Hajnali 4 – hormonlíra Szabadkán
Ellopja álmainkat a kakasszó?
A gyermekáldás tapasztalatával gazdagabban, visszatért a színpadra Béres Márta, az újvidéki Csárdáskirálynő Vereckey Szilviája, a ONE GIRL SHOW személyiség-szabadságharcosa, az Urbán András rendezések ezeregy metaforányi hősnője, a Kosztolányi Dezső Színház tagja. A szerepbeli partnereit mérhetetlen alázattal gyötrő, és kínzásukat a kedvükre elszenvedő, szende tüzű démon. Most a Hajnali 4 van. Az álmai keresik.
Leánykori álma Nagyabonyi Emese. A színpad baloldali, leghátsó rejtekében fehérlő forrásként anyatej csordogál, műanyag lavórba. Elől-átellenben íves fatörzs várja a kirándulót. A kettő közt gázcsapos, elektromos bitófa, pokolgép funkciós mikrohullámú sütő, mellkasi röntgenként működő projektor. Selma Spahić rendezőt, Darinka Mihajlović látványtervezőt, Draško Adžić zeneszerzőt, Varga Henrietta koreográfust, Daniela Mamužić maszkkészítőt és a színészeket inkább ihletik Wisława Szymborska versszövegei, hogysem eluralná a szóbeliség az előadást.
Szimfonikus kvartett színjátéka, szürreális időben és térben. A hölgyálom két szólamához két férfi test/hang csatlakozik. Kucsov Borisz domináns dúrja mellett, Mikes Imre Elek kistercei a moll skálán. A moll, a különféle szóösszetételeiben békítő, csillapító, enyhítő, kényeztető, de lehet anyámasszony katonája, puhatestű, sőt bibircsók és szemölcs. Nagyjából ilyen definíciókká kövülnek az álomemlék-foszlányok az ocsúdáskor, hajnali 4 körül. Van harmonikus (összhangzatos), a melodikus (dallamos) és a természetes (naturális) jelenet, a moll skála alapváltozatai szerint, de negyedik hangnemként Mikes egzotikus akcentusát se hagyjuk említetlenül.
Az előadás létrehozói igazodnak a Nobel-díjas költőnő férfiasan racionális feminizmusához. A szemükben férfiból sokféle van, sőt egyetlen férfiban is sokféle férfi rejtezik, s legalább egy nő is: amilyennek látszanak, amilyeneknek képzelni szeretnék őket a nők. A dúr hangnemnek általában világos, tiszta, olykor vidám, vagy akár megható érzéseket tulajdonítanak, az ébredezés tudatlékelt állapotában azonban szabadon keverednek a nemek, és a valós képességek a reménybeliekkel, a megtörtént események a rettegő/reménykedő várakozáséval. Az ember lombot hajt a letarolt erdőben, az egyik örökzöldet, a másik tövisest. A mikrohullámú sütő áldozatai angyalszárnyakon suhannak, LED glóriával a bukósisakjukon. A tudó és a tapasztalásvágyó nők. Az anyává érett nőből a próbaviselt lélek tülljén át ragyog elő a fátyolos szenvedély. A tapasztalatlanabb ölelkezése a térdig fűrészelt erdőben, az elhajolt farönkkel oly éterien buja, hogy a kéregnász szinte szakrális. Szenzuális panteizmus.
Az álmok nem hazudnak, csak elnyelődnek a legcsekélyebb felidézési szándékra. Egyszerre a visszajáró holtak, és az életből éppen kivonulók tánca. Az alvás életszünet, a halál ébredés: az álom az, ami a kettő mezsgyéjén történik. A hajnal 4-kori ébredés, a buta-jógi pillanat. A kéretlen üresség zavara, amelynek leküzdésére iszonyatos energiákat mozgósít az emlékezet. Erotikai kör – halál köre. Utóbbi tartozéka az utódról való gondoskodás ösztöne. A szerelembe hajszoló halálfélelem. A társunk nem akkor van ott és nem úgy, amint kellene. Álomi gondolatunkban nem a törvényes társunkkal érintkezünk. Bűnvágyunkból gerjesztünk magunkban bűntudatot, s képzeljük el a nem-tettünk következményeként kiszabott ítéletet. A magánszférán túl, a megélt háború, vagy az intézményes üldöztetés árnya külön tónust ad mozdulatlátványnak. Végre, az ellopott álmunk kárpótlásaképpen, visszaadja életünket a hajnal, palatáblára kerül az ocsúdás pozitívuma: „nem érett meg a világ a világ pusztulására”.
A se éj, se nappal órája.
A se hason, se háton órája.
A harmincévesek órája.
Az óra, mely kisöpörve várja a kakasszót.
Az óra, amikor megtagad minket a föld.
Az óra, amikor megtagad minket a föld.
Az óra, mikor talán-utánunk-semmi-sem-marad.
Üres óra.
Tompa, meddő.
A mélypont minden órák között.
Hajnali négykor nem jó senkinek sem.
Ha a hangyáknak jó hajnali négykor
-gratuláljunk nekik. És had legyen öt,
amennyiben tovább kell élnünk.
(Csordás Gábor fordítása)
Az elmúlt időszak formanyelvhangulat-kereső törekvései sorában a legkiérleltebb, legváltozatosabb és elmélyültebb alkotás, ez a beszédhátterű képzőművészeti installáció: precízen megvalósított koreográfiára, ritmikus és dallamos tétovaság.
WISŁAWA SZYMBORSKA
Lista
Összeállítottam ama kérdések listáját,
melyekre immáron nem várok választ,
hiszen vagy túl korán van hozzájuk,
vagy fel nem érhetném őket ésszel.
E lista meglehetősen hosszú,
érint fontos és mellékes ügyeket,
s mert nem szándékom bárkit is untatni,
csupán néhányat sorolok elő:
Mi volt valóságos
és mi éppen csak gondolt
e színpadon,
csillagok között és csillagok alatt,
ahol a bejárat mellett
található a kijárat;
Mit tudhat a nagyvilág sok-sok lakója,
amiben kevesebbnek bizonyulok
hozzájuk mérten;
Miről cikkeznek vajon
a másnapi újságok;
Mikor szűnnek a háborúk
és mi lép a helyükbe;
Kinek az ujján van most
a jegygyűrűm, mit
elloptak tőlem – vagy elveszett;
Hol tanyázik a szabad akarat,
mely egyszerre képes
lenni és nem lenni;
Mi lehet az emberek tucatjaival –
vajon csakugyan ismertük-e őket;
Mit próbált mondani nekem M.,
amikor már nem tudott beszélni;
A rossz dolgokat ugyan miért
találtam jónak,
és mire is volna szükségem,
hogy többé már ne tévedjek?
Néhány kérdést még lefirkantottam
elalvás előtt egy perccel.
Ébredés után azonban
nem tudtam elolvasni.
Olykor gyanítom, valójában
titkosírás lehet.
Hanem ez ismét egy olyan kérdés,
mely úgyis megoldódik majd.
(Zsille Gábor fordítása)
Képek: Molnár Edvárd