Babként a nemzetben
Kerekasztal-beszélgetés a MITEM-en
Talán nem mindegy, hogy a babot hússal, vagy nélküle esszük, és talán az sem, hogy milyen színt választunk magunkénak, viszont a tény, hogy fogyasztjuk, mindezek fényében sem veszít jelentőségéből. Zejko Hubac, Belgrádi Nemzeti Színház művészeti igazgatójának korábban megfogalmazott metaforája, a Nemzeti Színházak a 21. században kerekasztal-beszélgetés mottójává vált.
A Nemzeti színházak létjogosultságát, és a nevéből fakadó felvállalás lehetőségeit Verebes Ernő, dramaturg, vezetésével, Sztatisz Livantinosz (Athéni Nemzeti Színház művészeti vezetője), fentebb említett Zejko Hubac, a Buenos Airesi Egyesült Színházak főigazgatója, Jorge Telemar és Vignyánszky Attila (Nemzeti Színház igazgatója) véleményezték. A tény, hogy otthon is vendégségben vagyunk, és a szomszédság kötelez (Verebes Ernő megfogalmazásában), egy sor művészeti, esztétikai kérdést hozott felszínre, amelek folyamatos párbeszédükben a megértést célozták meg.
Az antik görög kultúra nagyságának fényében, Sztatisz Livatinosz reflektált a nemzeti színházak hagyományos és kortárs eszmék közötti hányódtatásáról. A színház egy olyan szövet, mely szálainak összetartásához, mindkét fonalhoz szüksége van: a hagyomány tehát, nagyon sok nyelven tud megszólalni. Színpadra állítása ezért tovább kell, hogy mutasson azon a korszakon, amelyben keletkezett. A minőséget nem a kevesekhez, sokkal inkább a tömeghez szólni tudás határozza meg, az üzenet nemcsak az egyénekben, de a többségben is fontos, hogy megfoganjon. Habár sokszor a munkafeltételek akadályt jelenthetnek, fejtette ki Zejko Hubac, a szellemi föllendülés minden generációnál adott, így a nemzeti képviselet, nem egy választható irány, hanem egy követendő út a társadalmi környezet mezejében. A nyolc helyszínen működő, öt különböző színházat átölelő Buenos Airesi kőszínház igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a koncepciók sokszínűségének átadása fontos irány a szakmában, mivel Argentínában nincs szükség a ´nemzeti bab´ megvédésére, nincsenek őstörténetek, csupán kiindulópontok. Ebből a megközelítésből a hangsúly a nemzeti színház dialogizálása a többi színházzal, amelyben a közösségteremtés elhagyhatatlan, hiszen a sokszínűség mindig érték marad. Vidnyánszky Attila szemléletében a nemzeti színház egy harcos intézmény, mivel már 1837 óta folyamatosan ellenállást kell kifejtenie különböző elnyomó stratégiák ellen. Ezen a hagyományon keresztül önmagunk újragondolása felszabaduláshoz vezet, amely szerves része a közösségi, színházi létnek és a továbbélésnek. Alátámasztásként Bartók Béla példáját hozta fel, aki egyszerre építkezve a magyar, szerb, román, és szlovák hagyományokból tudott újító, nemzeti szerző is lenni.
A kerekasztal-beszélgetés ezúton is közvetítette a gondolatok szabad áramlásának összetartó erejét, amelyben a nemzeti bab nemcsak úszni, de továbbélni is képes, és amelyben a művészet nemcsak a szemléltetésben, de az elfogadásban is irányteremtő.
Képek: Eöri Szabó Zsolt