Évadmustra


Tündéri… bohém


Bohém. Rendezetlen életviszonyok közt könnyed és könnyelmű optimizmussal élő, a társadalmi formákkal nem nagyon törődő, jó kedélyű ember, főleg művész: ez Tapasztó Ernő, a Theo Herghelegiu: Tündéri – Zelda was not from here (Zelda nem volt idevalósi) rendezője.

 

Hullanderné konyhakése nyomában


Bezsán Noémi, a tisztítótűzből próbára bocsátott Liliom tizenhat esztendős leánya, Lujza szerepében, körbepörgi hirtelen az acélváz-otthonuk verandaoszlopát. Akárha maga lenne a vurstli hintája, rajta a megannyi boldogságkereső, faluról menekedett fehérnéppel.

 

Látnak az agarak minket


Az Anyegint szokták idézni olyanok is, akik Puskin verses regényének egyetlen sorát sem olvasták személyesen. Személyesen Petike oroszagarának gipszmása sem olvasta, ám Petike talán még jelen percben is szavalná neki a színpad bal szegletében kucorogva, ha Alekszandr Szergejevics, a szöveg jogtulajdonosa közbe nem avatkozik.

 

Csipkés erkélyek – illatos bugyogók


„Angela Merkel, német kancellár, adjon neki Allah mennyei lakhelyet, nyíltan meghívott minket, arab muszlimokat, embernek nevezvén bennünket, hogy szívesen látottként lépjünk be az ő országába, mintha az a miénk lenne. És mi eleget téve a meghívásnak megérkeztünk a mi sivatagunk valóságából Keletről, követve a napot Nyugatra, a valóság sivatagába”…

 

„Egy kis pünkösdi csoda – kezitcsókolom”


Hubay Miklós, a Tüzet viszek szerzője annyiszor fogott hozzá a darabjai átigazításához, ahányszor műsorra tűzték valamelyiket. Napjaink rendezőinek, vele már nem kell harcban állniuk. Rejtezik azonban a műveiben egyfajta hiányjel, ami immár a színészt ösztönzi arra, hogy – jóval a bemutató után is – toldjon a figurájához valamit.

Rica-Maca és a multifunkcionális lavór

Kiirthatatlan. Kivésni sem lehet a fülből azt, ami fülbemászó. Örökzöld dallam a neve, s nem csak abban az értelemben, hogy felidéződik örömünkben, bánatunkban, táncos jókedvünkben, vagy/mert kilövi belőlünk a mélabút. Nem. Visszacseng azoknak is, akik sohasem hallották: örökbe kaptuk őseinktől a slágeremlékezetet.

 

Atlantisz gyermekei – Lúdas Matyi – Dima karácsonya

 

Zsúfolt nézőtér, állva ünneplés! Rég tapasztalt rokonszenv övezte a Fővárosi Nagycirkusz új műsorát, az Atlantisz gyermekeit, pedig nem kapott a közönség még egy kurta falka prérifarkast sem, nemhogy oroszlánokat. Legközelebb Döbrögi uram elefánton érkezett, és artistanövendék balerinák voltak Matyi lúdjai. Utóbb Dima, egy cirkuszban született kisfiú karácsonyi álma vált valóra, amikor az édesapja vállán egyensúlyozott rúdon felkapaszkodhatott képzelete csára, a kupoláig.

 

„Sok a hangjegy”

Méregkeverő volt-e Salieri? Peter Shaffer darabja, az Amadeus vitatottságban akármelyik Shakespeare-művel vetekszik. Ha vérprofi rendező viszi színre rátermett színészekkel, komoly ítész nem talál rajta kivetnivalót. Szabadkán, a jó éveiben járó Béres Attila kezei alá egy komplett szereposztásnyi méltó ember került – van eredménye.

Kötéltánc

A hiszékenység a történelem elsődleges mozdítója. Johanna hamujától Tóth Ilonka bitófán is megkínzott testéig vezet az egyik út, s a Péterfy utcai kórház kollaboráns nővéreitől a Tóték őrnagyrajongó Ágikájáig a másik: a Pesti srácok itt, az 1957-es Kádár-majális tömegmámora amott. Vidnyánszky Attila rendezése oknyomozó história és közlélektani revü – egyszerre.

Az érzékek show-barlangja

Még gyűlölni sem bírsz! – veti oda férjének az asszony a párterápián. Mi kell a nőnek, ha mindjárt negyven? Része-e a szerelemnek az ölelkezés, vagy a fogantatás? Kell-e a gyönyörhöz szerelem? Van-e szerelemtelen fogantatás?