Kapitalizmus – Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka
Csipkés erkélyek – illatos bugyogók
„Angela Merkel, német kancellár, adjon neki Allah mennyei lakhelyet, nyíltan meghívott minket, arab muszlimokat, embernek nevezvén bennünket, hogy szívesen látottként lépjünk be az ő országába, mintha az a miénk lenne. És mi eleget téve a meghívásnak megérkeztünk a mi sivatagunk valóságából Keletről, követve a napot Nyugatra, a valóság sivatagába”…
Expresszionista, dadaista, futurista, aktivista. A Kapitalizmus – együtt az igazgató Urbán András opusaival a Kosztolányi Dezső Színházban – egy képzeletbeli színművészet retrója. Visszahajlás ahhoz a stílusvilághoz, amely a magyar nyelvterületen legfeljebb néhány alkotó ideáljaiban létezett. Az európai avantgarde egymásra rétegződő irányairól beszélek, az előző század húszas éveinek kettős énnel alkotó művészeiről, akik a fennálló társadalmi rend lebontását a színház formatörvényeinek felrúgásával szinkronban (egyidejűleg, együttesen, formailag tartalom-azonosan és tartalmilag forma-azonosan), tehát a saját művészeteszményükkel dupla ellentmondásban kívánták véghezvinni. Absztrakt filozófiát akartak gondolat-proletároknak közvetíteni: a beidegzett műfajoktól elrugaszkodott stílusban fejezték ki magukat: formalista agitátorok voltak. Alkalmasint jó pénzért. A keverék avantgarde itthoni híveinek szétkergetéséhez nem kellett csendőrosztagokat kivezényelni. A két világháború közti (értsd: a világháború szünete) hatalom gyakorlóinak pedig szinte igényük lett volna, hogy a politikai ellenzéknek tényleges színháza legyen, hadd tudjanak az esztétikai békességet áhító polgárságnak markáns ellenségképet rajzolni. Ekkor azonban nem voltunk a Szovjetunió kommunista propagandájának célországa, nem felénk gurultak a felbujtó rubelek. Zlatko Paković, következésképpen a semmi retróját rendezte meg. Az űr paródiáját adja, aki a semmi képezte űrt tölti ki. A szabadkaiak Kapitalizmusa ettől félelmetes, és minden pillanatában kacagtató – dramaturg Gyarmati Kata..
Az aktivisták színházelmélete szerint úgy kell a rendezőnek a drámát újrateremtő, koncentrált előadásban a közönség elé merész gesztussal „odavágni”, hogy a közönség a legvégletesebb formában feloldódhasson az átélés magasztos-misztikus élményében. A Kapitalizmus nyitányának odavágott gesztusa egy mikrofonba daloló hölgy, markírozott pucérságban, vállra vetett, olajzöld csadorral. Később, a határon rekedt migránsok egy leleményes csoportja kibucba tömörül Szabadkán, s patkánytenyésztéssel, feldolgozással és értékesítéssel foglalatoskodik. A patkány tiszta állat – nem disznó. A patkányfarm olyan kollektív település, ahol a vagyon egy jelentős része közös. Mozgalmukat mikroközösségi, iszlám szocializmusnak lehet mondani, A szükségből erényt kovácsolva, saját moszlim/szocialista ideológiájuk alapján a patkányfarm (kibuc) tagjai a közösségi élet olyan letisztult módját honosították meg, ami Szabadka határain kívül is komoly érdeklődésre tarthatott számot. Dicsőségük ünnepi pillanata, fél tucat muzulmán-bolsevik álapostol patkányvacsorája. Társadalmi formációjukkal állítják szembe a bűnös kapitalizmust, amelyet majd hosszasan, ám fantasztikus szellemesen kárhoztatnak az egész darab során.
Van egyébként gyónni valóan inkorrekt vonása a tevékenységüknek, az nevezetesen, a nagy patkányok felfalják a kis patkányokat, mint a marxi példabeszédben a nagy halak a kis halakat, tehát amitől a vállalkozás perpetuum mobile, éppen attól hordozza magában a kapitalizmus csíráját, ezzel állandó önellentmondásba keverve a harsány antikapitalista szónoklatokat. Az pedig van, plafonszakadásig, ahogyan megköveteli a bolsevik avantgarde dramaturgia: harcias, nyers, didaktikus, agresszív: jelzésszerű, banális metaforákkal operál, a határozott állásfoglalást ráutaló mimikával kíséri. Nem drámát ad elő, hanem dramatikus szöveget, s kizökkent még abból is a palatáblára rajzolással, az indulóértékű dalbetétekkel és a mozgósító táncokkal. A rendező azonban ügyel az ellenpontra, a történetmesélést geometriai alapokra helyezi. Spinozához folyamodik, építkezésében kölcsönveszi etikája geometriai képletét, amely a talányossága okán mindmáig izgalomban tartja az elmélkedőket. Spinoza követhetetlen racionalizmusának alighanem az volt a pszichikai alapja, hogy a lelke mélyén vonzódhatott az angolszász empiristákhoz. Rébuszkeresés helyett, Kant az ellentmondást olyformán oldotta fel, hogy az érzékek és az értelem függetlenek egymástól, mindegyik külön tényező az ismeret alakításában, de úgy hogy csak a kettő együtt alkot igazi tudást. A szerepeket pedig úgy osztja ki, hogy az értelem adja a tudás formáját, az érzékek pedig a tudás anyagát, melyeknek az együttes jelenléte szükségeltetik az ismeret létrejöttéhez.
A Kant féle logika működteti Zlatko Paković Spinoza-barát előadását. Szakrális és blaszfémikus, didaktikus és érzéki, az egyéni képességekre hagyatkozó és közösségi játékot teremtő. Természetes, hogy a nem-dráma színészszereplői az előadásban és a színlapon a civil nevüket viselik. Nagyabonyi Emese, Demeter Helga m.v., Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek és Molnár Zoltán m.v. közös energiával és tehetséggel lesznek a játék avatott disszonanciafelelősei. Mezei Szilárd zenéje egyedi kultuszt teremt, ívet von egészen szélsőségesen különböző helyzetek fölé is, akár a templomi kuplé hangzásig.
*
„Az embernek csak mernie kell. És önök mertek. Hálásak vagyunk önöknek, meghajolunk önök előtt, s szívünkből reméljük, hogy azoknak, akik majd utánunk jönnek, jogukban áll – ezen a gyönyörű magyar nyelven, mely az arab fülnek oly kellemes és ismerős, de szerb nyelven is, mely merész és gyors mint a könnyűléptű arab lovak- Szabadkát, szülővárosukat mint egy csodálatos szecessziós ribikét dalba foglalni. Csipkés erkélyeit melyek olyanok mint síma combokról lehúzott illatos bugyogók. Igen, a szabad költészetre való jog a legnagyobb emberi szabadság. Ott, ahol szabadon énekelnek, szabadon is élnek, A mai napon, amikor vállalatunk hároméves fennállását és közösen elért sikerünket ünnepeljük, engem ért az a megtiszteltetés, hogy a Patkánytenyésztő és -húsfeldolgozó farmunk kollektívájának nevében rendkívüli büszkeséggel kimondhassam: köszönet, köszönet, köszönet, köszönet, köszönet mindazért, amire vállalkoztak, és amit nem mertek bevállalni Magyarország, Horvátország, Ausztria, Németország, Franciaország, stb, stb, stb, stb országok polgárai.
Önök, drága szabadkaiak, önök, magyarok, szerbek és szabadkai horvátok, önök, cigányok, ruszinok, bunyevácok, és önök, annak a négy zsidónak a leszármazottai, akik túlélték a Holocaustot, önök itt és most Európa jövőjének a sava, és mi leszünk a borsa.
Három év alatt apanyelvi szinten megtanultunk magyarul, miért ne taníthatnánk meg háromszáz vagy háromezer év alatt Európát arra , hogy költészetének megfelelő szinten éljen, úgy, ahogy a színház azt még Aiszkhülosztól tanulta, és amiről Averroes és Avicenna tanítottak, hogy az arab és muszlim vér és tudomány az európai gondolkodás alapja.”
Fotók: Molnár Edvárd