A Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiválja

Visszapillantó

Két évvel ezelőtt, 2015 őszén azzal a gondolattal fogtam hozzá a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja programjának összeállításához, hogy a bevezetésre javasolt újításaim előremutatóak legyenek: tegyük emlékezetessé eleven, megifjodott dzsemborival a 2018-ban esedékes 30. jubileumot. Elsőre minifesztivált rendeztünk határon inneni és túli színinövendékeknek, diákzsűrivel, jelképes díjakkal, ezt követően pedig workshopot hirdettünk, Sardar Tagirovsky vezetésével. A hagyományok idézését sem akartuk csak az évfordulós fesztiválba belesűríteni. A kezdeti korszak jelesei közül 2016-ban Tompa Gábor és a Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2017-ben Vidnyánszky Attila és a társulata volt, míg 2017-ben Bocsárdi László lesz a díszvendég.

 

sszgy170620-81 másolata.jpg

Liliom - Sepsiszentgyörgy - a fődíjas előadás


Munkámat megnehezítette, hogy a rekonstrukciót megelőző régészeti feltárás miatt, a Várszínházra játékhelyként nem számíthattam. Ennek helyettesítésére Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója ajánlotta fel azt a sátorral fedett porondszínházat, amelyet korábbi álláshelyén, a Békéscsabai Jókai Színház számára tervezett és építtetett. Erre a helyszínre 5 versenyen kívüli és 3 versenyelőadást terveztem. A versenyen kívüli előadások közönségbarát produkciók voltak; a megfogalmazásom szerint a közszolgálati művészszínház kategóriájába tartozók. A színházi formanyelv ötvözése az akrobatikával törekvésének jegyében, itt mutatkozhatott be egy Romeo & Julia-kísérlettel a Baross Imre Artistaképző Intézet, s ide képzeltem el 3 zenés versenyelőadást is. Ezek közül a Magyar, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház koprodukciója, amely a szakmai zsűritől díjat is kapott. Elmaradt viszont, a közönségbarát versenyelőadásként a sátor alá tervezett Maya. A Nagyváradi Szigligeti Színház művészeti vezetője (rendező), Novák Eszter nem bocsátotta a porondszínházi körülmények közé a nagyoperettet. Döntése helyességét kevésbé az indoklása, inkább az ellenpróba igazolta: az újvidékiek lejátszották a Csókos asszonyt tisztességgel, a térszűke azonban nem engedte érvényre jutni azokat a mozzanatokat, amelyek alapján szinte a díjesélyesek között tartottam számon az előadást. Alkalmasság és alkalmazkodás. Utóbbinak megvan a természetes határa: nem követelhet művészi megalkuvást.

 

ilo170617-8 másolata.jpg

Anyegin Gyrgyószentmiklósról - szakmai beszélgetés a debreceni színészklubban


A versenyelőadások tekintetében, a Művészetek Háza menedzsmentje mindent elkövetett annak érdekében, hogy az alkotói igények érvényesüljenek. A komáromi Bányavakság és a sepsiszentgyörgyi Liliom c. stúdióelőadások bemutatásához, az eredeti színpadmérethez illeszkedő nézőtér épült a színházteremben. A Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Anyegin-előadása semmiképpen sem volt beilleszthető egyetlen kisvárdai térbe sem, ugyanakkor hibának tartottam volna, hogy lemondjunk egy ígéretes pályakezdő, Nagy Botond költői látomásokkal teljes, impresszionista-szürrealista víziójának élményéről. Kihelyezett bemutatót tartottunk a Fesztivál 0. napján, a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban. Teltházas előadás volt, hosszú vastapssal. Egy fiatalembert meg tudtunk erősíteni a hivatásválasztásába vetett hitében. E rendhagyó megoldásaink visszaigazolódtak a szakmai zsűri döntéseiben: az Anyegin rendezőjének a tehetségét ismerték el díjjal, a Bányavakság 3 színészi díjat kapott, a Liliom pedig fődíjasként, „mindent vitt”. Utóbbi – miként tavaly a marosvásárhelyi Nyugalom – elkerülte a POSzT-válogatók figyelmét, holott az országos fesztiválon is fődíj-esélyes lett volna.

 

kom170621-40 másolata.jpg

Vasvári Emese és Tóth Tibor a Bányavakság legtöbb színészdíjat nyert előadásában


A színpadtechnikai körülmények tekintetében, az alkotók megnövekedett elvárásainak nehéz megfelelni. Erdélyben, a gazda-ország korábbi diktatúrájának kirakat-diplomáciája, illetve a kulturális identitásteremtés szándéka okán, a színjátszás tradicionális sikerágazat. A hagyomány aranytyúk, a tojásai azok a színpadberendezések, amelyekkel az erdélyi elit színházakat felszerelték. Folytatva a metaforát, baj következhetne, ha az aranytojásokból nem aranycsibék – nemzetközi rangú előadások – kelnének ki. Az önkifejezés vágyával párhuzamos bizonyítási kényszer alatt alkotó színházvezetők inkább a nagyvilágot jelentő fesztiválok (Berlin, Párizs, London, New York) iránti elrugaszkodás dobbantódeszkáiként tekintenek a magyarországi városokra, mintsem az összetartozás élményét kínáló fesztiválhelyszínekre. Köztes sikerállomásuk nem Kisvárda, hanem a romániai UNITER Gála és a budapesti MITEM, vagy a szerbiai BITEF. A vajdaságiak estében valamelyest fordított lehet a felhajtóerő. Gazda országuk, a valahai Jugoszlávia és a jelenlegi Szerbia két nemzetközi fesztivált is a magáénak tudhat (BITEF, Sterija Játékok), amelyekre van esélyük bekerülni, ha igazodnak témaválasztásukban a szelektor koncepciójához. Büszkék, ha meghívják őket, sérelemként viszont azt élik meg, amikor az anyaországi fesztiválok válogatói nem figyelnek fel rájuk. A felvidékiek alighanem azért érzik természetesnek a jelenlétet, mert Komárom és Kassa határ közeli fekvése, schengeni nyitottsága miatt Kisvárdát a lehetséges fellépési helyek egyikének tekintik, ahol mintegy kuriózumképpen, díjakat is osztanak a sikeres szereplésért. A válogatónak az ízlése szerint való óhaja, és a kiválasztott hajlandósága, tehát nem minden esetben találkozik.

 

arka161107-36.jpg

Tündéri - Éder Enikő, Tege Antal és Harsányi Attila


Vannak azonban a programválogatásnak egyéb befolyásoló tényezői is. A befutott színházak (és a feltörekvők is) egyek abban, hogy a szélesebb közönségréteg bevonása, illetve a jobb nemzetközi fesztiváli érvényesülés érdekében igyekeznek a színház világnyelvét használni. Megnövekszik játékukban a mozgás, a zene szerepe, divatját éli a jelnyelv-beszéd, a halandzsa, az angol szavak/dialógusok beépítése, vagy alkalmas dramaturgiai környezetben az anyanyelv és a gazdanyelv keverése. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Magyar c. előadása például annyira a határán mozgott a színjátéknak és az identitási emóciórevünek, hogy a POSzT programválogatói nem találták azt egyezőnek a versenyszabályzattal. Ugyanakkor, a határon túli fesztiválon azért lehetett helye e munkával Urbán András társulatának, mert egyrészt az alkotók magyar művészek, másrészt az identitásprobléma az itteni közegben elevenebben hat, mint az anyaországi kultúra által uralt eseményen. A milyennek látszunk az idegenek szemében; a mit tartalmaz a gazdáink idegenképe velünk kapcsolatban kérdése Kisvárdán izgalmas, és megérthető.


Az alkotók által színházművészeti csúcsminőségnek tartott előadásokat azonban nem fogadja feltétlen lelkesedéssel a nagyközönség, de a hagyományos dramaturgiához szokott színházbarátok tábora sem. Nyugat-Európában, ahová előadásaival a színházaink sokasága törekszik, a 19. századvégi avantgarde politikai irányzatainak körülbelül négy évtizede volt az utolsó reneszánsza. Napjainkban a nagy díszletű, bonyolult szcenikájú és népes személyzetű vállalkozások fogadására ritkán mutatkozik hajlandóság. Kisvárdán arra látok lehetőséget, hogy azokból a művészszínházi stúdió-előadásokból, amelyek megalkuvás nélkül színre tehetők az ottani játszóhelyeken, szervezzünk jövőre (a nagyfesztivál keretében) egy showcase jellegű, promóciós külön-fesztivált, külföldi kritikusok és fesztiválmenedzserek meghívásával. A jelentkezést nem kötnénk bemutatódátumhoz, amiként a 29. Fesztiválon is jelen lehetett, s díjat kaphatott a Tündéri, Tapasztó Ernő rendezésében, az Aradi Kamaraszínház egy korábbi produkciója, s amiként látható lesz esetleg a 30-kon a most játékhely híján kimaradt Amadeus, Újvidékről. A showcase elmúltával, viszont kapjanak teret azok a gondolat- és ízlésáramlatok is, amelyek most árnyékban maradtak. Hiába voltak itt ebből a körből értékes előadások – például a Gardénia a Spektrum Színházból, Marosvásárhelyről, a Roberto Zucco Székelyudvarhelyről, a Fehér szarvas a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínházból vagy a Május van, Tisztelt úr a Zentai Magyar Kamaraszínházból –, díj egyedül ez utóbbinak jutott. Nem lehetett eléggé szélesen nyitott ízlésű zsűrit összeállítani, a totális versenyláz miatt.

 

ilo170623-81 másolata.jpg

Workshop 


A versenyláz alternatívája. A jubileumi évadra készülve, a közösségi eszme új szereplőkkel, új tartalmakkal kezdett telítődni. A Sardar Tagirovsky vezette workshop Kollektív szerepépítés (Arlequin) címen futott, s ez arra utalhat – fogalmazott az egyik részvevő –, hogy az életben is – az egymással való viszonyrendszereinkben – szerepeket játszunk, s azokból formálódik a karakterünk. 25 idegen ember találkozásai 5 nap alatt: a résztvevők a tréning alatt hogyan válnak egymás számára tükörré, hogyan találhatják meg egymásban a közöset. Ehhez nyújtottak segítséget – eszközt, csatornát, fórumot – az elővett művek (Elektra, Hamlet, Sirály). Ezen egyetemes érvényű darabok által is szembesülni lehet azzal, hogy a múltban is hasonló gondolatok, problémák, élethelyzetek merültek fel, mint ma, s vélhetően a jövőben is. Tehát a jelent a múlt és a jövő megfogalmazásával tudjuk megfogalmazni. Az emberek ugyanolyanok voltak/lesznek – archetípusok –, s a kollektív olvasat, a közös feldolgozás segíthet a majdani szerepépítések során.


Szerepépítés – fesztiválépítés. A művészeti tanácsadó összeállítja a versenyprogramot, a zsűrit, a fesztiválújság stábját. Szakaszos, de meredek nemzedékváltás indult a fesztivál személyiségkörében. Értékfelmutatás és vitaizgalom jellemezte a Szakmai Klub beszélgetéseit, színesedett a Kisvárdai Lapok „szókincse”, visszatértek azok a fesztiválvendégek, akik kezdtek elmaradozni az utóbbi években. Tetszhalott ideákat igen, holt embereket azonban nem tudunk feltámasztani. Fizikai valójukban nem lehetnek jelen a mennybéli társulat tagjai, s azok sem igazán, akik számára már megterhelő az utazás. A nem-versengőknek azonban meg kellene találniuk újra a helyüket Kisvárdán: törekedjünk arra, hogy ismét a határon túli magyar színészek találkozóhelyévé válhasson a város. Talán lesznek már ehhez színvonalas szálláshelyek. A 30. évforduló kínálja a pillanatot ahhoz, hogy az emlékeinkből merítve, a workshop filozófiáját magunkévá téve, megpróbálkozzunk egy dúsabb gondolatvilágú, sokrétűbb világszemléletet tükröző, stílusváltozatokban bővelkedő fesztiválfolyamot indítani. A BITEF tematikus szervezettsége mintájára, esetleg hirdessen a menedzsment előadás-megvalósítási pályázatot magyarországi színházak és a határon túli partnerszínházuk (koprodukció) számára, körvonalazott témákban. A pályázat terjedjen ki a létrehozott előadás forgalmazására, utaztatására a keletkezési országban, az anyaországban, illetve a magyarlakta területeken, a szomszédságban és távolabb. Ez adhatna a kisvárdai fesztiválnak új, egyedi arcot, és küldetést.
 

 

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

csik3.jpg

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

h i r d e t é s