Fél kiló hús az élet

A velencei kalmár Székesfehérváron Bagó Bertalan különleges, már-már groteszk világot álmodott a Vörösmarty Színház színpadára: Shakespeare darabját új köntösbe bújtatva eleveníti fel a kalmár és a zsidó történetét.

A velencei kalmár azon művek közé tartozik, amiről szinte mindenki hallott már, ám míg a Rómeó és Júlia, vagy a Szentivánéji álom esetében szinte idézni tudjuk a műben elhangzó monológokat és tételmondatokat, addig ez a darab nem volt ilyen szerencsés – csupán egy tartalom nélküli cím maradt az irodalom tankönyvek lapjain.

Pedig a komédia ennél többre hivatott, és az alkotók ezt remek érzékkel fedezték fel, átemelve azt egyfajta vízióba. Mertek elrugaszkodni a klasszikus, Vas István-féle fordítástól is – Nádasdy Ádám modernebb, mondhatni színpadképesebb változatát használták az előadásban.

Az elrajzolt álarcosbál, amivel az előadás kezdődik, különleges hangulati színezetet ad: már az első képben érezzük, hogy a könnyed műfaj ellenére komoly témáról lesz szó, mely súlyos teherként nehezedik a nézők vállára.

Ebből a maszkos forgatagból válnak ki a szereplők, köztük Bassanio (Nagy Péter), aki bár közvetve, mégis a bonyodalmak fő forrása lesz. Nagy Péter nem először dolgozik együtt Bagó Bertalannal, és láthatóan most is megtalálták a közös hangot. Játéka letisztult, manírokat nélkülöző, olykor harsány, mégsem nyers. Remek érzékkel mutatja meg Bassanio baráti hűségét, az ebből eredő sebezhetőséget, ám mégis határozott, tudatos figurát ábrázol.

A kezdőkép arctalanságában csak a velencei kalmár, Antonio (Gáspár Sándor) áll ki nyíltan mint mindenek fölött álló úr. Kölcsönért folyamodik a gazdag zsidóhoz, Shylockhoz (László Zsolt), hogy Bassaniót segítse, késedelmi kamatként pedig nem mást ajánl fel, mint fél kilót saját húsából. Habár barátjáért cselekszik, tetteit nagymértékben befolyásolja a „pogány” hitelező személye. Gyűlölete nem konkrétan Shylock ellen irányul, sokkal inkább a zsidóság iránt érzett elvakult utálkozás váltja ki udvariatlan viselkedését.

A zsidó először emberségesen reagál a köszöntés visszautasítására, illetve az Antonio arcára kiülő undorra, amit Bassanio igyekszik valamiképp „jóvátenni”, ám ez a barátságos magatartás a darab során fokozatosan bosszúvágyba megy át.

Bassanio személyes történetével egy új szál is megjelenik a darabban: Portia (Radnay Csilla) apja végrendeletének megfelelően úgy keres magának férjet, hogy a kérőnek három láda közül kell választania, és ha a ládában a lány arcképét találja, elveheti a grófnőt. A dráma humoros aspektusa itt érhető tetten először. Bagó Bertalan nem akart izgalomfokozó, hatásvadász elemekkel élni, hanem hagyta kibontakozni a jelenet mesei mivoltát. Így bár elveszett az a fajta izgalom, amit Radnay Csilla ábrázolni próbál, amikor az első kérő az arany, a második pedig az ezüst ládát nyitja ki, ám ez mégsem tűnik olyan nagy veszteségnek, hiszen ez a korábbi feszültségek feloldását is jelenti. És ugyancsak megkönnyebbülés Bassanionak is, aki a jó ládát választva feleségül veheti szerelmét, Portiát. Ugyancsak a humoros aspektusra erősít rá az iPdadről „kivetített” kérők torz ábrázolása.

A dráma másik komikus szegletét Gratiano (Tűzkő Sándor) és baráti társasága adják. Habár elhangzik, hogy Gratiano harsány, szókimondásra hajlamos, mai szóval élve „partyarc”, sajnos sem a megszólalásai, sem a belépései nem adnak lehetőséget arra, hogy kibontakozhasson. Egyedül az italozgatások, apró kiszólások alkalmával tud valamit megmutatni ebből a hebrencs figurából.

A komédiát hamar komoly dráma váltja fel, amikor is Antonio – és a kalmár révén Bassanio – tudomást szerez arról, hogy a gazdag kereskedő hajói elsüllyedtek, és vele a nagy értékű rakomány is odaveszett. Ez nem csupán egy személyes tragédia előszobája, hanem egy sor másik eseményt is elindít.

Bassanio – aki indulása előtt egy gyűrűt kap Portiától, ami az örök hűséget jelképezi, és amit Antonio unszolására a „bírónak” ad – barátjához siet, akin a főtéren akar elégtételt venni Shylock. Eközben Portia, aki ismeretlenül is nagyra tartja a férfit, pusztán azért, mert a férje legjobb barátja, férfiruhában öltözve, bíróként jelenik meg a tárgyaláson. Ahogy az egy komédiában lenni szokott, természetesen nem ismerik fel őket.

A tárgyalási jelenet a darab leglátványosabb, és egyszersmind leginkább eltalált része. A háttérben ferdén fölénk magasodó tükrök visszatükrözik a nézőteret, ezáltal azt az érzést váltja ki a nézőből, mintha ő is egy lenne a tárgyalásra összegyűlt emberek közül. Ugyanakkor, a vörös szalagkordon azt is sugallhatja, mintha egy múzeumban lennénk.

László Zsolt és Radnay Csilla mesterien vezetnek végig a jeleneten, melyben elhangzanak a darab legfontosabb tételmondatai. Egyrészről látjuk Shylockot, aki gyűlölködve követeli a jussát, a keresztény értékrendre és a jogra hivatkozva, miközben elhatározásába, hogy kiontson egy életet, a bizonytalanság érzése vegyül. Másrészről ott van az álruhás bíró, aki megkérdezi, hogy melyikük a kalmár és melyikük a zsidó. Mindkét megszólalás egy szintre helyezi az embereket, még ha a színezete más is – hiszen végső soron a maga oldaláról mindegyik félnek igaza van.

Az előadás felrajzol még egy szálat, Shylock lányának, Jessicának (Varga Lili) történetét. Az események szempontjából az ő útja elhanyagolható lenne, ám átugrik egy olyan szakadékot, ami fokozza a zsidó keresztény-gyűlöletét. A lány ugyanis, akit Shylock a világtól szinte elzárva, példás „hitetlen-ellenes” életre nevelt, elszökik a szerelmével, és áttér a keresztény hitre. Jessica elvesztése szakítja fel a bankárban felgyülemlett keserűséget, mely azért alakulhat át bosszúvággyá, mert nem a lány iránti szeretetből fakad a fájdalom, hanem a birtokolt lény eltűnéséből.

Shylock nem csupán Jessicát veszti el, hanem végül mindent, így végül álarc mögé bújva eltűnik az álarcosbál kavalkádjában.

Vereckei Rita modern, mai díszletet tervezett, ami tökéletesen illeszkedik Sántha Borcsa utópisztikus jelmezeihez. Az olykor túl sterilnek ható környezet kellemes kontrasztot alkot Nádasdy Ádám élőbeszédszerű szövegeivel, és ráerősít arra a feszültségre, amit az aláfestő zeneként szolgáló Rekviem egy álomért főcímdala szolgáltat. Ez utóbbi egyébként nagyban segíti, hogy egy jó ritmusú, dinamikus előadást lássunk.

Képek: Horváth Gábor és Bodnár Boglárka (címkép)