Forever young – a szerelem pörög

2016-06-12

Színi krónika

Csicsely Zoltán

Kaposvári egyetemisták Rómeó és Júliája a POSzT-on.

Az első pár perc elég volt a kaposvári színészhallgatók Rómeó és Júlia-előadásából ahhoz, hogy a sok verziót megélt néző újra beleszeressen a műbe. Az unásig ismert történet új, eleven arcát mutatta meg ifjabb Vidnyánszky Attila rendezésében, s a Kaposvári Egyetem harmadéves hallgatóinak előadásában.

A rend kedvéért rögtön hozzáteszem az alkotótársakat: Vecsei H. Miklós, Kovács Adrián és a kaposvári Uray-osztály közös produkciójaként aposztrofálták a készítők az előadást, és ahogy az elképesztő sokaságú üde játékötlet mutatja, ez bizonyára valóban így jött létre. De térjünk vissza az első pár percre. A Zsolnay-negyed belső udvarán a nézőtéri bebocsátásra várakozók a kórusművé avanzsált prológus után hamar rájöhettek, hogy épp Verona főterén tartózkodnak, „villámcsődületük” kiváló statisztériát jelent a játszóknak. A tér minden pontján felbukkanó szereplők igen gyorsan a játék részévé tették a nagyérdeműt, a közönség körben állva nézhette a csetepatét, bámészkodhatott hol erre, hol arra, még az épületfal is játszóhelyet adott Rómeó borús sóhajainak.

Uray Péter osztályvezető tanár az előadás eleji eső alatt

Az élmény részeként, egyfajta deus ex machina, egy könnyű zápor verte rövid időre a sátortetők alá a nézőket, akik aztán derűs bebocsátást nyertek a széksorokhoz. Bár itt sem volt nyugtuk, hiszen játszi könnyedséggel pakolgatták át nézőstül a székeket a szereplők, ha úgy jött ki a lépés, néhány epizódban ugyanilyen könnyedén használták őket újra statisztériának, például az új szerelme nevét bevallani bátortalan ifjú az egyik néző fülébe súgta, s vele mondatta ki Lőrinc barátnak a Capulet nevet.

ifj. Vidnyánszky Attila rendező zsebében az első felvonás

Az udvartól a világítás fémvázáig a tér minden pontját belakó, s annak minden természetes kellékét használó előadás sodrásában magára a színészi játékra fókuszálhatott a nézősereg, a főszereplők folytonos váltakoztatása révén pedig mindegyik színészhallgatónak volt módja megmutatni egyéniségét és tudását, mely néhol egészen bravúros pillanatokat eredményezett. Ilyen volt például a báli találkozás, Tybalt és Mercutio összecsapása, vagy éppen Capulet papa tekintélyelvű kiborulása. Még az élemedettebb korú nézőben is felidéződhetett az első szerelmek „lábnyoma”, de kacagva ismerhetett rá a kamaszfiúk szélsőségesen buta szextréfáira is.

Újszerű ötletek sokasága, többségében jól kidolgozott szövegmondás, tehetséges színészi megnyilvánulások jellemezték a Benedek Dániel, Dér Mária, Dunai Csenge, Helvaci Ersan Dávid, Hercegh Péter, Horváth Julianna, Kónya Renáta, Mészáros Martin, Nagy Balázs, Nagy Márk, Szabó Nikolett, Szép Domán, Ticz András és Varga Bori összeállítású színészosztályt. Örvendetes volt hallani az alapvetően Mészöly Dezső műfordítására támaszkodó szöveganyagba itt-ott becsempészett Kosztolányi-fordításrészleteket, amelyek szerencsére ugyanolyan természetességgel szólaltak meg a fiatal színészek ajkán, mint a néhány ponton megjelenő kortárs szövegpoénok. Ideális vizsgaelőadás ez, hiszen a színinövendékek a mozgáskultúrájukat éppen úgy meg tudták mutatni benne, mint a beszédtechnikájukat, vagy a játéktudásukat. Rendkívül jó volt a zeneválasztás is. A címben ugyan némi stílustörést követtem el, hiszen az egész darabot a Beatles zenéje szőtte át, ami remek textúrának bizonyult az örök fiatalság életérzéséhez. Végül is minden szerelem egy forradalom.