Két magyarországi bemutató a Vörösmarty Színház következő évadában

Két magyarországi bemutató, a Kafka a tengerparton és a Kartonpapa is szerepel a székesfehérvári Vörösmarty Színház 2017/18-as évadának műsorán, amelyről pénteken tartottak sajtótájékoztatót.

Szikora János igazgató elmondta, hogy ő rendezi Murakami Haruki világhírű japán író Kafka a tengerparton című mágikus történetét, amelyet elsőként hazánkban a székesfehérvári közönség láthat. A nagyszínpadon bemutatásra kerülő darab egy 15 éves, Kafka Tamura nevű tokiói fiúról szól, aki kamaszként önmagát és életének meghatározó társait keresi.

A Kartonpapa című darabról, amelyet Tasnádi István írt, Hargitai Iván rendező elmondta, hogy a kortárs magyar darabban a rettegve szeretett férjet halála után egy kartondarabbal helyettesítenek. Úgy vélte, igazi kelet-közép-európai groteszk, kesernyés humorral átitatott bohózat lesz a Kozák András Stúdióban látható mű.

Szikora János hangsúlyozta, hogy régi elemként épülnek majd be az évad kínálatába a népszerű és szórakoztató zenés darabok, valamint a kortárs irodalomra alapozó előadások. Újdonság lesz az idei évtől, hogy a teátrum műsortervében megjelenik a "tájrepertoár", vagyis Fejér megye és a régió játszóhelyeire is koncentrálnak, alkalmanként előadásokat szeretnének odavinni a jövőben.

Az igazgató markánsan új vonásnak nevezte a Pelikán színháztermének új arculatát, hiszen 175 éve,1842 novemberében érkezett meg Szabó József társulatigazgató-rendező Székesfehérvárra, hogy Dérynével és Petőfivel karöltve elkezdje a város színjátszását felépíteni. Ezért a Vörösmarty Színház előttük is tisztelegve a Pelikánt fiataloknak szóló, őket megcélzó provokatív, alternatív, progresszív színházi előadások otthonává teszi.

Elmondta, hogy a 2017/18-as évad nagyszínpadi bemutatói sorában megtalálható még A Pál utcai fiúk, A hülyéje, az Isten pénze, a Régimódi történet és a Jóembert keresünk című darab.

Bagó Bertalan, a színház művészeti vezetője a Jóembert keresünk színmű rendezőjeként nagy szenvedélyekkel rendelkező, zenés darabot álmodott a színpadra. A tervek szerint ebben a darabban tér vissza a színpadra Cserhalmi György, aki gerincproblémái miatt jelenleg tolókocsiba kényszerül. A további főszerepeket Gáspár Sándor és Derzsi János játssza majd.

A Kozák András Stúdióban a Kartonpapa mellett Fosse Halál Thébában drámatrilógiáját és Line Knutzon Közeleg az idő című komédiáját mutatják be, utóbbit Szabó K. István rendezésében.

Horváth Csaba, a színház tánctagozatának vezetője, A Halál Thébában rendezője három klasszikus görög dráma kortárs sűrítményeként jellemezte a darabot, amely családregényként és politikai drámaként is értelmezhető.

A Pelikán Kamaraszínházban George Büchner Leonce és Léna című művét Kovács D. Dániel rendezi. Bemutatják Kozáry Ferenc Erdőmuzsika című alkotását és A kerek kő című interaktív színházi játékot is. Emellett Kricsár Kamill színpadra viszi a Mese a látóhegyről című zenés darabját és a Ziránó Színház előadásában látható lesz a Pinokkió bábjáték.