A film forog tovább…

Tusnádfürdő, 3. nap

A Magyar Teátrumi Társaság tusványosi sátrában a már szokásos forgatókönyv szerint indult a csütörtöki nap. A játszóház reggeltől várta a legkisebbeket és a kicsit nagyobbakat háztáji és erdei plüssállatokkal, anagrammával, logikai játékokkal, színházpedagógiai foglalkoztatóval, ahol a Három kismalac és a farkas című mese árnyékszínházi szereplőit készíthették el a gyerekek és szüleik. A délelőtt másik ismerős jelenete a békéscsabai Jókai Színház ifjú színészeinek előadása volt. A Csiribiri interaktív gyermekműsorban a Diótörő és egérkirály betétdalai mellett örökzöld retró számokat – Vuk, Micimackó, Bóbita – is énekelhettek a gyerkőcök.

A délutáni sátornyitás filmvetítéssel kezdődött, amit Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója ajánlott a nézők figyelmébe. A Marozsán Csaba ötletéből Filep Farkas és Maksay Ágnes rendezte Szent László-legenda című film a kettős évfordulóra készült. A lovagkirálynak és a mű szerzőjének, Arany Jánosnak egyszerre állít emléket azzal, hogy Arany életének állomásait járták végig a film készítői Nagyszalontától Debrecenen át Nagykőrösig, a Szent László-legenda születésének helyszínéig. A filmben megelevenednek a mű színterei Budától, Nagyváradon és a Király-hágón át Erdély belsejéig vezetve a nézőt. A kiadó Kincses Kolozsvár Egyesület célja a road-movie szerű megközelítéssel és az egyes helyszíneken történt selfiezések egyedi bemutatásával fiatal olvasók toborzása volt.

t3img_1302.jpg

A mozi után Szabó László várta közönségtalálkozóra a sátor vendégeit. Az esti koncertfellépők közül elsőként az Anna & The Barbies zenekar tagjait többek között arról kérdezte, hogy a megalakulásuk óta eltelt 14 év alatt, hogyan tudták megőrizni azt az intimitást az együttes és a közönség között, ami a régebbi klubfellépések és a mostani nagykoncerteket egyaránt jellemzik. Pásztor Anna válaszában úgy fogalmazott, hogy a közönségcentrikusság alapja az, hogy „szeretik harapni az életet, és csak úgy érdemes felmenni a színpadra, ahogy legelőször is”. A professzionalizálódással kapcsolatban a banda másik alapítótagja, Pásztor Sámuel elmondta, hogy csak azzal érdemes foglalkozni, ami érdekli a zenekart, mert a közönségnek, a kiadóknak és a koncertszervezőknek való megfelelés mindig zsákutca.

t3img_1358.jpg

Az esti koncertbeállásból érkeztek a Beatrice tagjai a Magyar Teátrum Sátorhoz. A több mint három évtizedes múlttal rendelkező zenekar tagjai Szabó László kérdésére elmondták, hogy 40-50 dalt tudnak fejből és ebből áll össze egy koncert setlistája, az a mintegy 20 szám, amit egy este előadnak. Most is így lesz, azonban készültek olyan számmal is, amit itt hallhat ebben a feldolgozásban először a közönség. Nagy Feró szerint „A Jól érzem magam, mint Krisztus a kereszten” című dal is bizonyítja, hogy a Beatrice azért képes folyamatosan megújulni a mainstream áramlatokkal szemben, mert mindig tud olyat mondani, ami kicsit felnyitja az emberek szemét.

t3img_1404.jpg

A színpad gyors átrendezése után a Soproni Petőfi Színház színésze, Ács Tamás előadását élvezhette a lelkes közönség. Gogol Egy őrült naplója monodrámája Popriscsin a kispolgár aparatcsik történetét meséli el. Ács Tamás átütő erejű előadását a nézők állva tapssal honorálták.

A napot éjfélkor az újra filmszínházzá alakult sátorprogram zárta az Anna & The Barbies zenekarról készült, Álmatlanul dokumentumfilmmel. Az esti koncertről átvonuló rajongók Annával együtt töltötték meg zsúfolásig a teátrumi gömbsátrakat.

 

Pavlics Tamás