Az utazó cirkuszok, a szabadság életformája

ARTista Café a Fővárosi Nagycirkuszban

Javában zajlik az utazó cirkuszok tavaszi szezonja, városról városra járnak a társulatok mindenfelé az országban. Róluk szólt a májusi, immár 11. alkalommal megrendezett ARTista Café a Fővárosi Nagycirkuszban.

Mi az utazó életforma szépsége? Esemény-e még ma is, ha megérkezik a településre az utazó cirkusz? Egyáltalán: lehet-e a cirkuszi sátor a szabadság szimbóluma? Ezeket a kérdéseket járták körbe Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkárának, a beszélgetés vezetőjének segítségével a meghívott vendégek.

Szabó László

A havi műsoros pódiumbeszélgetésen korábban volt már szó a cirkuszi műfajokról, a bohóc szerepéről, a street artról – az utcai művészetekről, állat és ember együttműködéséről a porondon, az artista életpálya modellről, előző hónapban, áprilisban pedig arról, miként tudnak segíteni a cirkuszi művészek az elesetteken és a hátrányos helyzetben élőkön.

Az utazó cirkuszokkal párhuzamba állítottak más vándorló művészeti ágakat is: színházat és mutatványosokat is. 

Fekete Péter és Graeser József

– Cirkusz és színház ötvözésének gondolatából jött létre a Porondszínház, a Békéscsabai Jókai Színház tavaszi, nyári játszóhelye egy cirkuszi sátorban nyolc éve – fejtette ki Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója, a csabai színház akkori direktora.  – Szerelemgyerekként kezeltük ezt a teret, hat előadást hoztunk létre ott, köztük a La Mancha lovagját és Hobo főszereplésével a Circus Hungaricust. A speciális helyszín minden fellépőtől másfajta tudást is igényelt: az artisták színészi alázattal dolgoztak, a színművészek pedig kisebb mutatványokat tanultak meg. Talán új közönségréteget tudtunk megnyerni kölcsönösen mindkét művészeti ágnak. Elképzelhetőnek tartom, hogy a jövőben újraélesztjük majd valamilyen formában a Porondszínházat.

Graeser József a Fővárosi Nagycirkusz szakmai vezetője a színházi elemekkel előadott cirkuszi előadásokban látja a jövőt, amikor a számoknak íve van és minden artista hozzátesz egy darabot a történethez. Véleménye szerint így is klasszikus, ám több rétegű előadást lát a közönség.

Ádám Olivér

– Habár sokan a nyarat gondolják az utazó cirkuszok legsűrűbb időszakának, a valóságban a tavasz az, amikor az emberek otthon vannak, nem pedig nyaralnak és másfajta szórakozást keresnek – avatott be Ádám Olivér, a Circus America igazgatója. Az utazó életforma szépségének nevezte, hogy különböző tájakra, városokba juthatnak el, sokfelé vannak kedvenc éttermeik például. Ebbe születtek bele, ez a természetes számukra. Ha új városba érkeznek, legtöbben azt kérdezik, milyen állat szerepel az előadásban. A Circus Americában lép fel Európa legnagyobb cirkuszi zsiráfja. Szinte kézmozdulatokkal irányítják az állatokat, nem használnak eszközöket. Télen több alkalommal külföldön, Dubaiban léptek már fel, ugyanakkor felvetette több társulat összefogásával egy sátras, téli cirkusz létrehozásának gondolatát. A sátrak – nem mindenki tudja -, nem csak hűthetőek, hanem fűthetőek is. Nem a hőmérséklet, hanem a szél és a vihar a legnagyobb ellenségük, ugyanakkor a felállításkor megfelelő talajt is kell választani. A biztonsággal kapcsolatban elmondta: a hatóságok minden szezon elején, a legelső építésnél ellenőrzést tartanak.

Eke Sándor, a MACIVA munkatársa testközelből ismeri az építést és a bontását, hiszen negyven éve dolgozik sátormesterként. 1973-ban fogadásból került a MACIVÁ-hoz egy évre, jól érezte magát és maradt. A segédmunkásság után lépésről lépésre haladt a szakmai lépcsőfokokon felfelé. Visszaemlékezése szerint a kezdetekkor mindent kézi erővel kellett megvalósítaniuk, 200 karót vertek le így, aztán egyre jobb szerszámok, eszközök – köztük villás targonca – állt a rendelkezésükre. Egy közepes méretű cirkuszsátor felépítéséhez reggel hatkor kezdenek hozzá, este nyolcra pedig zenekari állvánnyal és a világítás teljes beszerelésével együtt végeznek. Sándor vezérelve: úgy állítsanak fel minden cirkuszi sátrat, hogy ő éjszaka nyugodtan tudjon aludni.

Eke Sándor

Mennyire érhető tetten a technikai fejlődés a cirkuszi sátrakban? – szólt Szabó László kérdése.

Elsősorban a pénz szab határt, milyen technikák beszerzését engedheti meg magának egy társulat – reagált Fekete Péter. Graeser József hozzátette: a kőcirkuszokba sokkal könnyebb újdonságokat meghonosítani (például süllyesztőket, zsinórpadlást beépíteni), a cirkuszi sátrakat midig, a jövőben is kemény fizikai erővel fogják építeni, bontani.

Gajdó Tamás színháztörténész, az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum munkatársa a vándorszínészet fénykorát, legendáját idézte fel. A színészek a díszletük, kellékeik javát mindig az adott településen szereztek be, kocsiszínekben, éttermekben, kávéházakban léptek fel. A hiányosságokat látványos görög tűzes finálékkal feledtették a közönséggel. A vándorszínészet Magyarországon 1949-ig, az államosítás kezdetéig tartott. Kocsit fogadtak a társulatok, az utazásaikat a vármegyék is segítették. Megtervezték az útvonalaikat, előre mentek a bérleteiket eladni, ekkor látták, egy-egy településen hány napig érdemes maradniuk. A vándorszínészettel szemben a vándorcirkuszokról jóval kevesebb archivált emlékünk marad  t fenn.

Gajdó Tamás

Kovács Frigyes színész-rendező egyik alapítója a vajdasági Tanyaszínháznak, az utazó színház 1978-ban alakult az akkori Jugoszláviában. Az Újvidéki Művészeti Akadémia színinövendékeiből verbuválódott a társulat. Ahogy fogalmazott: az alapítók mindannyian tanyasi származású parasztgyerekek voltak, az előadásiakkal vissza szerettek volna adni valamit azoknak, akik felnevelték őket. Két szamarat fogtak egy parasztszekér elé, amire sátrat húztak. Vásári komédiákat adtak elő. Egy nyár alatt 400 kilométert is gyalogoltak, olyan településeket keresnek fel azóta is, ahova se színház, se cirkusz nem jut el, az előadások emiatt ünnepet jelentenek a helyi közönségnek. A történetük elején ahogy megérkeztek a falu határába, kikiáltották az előadás hírét, rendszeresen kísérte őket a falu bolondja is. A Tanyaszínházban a mai napig fiatal színinövendékek és jelentősebb műkedvelők lépnek fel. Az előzőek számára kötelező, ugyanakkor hasznos nyári szakmai gyakorlat ez, hiszen, minden színházi foglalkozással megismerkedhetnek a nyár folyamán. Együtt élnek, együtt dolgoznak hetekig. A változás annyi, hogy állat helyett ma már traktor vontatja a pótkocsit.

Ádám Olivér a beszélgetés során elmondta: a cirkuszigazgató sokszor pszichológus, csapatépítő is, náluk összesen negyvenen vannak a társulatban. Ahol nem alakul ki csapatszellem, az üzlet sem megy olyan jól – tette hozzá.

Rajnai László

Rajnai László mutatványos fesztiválokon, városi napokon lép fel. Ahogy mondta: az évek folyamán törzsfejlődésen ment keresztül, egyetlen kosárral kezdte a pályáját, ma már raktárnyi kelléke, jelmeze van. Sokféle megrendelést kapott, színes lett a palettája, figyelte a naptárt, mikor mire van szükség, igény.

Zárszóként Fekete Péter hangsúlyozta: a leendő cirkuszművészeti központban az utazó társulatok is otthonra találhatnak majd, tapasztalatot cserélhetnek és folytathatják az útjukat.

Szokásukhoz híven, a pódiumesten most is készültek cirkuszi és zenei műsorszámokkal. A Fővárosi Nagycirkuszi futó vízi cirkuszi előadásából, az Atlantisz gyermekeiből a magyar Teibler csoport lélegzetelállító deszkaszámát, az ukrán akrobata művésznő, Goncharova Levgeniia lírai szépségű esernyős lábzsonglőr produkcióját adta elő, a siófoki utcazene fesztivál háromszoros győztese, Indián Joe, azaz Dudás Zoltán gitár számmal készült. A gondolatébresztő első rész után mindenkit vendégül láttak egy-egy csésze zamatos kávéra, kellemes teára, kötetlen beszélgetéssel folytatódott az este.

Az ARTista Café ősztől folytatódik, a szervezők elárulták, tárgyalások folynak arról, hogy a közmédia hamarosan induló kulturális csatornája tévéműsort is készítsen belőle.

Teibler csoport