülésen kérdésre válaszolva elmondta: két hete Minősített Európai Fesztivál címet nyertek el a nemzetközi bábfesztivál szervezéséhez, amelyet jövőre rendeznek meg ismét a békési megyeszékhelyen. Az országban mintegy harmincan kapták meg a nemzetközi szervezettől ezt a minősítést – jegyezte meg. Lenkefi Zoltán 2003 óta dolgozik a békéscsabai bábszínházban, amelynek 2005 óta a vezetője.

Pályázatában Lenkefi Zoltán gyerekeknek szóló játszóházak, családi programok, a bábszínház világáról szóló időszaki kiállítások rendezését, valamint nyári gyerektáborok szervezését javasolta új elemként.

Hosszú távon szeretné a bábszínházat egy új épületbe költöztetni, amely a Munkácsy-negyed tervezett megvalósításával válhatna valóra. Az elképzelés szerint gyerekek folyamatos fogadásával és foglalkoztatásával, felnőtteknek szóló előadásokkal, képzésekkel, baba-mama programokkal, középiskolásoknak szóló programokkal indulna el az új ház, olyan funkciókkal, melyek középpontjában a színházkedvelő, a színházat értő néző-utánpótlás kinevelése áll, a közösségfejlesztés módszerének kihasználásával – írja terveiről.

A pályázat kiírására azért volt szükség, mert az igazgató mandátuma október 11-én lejár és a jogszabályok értelmében a jogviszony megszűnése előtt fél évvel meg kell hirdetni az álláshelyet. A beérkező pályázatokat szakértő bizottság bírálta el, amelynek tagja volt a kultúráért felelős miniszter delegáltja, a Színházművészeti Bizottság négy tagja, a bábszínház közalkalmazotti tanácsának, valamint a reprezentatív szakszervezetnek egy-egy képviselője. A békéscsabai közgyűlés részéről Kiss Tibor alpolgármester és Bíró Csaba bizottsági elnök vett részt a munkában.