Két kortárs komédiában és egy klasszikus Shakespeare-előadásban láthatja a kecskeméti közönség Kőszegi Ákost az idei évadban. Garaczi László Plazmáját 2009 decemberében mutatták be, míg A maratonfutók tiszteletkört futnak című darabnak 2010. január 29-én lesz a premierje a Ruszt József Stúdió Színházban. A temetkezéssel foglalkozó, különös család történetét a szerb drámairodalom legismertebb alakja, Dušan Kovačević vetette papírra.

- A Plazmában egy kereskedelmi tévécsatorna áprilisi tréfa-sorozata bonyolítja a szálakat. Milyen szerepet játszik ebben? S hogyan fogadta a közönség a színműben megfogalmazódó, nem is annyira burkolt kritikát a médiával szemben?
- A Plazmában napjaink média uralta világának egy különös szeletét láthatjuk, amelyben a kereskedelmi csatornák rátelepszenek a világra, és mivel mindent megengednek maguknak, elérik, hogy az emberek - kifordulva önmagukból torzul - viselkedjenek. Egy dolog számít csupán: a nézettség. Mindezt számtalan apró kis jeleneten, történeten keresztül láthatjuk, emberi sorsokba pillanthatunk bele. Nem könnyű a darab, hiszen párbeszédfoszlányokból áll, és mindenki több szerepet játszik, én például hat-hét karaktert keltek életre – meséli Kőszegi Ákos. - A színész számára komoly feladat, hogy ennyi szereplőt egymástól jól elhatárolhatóan formáljon meg. Sokszor és gyorsan kell átöltöznünk, átváltoznunk egyik alakból a másikba - így rengeteg energiát fektettünk bele. A közönségtől is figyelmet kíván az előadás, de egyre jobban szeretik a nézők.

- A következő bemutató A maratonfutók tiszteletkört futnak című előadás lesz. A szereposztást végignézve rögtön feltűnik, hogy a darabban jócskán túlsúlyban vannak a férfiak…
- Valójában a kilencből van két női szereplő is, sőt az egyik férfi szereplőt is egy színésznő alakítja majd, de tény, hogy egy patriarchális világ elevenedik meg Kovačević művében. Egy különös család több generációját láthatjuk. Jómagam egy 102 éves férfit ábrázolok, mégsem én vagyok a legidősebb, mert él még az apám is, míg nekem is van egy fiam, egy unokám és egy dédunokám. Öt generációt jelenítünk meg tehát, ám az alakok nagyon hasonló habitusúak, mondhatni azonos lények, csak különböző életkorokban látjuk őket. A család egy temetkezési vállalkozást vezet már több mint száz éve. Abból gazdagodtak meg, hogy visszalopták a koporsókat, miután eladták őket. Ebből is látszik, milyen silány emberek – ilyené tette őket a világ, az élet. A családban mindenki tud mindent a másikról, ismerik a másik minden bűnét és stiklijét. Olyanok ők, mint egy maffia. Hogy miért nincsenek nők körülöttük? Mert egész életükben csak arra használták őket, amire állatias vágyuk épen megkívánta: számukra a nő csak egy szexuális eszköz, az ebéd felszolgálója, és csak addig fontos, amíg életet ad egy gyereknek, aki tovább viheti a család nevét és vállalkozását – tette hozzá Kőszegi Ákos.
- A szerző szerb, és a történet is szerb közegben játszódik. Lehet ez egy társadalomkritika Kovačević részéről?
- Úgy vélem, annál messzebbre megy az író, mint hogy csak saját népéről beszéljen. Inkább egy általános emberi vonásra hívja fel a figyelmet. A kicsinyességről, a szeretetlenségről, a folyamatos irigykedésről beszél. Abban a szélsőséges és extrém világban, amelyet bemutat, titokban mindenkinek figyelnie kell a másikat, nehogy valamiben lemaradjon, vagy anyagi értelemben hátrányos helyzetbe kerüljön. Ha mélyebben belegondolunk a látottakba, benne van a történetben a közép-európai népek, országok vetélkedése is: hogy ha csak egy rövid ideig is, de a másikat eltiporva fölénybe jussanak, és birtokolják a hatalmat. Egyszóval durva korrajz és társadalomkritika ez a darab. Mindezt meglehetősen erőszakos nyelvezettel, ugyanakkor rendkívül humorosan fogalmazta meg a szerző. Bár keveset tudok Kovačević-ről, ez az előadás is rávilágít arra: milyen különös világot tud teremteni, s milyen elképesztő lendülete van. Spiró György fordítása pedig remekül visszaadja az eredetit.
- A történet szempontjából fontos az, hogy mikor és milyen környezetben játszódik?
- Vannak utalások a korra: valamikor a huszadik században játszódik, de igazából Réczei Tamás rendezővel ezt nem hangsúlyoztuk. Öt vagy hat generáció élete elevenedik meg, és több korszakba belelátunk – az egyes alakok külseje, jelmeze például attól is függ, hogy ki mikor érezte magát vezérbikának a családon belül. Látványában is inkább csak a jelzésekre törekedtünk, mert ehhez a szürreális történethez nem illik a kis-realisztikus színpadkép. Van egy koporsó a színen, amely azonban a család tagjai számára nem jelent semmit. Nekik ez csupán egy munkaeszköz, egy pénzkereseti forrás, ami, ha kell, székként funkcionál, vagy épp felállnak rá. Blaszfémiák sorozata történik meg. Ezért jobb, ha egy stilizált közeg társul a történethez. Úgy vélem, leginkább a Kusturica-filmek hangulata jut majd a nézők eszébe, ha megnézik ezt az előadást.
- Amikor a darabban bemutatott családról beszélt, kiemelte, hogy mind ugyanolyan jellemek. Ez azzal is együtt jár, hogy a színészeknek ugyanúgy kell eljátszani őket?
- Nem teljesen. Van egy fontos szál az előadásban, amely nem csak erre a családra, de az emberiségre is általánosan jellemző: a fiatal generáció ki akar törni abból a helyzetből, ahogyan él, más akar lenni, jobban akarja csinálni, mint a szülei, az ősei. A Topalovic család legfiatalabb tagjai szerelmes lesz, és ennek az érzelemnek a hatására fellázad: el akar szökni. A család ki akarja tagadni őt, s közben folyton azon morfondíroznak, mi lesz velük, ha a vállalkozást nem viszi tovább senki? Valószínű, hogy fiatalon a család minden generációjával ezt történhetett, de aztán mind betörtek, beletörődtek a sorsukba, és ugyanolyan archetípussá váltak, mint az elődeik. Később az utódaiktól is megkövetelik, hogy ne lógjanak ki a sorból. Innen ered tehát ez az egyformaság. Nem szeretnék mindent elárulni, de sejthető, hogy az ifjú lázadónak is be kell látnia: ebből a helyzetből nincs kiút.
- Térjünk most át a Shakespeare-darabra! Tavasszal lesz a Szentivánéji álom bemutatója, melyben két szerepet is játszik. Melyek lesznek ezek?
- Tézeust, a földi királyt és Oberont, az égi uralkodót is én alakítom. Nagyon érdekes és izgalmas megközelítés, hogy ezt a két szerepet ugyanaz a színész játssza, hiszen Shakespeare művében ők ketten sohasem találkoznak egymással. A Szentivánéji álmot, s abban Oberont egyébként már próbáltam egyszer Pécsen, de végül nem valósult meg az az előadás. Sőt már főiskolásként ismertem Tézeus és Oberon szerepét egyaránt. Mégis új lesz számomra a darab, mert ezúttal nem az Arany János-féle fordításban mutatjuk majd be, hanem Nádasdy Ádám korszerű átiratában. Kíváncsian várom, hogy Kecskeméten milyen atmoszférát teremt a Szentivánéji álomnak, és milyen elképzelés szerint állítja színpadra Rusznyák Gábor rendező. Vele Sopronban, a Sale – azaz Eladó – című előadásban már dolgoztunk együtt hét-nyolc évvel ezelőtt, és szívesen emlékszem vissza a közös munkára. Talán ez az a darab, amire a legjobban vágytam és készültem, amikor az évad elején megtudtam, milyen feladatok várnak rám Kecskeméten.

Bera Linda

Forrás: Katona József Színház