Billy Elliot – Magyar Állami Operaház

 

Táncolj az álmodig!


Álmokat mindannyian dédelgetünk szívesen. Álmokat, amelyek lehetnek földhöz ragadtak – az ún. ˝reális álmok” -, és amelyek között találunk szinte elérhetetlen, ˝irreális” elképzeléseket. De várjunk csak! Léteznek önmagukban elérhetetlen álmok? Nem csak mi vagyunk kishitűek vagy reményvesztettek, netán lusták a megvalósításukhoz? Képesek vagyunk hinni magunkban? Ismerjük-e magunkat? Van-e bátorságunk saját magunk megismeréséhez?


A felnőttek hajlamosak elfelejteni, sőt, lenézni a ˝mindent lehet, csak akarni kell” állítást. Pedig bármennyire is közhelyes a mondat, a tartalma igaz. Minden időben és minden korban. És ezt igazán a gyerekek tudják. Tudják, érzik, elfogadják és eszerint cselekednek. Sikerrel járnak vagy sem: ez nem számít. A szándékon van a hangsúly.


Billy Eliott az 1984-es, a sztrájkok korszakában lévő Angliában nehéz anyagi körülmények között élő bányászcsaládból jött. Látott egy táncpróbát az egyik (kötelezően előírt) bokszedzése után. És végül érzelmeivel, hitével és legfőképpen nem mindennapi tehetségével győzött a londoni Royal Ballett School meghallgatásán.

 

jegy.hu.jpg

 

  A 2000-ben forgatott, több Oscar-díjat nyert, azonos című filmből Lee Hall készített musicalt, amelyet Sir Elton John Grammy-díjas szerző zenéjével tett teljessé. A Szirtes Tamás rendezésében létrejött ˝magyar verziót” először az Operaházban, majd később az Erkel Színházban is bemutatták – többek között december 30-án is. Az angol felirattal ellátott zenés darab a belső ˝sztrájkok” és vívódások, valamint a kitörés pszichológiájáról szól: kitörni az elvárások kalitkájából, elszakadni a családi hagyományoktól és a megszokott környezettől, s végül kiszakadni eddig hitt önmagunkból azért, hogy egy új, benső, lényegi részecskénket ismerjük meg és hozzuk a felszínre.


A korabeli vidéki angol kisváros utcáját és házait megidéző díszletek között a bányászok tüntetnek Margaret Thacther megszorító intézkedései ellen. A Fejszés Attila által megformált Tony, a címszereplő bátyja küzd a nehéz (anyagi) körülményekkel, és saját megingathatatlan – vagy annak vélt – elveivel. Míg apja, Jackie Elliot – akit Németh Kristóf játszik – lelki harcát vívja régen elhunyt felesége iránt érzett gyászával és a fiai sorsa iránt érzett felelősségtudattal a bányászok jobb megélhetéséért való küzdelemben, addig Csákányi Eszter, Nagymama szerepébe bújva, sztrájkol a csélcsap, részeges, ám táncolni varázslatosan tudó nagypapa emléke ellen.


A kis, 7 éves Billyt alakító Kökény-Hámori Kamill pedig önmagával, a vágyaival, később pedig önmagáért és fiatalon elveszített édesanyjáért harcol. Pontosabban táncol. A Krassy Renáta által árnyképként megjelenő anyjának, a képzeletében megjelenő Odettnek, a hattyú hercegnőnek -akit Csokán Vivienne testesít meg légies táncával. És, nem utolsósorban, magának és a világnak.

 

jegy.hu_2.jpg


A balett egyedi szerepet tölt be a táncműfajok között. A kecses, ám szigorúan pontos mozdulatokban a feszesség, a lágyság, a kemény határozottság, valamint a törékenység egyszerre van jelen. Ahogyan az emberekben is egyszerre többfajta érzelem szintetizálódik. A fiúk helybeli bokszedzőjét alakító Ömböli Pál az edzéseken kérlelhetetlen és olykor agresszív nevelési taktikát alkalmaz, ám adakozóvá, jószívűvé és már-már atyáskodóvá válik, amikor a tiltakozó bányászokból álló közösség szeme láttára és biztatására pénzt adományoz Billynek azért, hogy részt vehessen a Királyi Balettintézet londoni meghallgatásán. Az olykor rikácsoló, tanítványaival folyton elégedetlen, de következetes balett tanár, Mrs. Wilkinson bőrébe bújt Auksz Éva megenyhül a főhős  tehetségét látva, és anyai szeretettel, óvó körültekintéssel, hatalmas szívvel és sok, családi állapotából fakadó sérelemmel teli lélekkel segíti a fiút, hogy az edzéseken, majd a felvételin a legjobbat hozza ki magából. Vagyis önmagát.

 

fidelio.jpg


Tihanyi Ákos dinamikus, érzelmekben és lábmunkában gazdag koreográfiái a legmélyebb emberi vágyakat, keserű vagy szép emlékeket, vagyis a különböző sorsú egyének és/vagy azokból felépülő közösségek eltérő lelki világát fejezik ki a pódiumon. A szteppcipők kopogását – és a szteppkoreográfus Szikora Boglárkát – hívja segítségül Billy és barátja, a női ruhákba szívesen belebújó Michael – akinek figuráját zseniális és őszinte játékkal hozta Borka Dávid -, akadályokat nem ismerő, a jó dolgokat felnagyító, a rosszakat (majdnem) eltüntető gyermeki fantáziájuk megjelenítésére. A néptánc feszes ritmusa, a pontos kéz- és lábmozdulatok tökéletesen illenek az egységet, a rendet és a fegyelmet hirdető angol rendőrökhöz. Kovács Yvette Alida jelmezei nemcsak a 80-as évek Angliáját, hanem a gyermeki képzelet különös, olykor szürrealisztikus világát is a nézők szeme elé tárják.

 

Mindannyiunk közös vágya saját, igazi egyéniségünk megismerése és lelkünk szabadsága. Minden eszközt és lehetőséget megragadunk ennek érdekében. Akár a balettból ismert piruetteket, akár egyéb táncmozdulatokat, vagy netán az egyes érzelmi szituációkban felcsendülő dallamokat használjuk, vagy a nővérünk levetett ruháit öltjük magunkra kisfiúként: minden eszközt és lehetőséget ezért ragadunk meg. Az már a mi felelősségünk, hogy a megtalált és alkalmazott, ránk szabott ˝önkifejezési módot” semmi áron ne engedjük el, sőt, használjuk és fejlesszük minél tovább. A kis Eliott és szűk környezete felismerte saját eszköztárát, belső és külső küzdelmek árán felhasználta, végül továbbfejlesztette a Royal Ballet-ben. Neki sikerült. Nekünk is fog. S talán sikerrel járt bátyja és apja is, akiknek az eredménytelen sztrájk miatt vissza kellett menniük a föld alá csákányozni. Saját megélhetésükért, a becsületükért, a maguk tisztességes és csendes, valamint Billy sikeres jövőjéért. És tudjuk jól: a jó, igaz és reményteli cél megtalálja a maga eszközeit is, bármilyen korban, bármilyen országban. És bármelyik ember kezében.