Közös nyilatkozatban foglaltak állást a kolozsvári színészek a színházon belüli agresszióval szemben

Közös nyilatkozatban foglaltak állást szerdán a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei a színházon belüli agresszióval szemben.

A közösségi hálón közzétett nyilatkozatban aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a színház pénteki bemutatója szünetében a produkció rendezője agresszíven lépett fel egyik kollégájukkal szemben.

"Mi, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei, egyöntetűen és határozottan kiállunk egymás mellett és egymásért. Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt" - áll a nyilatkozatban.

A társulat színészei úgy vélték, egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt az ő munkájukra is árnyék vetült. "Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban" - áll a nyilatkozatban, amelyet a társulat 32 tagja látott el kézjegyével.

A Krónika napilap írta meg hétfőn, hogy Henrik Ibsen Rosmersholm című darabjának pénteki bemutatója idején az egyik színésznő elleni verbális és fizikai agressziót vizsgálta a rendőrség a színház épületében. A segélyhívószámot az áldozat egyik kollégája hívta, miután az előadás rendezője, a Berlinben élő ukrán Andrij Zsoldak a szünetben agresszíven lépett fel a produkció egyik szereplőjével szemben. A rendőrség szóvivője elmondta: a helyszínre küldött rendőrök csak az áldozat kollégáival tudtak beszélni, hiszen zajlott a bemutató és a bántalmazott színésznő a színpadon volt.

Amint a Krónika internetes oldalán közölte: Andrij Zsoldak szerdán részt vett egy - az előadás kapcsán szervezett - pódiumbeszélgetésen, de elzárkózott attól, hogy a történtekre reflektáljon. Arra a - színész részéről érkező - kérdésre, hogy eszköznek vagy partnernek tekinti-e színészt, kijelentette: "ha elég tehetséges a színész és kellően nagy szíve van, akkor a partnerem. Ha nem annyira tehetséges, akkor követnie kell az útmutatásomat."

A színházi történet erős indulatokat váltott ki az erdélyi magyar közéletben, amelyek fokozódtak azáltal, hogy Tompa Gábor, a színház igazgatója hétfőn a Maszol.ro portálnak adott nyilatkozatában a színház ügyelőjét hibáztatta, amiért "elhamarkodottan cselekedett", és "az érintettek megkérdezése és a vezetőség értesítése nélkül" hívta a segélyhívószámot.

A román közszolgálati televízió kolozsvári magyar adásának szerda délutáni műsorában Tompa Gábor elmondta: a színház vezetősége kivizsgálta a történteket, és levont Andrij Zsoldak rendező honoráriumából "egy bizonyos összeget". A színházigazgató szerint a rendező megbánta a történteket, és bocsánatot fog kérni a bántalmazott színésznőtől. Tompa Gábor kijelentette: semmiféle agressziónak nincs létjogosultsága a színházi munkában.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

csik3.jpg

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

h i r d e t é s